Video és egyebek
Már a bemutató után rengeteg savat kapott a G800 azért, mert a mozgóképek rögzítésének területén visszalépés történt a G600-hoz képest. Utóbbi VGA felbontásban vett fel videót, mostani tesztalanyunk viszont ennek csupán negyedét, azaz a 240x320 pixeles felbontást tudja, igaz, ehhez 30 fps képfrissítési sebesség dukál. Tesztvideó itt.
Az 5 megapixeles kamerához a Samsung szerint illik adni beépített képszerkesztő programot is. Ennek segítségével effektezhetünk, keretezhetünk, forgathatunk utólag, elvileg ki lehet szedni a vörös szemeket is, van néhány clipart, ami a fotóra pakolható, illetve szöveg is illeszthető bárhová. Kemény 2 perces munkával az alábbi alkotást sikerült magamból kipréselnem:
A másik szoftver a videoszerkesztő. Megjelenése alapján valami komoly cuccra számítottam, de csak annyit lehet vele csinálni, hogy a kiválasztott mozgókép alá berámolható egy kiválasztott zene, illetve egymás után lehet fűzni képeket és videókat. Ennyi, ez minden. Szerintem teljesen felesleges.
Emlékezzünk még meg a diktafonról is egy mondatban, ez 5 percnyi hanganyag tárolására képes (ami érthetetlen, miért nem lehet a teljes memória kapacitását erre is használni?), beszélgetés közben sajnos nem elérhető. Érdekes módon játékok sincsenek, ha kell, akkor persze Java támogatás van, így letölthetőek. A 160 megás belső memóriában e fog férni pár. A telefon egyébként kiváló hangminőséggel rendelkezik, nem volt vele semmi gond, a kihangosítás is remek.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!