Belső
A készülék belseje még a külsejénél is egyszerűbb. A változtatható hátterű készenléti képernyőn az időt, a dátumot, az akkumulátor töltöttségét, a térerőt, az aktuális profil ikonját, valamint a szolgáltatónk nevét láthatjuk. A baloldali szoftveres gombbal a rácsos elrendezésű, háromszor három ikont tartalmazó főmenübe jutunk, a jobboldalival pedig a névjegyzéket hozhatjuk elő. Gyorsindítóként funkcionálnak a navigációs pad iránygombjai is, alapból a profilváltót (felfelé), az üzeneteket (jobbra), a naptárat (lefelé) és az új üzenet menüpontot (balra) tudjuk előhozni.
Szoftverekből tényleg csak a minimális mennyiséget kapjuk meg. Van egy kizárólag havi nézettel rendelkező, melyben gyakorlatilag csak azt nézhetjük meg, hogy melyik nap hányadikára esik, adatot (találkozót, emlékeztetőt) felvinni nem tudunk. Van viszont egy menüpont, ahol legfeljebb 70 karakter hosszú szövegeket tudunk bevinni és elmenteni, a készülék emlékeztetőnek hívja, de mivel figyelmeztetni ez sem tud minket, mi nevezzük jegyzettömbnek. Az egyetlen korrekt rész az ébresztőóra, öt időpontot is megadhatunk ismétléssel, sőt, még azt is meghatározhatjuk, hogy az adott ébresztés kikapcsolt állapotban is működjön-e. Az alkalmazások menüpontban alapfunkciós számológépet, mértékegység átváltót, időzítőt, stoppert és elemlámpát találunk, utóbbi fehérre festi a kijelzőt, tehát nem egy rejtett ledet kapcsol be. Van egy játék névre hallgató menüpont is, melyre rányomva egyből elindul egy sudoku játék — a szoftvereket bővíteni tehát nem lehet. A belső memória mérete egyes specifikációk szerint 1 MB, de lényegtelen is, hogy létezik-e ez a tárhely, mivel semmivel nem tudjuk megtölteni, az E1080-ban ugyanis még Wap böngésző sincs.
A névjegyzékben összesen 200 ember adatait tudjuk tárolni, a név és a mobilszám mellett megadhatunk otthoni telefont, faxszámot, egy "stb." nevű mezőt (szöveges jegyzet), valamint egyedi csengőhangot. Az üzenetkezelés kimerül az SMS-ek küldésében és fogadásában, összesen 100 darab fér el a készülék memóriájában, prediktív szövegbevitel gépeléskor elérhető. A hívásnapló kellemesen felépített, külön-külön és egyesített nézetben is megtekinthetjük a nem fogadott/fogadott/tárcsázott hívásokat, a masina elvileg az utolsó 20 darabot tárolja mindegyik kategóriából.
Telefonálás közben a hangminőség rendben volt, nyilván nem az E1080 a minőség bajnoka, de használható volt. Az ide kapcsolódó extra funkció az álhívás, ha lezárt billentyűk mellett négyszer megnyomjuk a lefelé irányt, a készülék pedig egy előre meghatározott idő múlva (5, 10, 30, 60, 180 másodperc) elkezd csörögni, miközben ismeretlen számot ír ki hívónak. Idősebbeknek jöhet jól a segélykérő üzenet funkció: ha lezárt billentyűzár mellett négyszer megnyomjuk a híváskezdeményező gombot, az előre beírt telefonszám(ok)ra elmegy egy szintén korábban megírt üzenet, alapból az, hogy "Veszélyben vagyok. Segítséget kérek.". Ha az üzenet elküldése után a megadott számok valamelyikéről hívás érkezik, a készülék azt automatikusan fogadja, miközben más funkciók (menü, programok) nem érhetők el. A segélykérő módból a hívásmegszakító móddal lehet kilépni.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!