Bevezető, tartozékok
Évről-évre azt hisszük, a gyártók már nem tudnak mit kitalálni, a mai mobiltelefonok mindent tudnak és a következő évben vége a fejlődésnek. Na ez nagyon nem így van, minden évben van valami „sláger”, amire rákattannak a fejlesztők. Korábban a kamerával pörögtek, már 12-16 megapixelnél jártunk, aztán kicsit visszatért mindenki a földre (kivéve a Nokia, aki megcsinálta a 808 PureView-et). Most meg a kijelző az új őrület. Minél nagyobb méret, minél nagyobb felbontás, ez most a jelszó. A csúcsmodellek óriásira híztak, egy kisebb zsebtévének is elmennek, szinte átnyúlva a tabletek világába (lásd Note és társai).
Ja, és ott vannak a processzorok, ennyi mag egy búzatározóban nincs, mint ezekben (az meg senkit nem zavar, hogy lassan órákban mérhető a működési idejük). Sokaknak persze tetszik ez, és alapvetően szó sincs, hogy a fejlődés ellen lennék, magam is csodálom, hogy hova jutott már a mobilkommunikáció. Azonban egyre többen tiltakoznak a hatalmas tepsik ellen, elvégre az emberek többségének nincs lapátkeze. Egyértelműen szükség van tehát az emberi méretű okostelefonokra, melyekben persze akár felsőkategóriás hardver duruzsol. A lényeg, hogy közel ugyanazt kapjuk, mint egy vérbeli csúcsmodellnél, csak kisebb méretben. Ki más ugrana rá az elsők között egy ilyenre, mint a Samsung, akiknek egyébként is mindegy, hogy 249 vagy 250 új készüléket hoznak a piacra.
Eredetileg egy Nokia Asha-val ismerkedtem volna közelebbről, ám az utolsó pillanatban felbukkant az XXL GSM-nél ez, és úgy gondoltam, egy fokkal izgalmasabb téma (jól gondoltam?), úgyhogy le is csaptam rá. Már a csomagolás is igazodik a névhez, pontosan olyan, mint az S3-nál, csak ez kisebb. A dobozt felnyitva egyből a telefonnal találkozunk, alatta lapulnak a tartozékok. Hálózati töltő, USB adatkábel és sztereó füles, illetve utóbbihoz különböző méretű fülpárnák alkotják a pakkot.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
