Idén még a szokásos menetrendet követheti az Apple, ami szeptemberi bemutatót és egyidőben megjelenő négy iPhone 17 verziót jelent (iPhone 17, 17 Air / Slim, 17 Pro, 17 Pro Max). 2026 első felére van ütemezve Ming-Chi Kuo szerint az iPhone 17e megjelenése, a 2026 szeptemberi bemutató viszont több szempontból is különleges lehet. Egyrészt itt debütálhat az Apple első foldable készüléke, és úgy kerülhet piacra az iPhone 18 Pro és 18 Pro Max, hogy mellettük nem lesz alapmodell. Ha Kuo információja igaznak bizonyul, akkor erre majd 2027 első feléig kell várni, amikor az iPhone 18 és az iPhone 18e együtt debütál majd.
A nagy múltú elemző szerint két fő tényező idézi elő az Apple stratégiaváltását. Az egyik, hogy az Apple versenytársai az év első felében is ontják magukból a csúcskategóriás készülékeket, főként Kínában, ahol visszaesőben vannak az iPhone-ok eladásai. Ezt próbálná az Apple azzal áthidalni, hogy szegmentálja bemutatóit. A második tényező Kuo szerint az, hogy a bővülő iPhone-kínálattal az Apple rosszabb helyzetbe kerül marketing szempontból, hisz egyszerre kellene három-négy különféle készüléket reklámoznia úgy, hogy ne zavarják össze a fogyasztókat. A félévenkénti bemutatóval lenne ideje az alapmodelleknek anélkül megszólítania az érdeklődőket, hogy a Pro verziók mögött eltűnnének.
Anno az első iPhone-t januárban mutatták be és júniusban került piacra, az iPhone 4S volt az első Apple telefon, ami ősszel debütált. 2011 óta a fősodorba tartozó iPhone-ok mindegyike ősszel debütált, csak az SE és idén az E modell kerültek piacra a tavasz kezdetével.