Családfa
A Nokia hagyományosan két telefontípusban erős. Az egyik a minőségi üzleti mobilok szegmense, amelyeknek alapköve a 6210/6310 páros volt. Ezeket még a napokban is sokan úgy emlegetik, mint az első üzleti, valóban megbízható, megbízható, ma is általában működő mobilokat. A gyártónak talán sikerül visszahoznia a régi széria fényét az E sorozattal, azonban jelen tesztünknek nem célja ezzel kapcsolatban találgatásokba bonyolódni, ugyanis kivesézendő alanyunk a másik sikeres csoportba tartozik.
Tömegtelefonok. Ezt kezdte anno a 3210/3310 párossal, és sok szérián keresztül folytatta. (Talán még az 5110-et is ide sorolhatjuk.) Legutóbbi igazi középkategóriás tömegtelefonjuk talán a 3510i volt, amelyből a mai napig igen sok mozog azon felhasználók között, akik kevésbé fogékonyak a mobilok fejlődésére. Ezen siker titka valószínűleg az egyszerű használhatóság, a jó anyaghasználat és a tartósság elegye, megspékelve a márka mögé épített imázzsal.
A 2610 erősen a második csoportba tartozik. Egy olyan divattelefonról van szó, amely olcsó, anyaghasználata révén megbízható, elegáns, stílusos és ráadásul minőségi is. Tartósságával kapcsolatban információink ugye még nem lehetnek, azonban pont ezt váltja ki a márkába épített bizalom. Egy olyan mobil tesztelésébe fogunk tehát, amely akár a 3310 sikerét is túlszárnyalhatja, ha megfelelő árpolitikát csatol hozzá a gyártó, és sikerül a szolgáltatókkal is zöld ágra vergődnie.
Külső
Külsőre nem derül ki, hogy egy low end típussal van dolgunk. A készülék megtapogatva sem nyújtja azt a hatást, hogy egy olcsó, műanyag vacakot tartunk a kezünkben. Az anyaga megegyezik a D600 borításával, leginkább a hasított bőr műanyag utánzásaként tudnám jellemezni. Nagyon igényessé teszi a készülék tapintását, külsejét, jó választás volt, bár a szöszmöszt igen jó hatásfokkal, mágikus henger gyanánt képes összegyűjteni. Szerencsére a tisztogatás sem tart tovább egy jól kivitelezett törlőmozdulatnál.
A külső szemlélőnek egyből feltűnik, hogy nincs kamera a telefonban. Ezt szerencsés választásnak tartom, ugyanis így azt az összeget, amit egy ebbe a kategóriába beférő VGA optikára költöttek volna, az a többi funkcióba fektették. A másik érdekes vonás, hogy a lekapcsolt kijelző egy hatalmas tükörként funkciónál, ám ettől mégsem asszociálunk feltétlenül női telefonra.
A stílus egyébként letisztult. Nagyon nagy mértékben funkcionális, semmi felesleges csicsa, abszolút az ergonómiára való törekvés jellemzi. Nincsenek is felesleges gombok, a számbillentyűkön, a hívásindítógombon, és az öt állású navipadon kívül két gomb kapott még helyet rajta, amelyek a menüben való böngészést segítik. Oldalt sincsenek felesleges billenytűk, és semmi nem töri meg a készülékház kézbe simuló külsejét. Szerkesztőségünk tagjai egyetértettek abban, hogy a 2610 külseje sokkal többet mutat, mint amilyen belsővel felvértezték. Részünkről üdvözöljük a lépést, hiszen nem kell törvényszerűnek lennie annak, hogy az olcsó mobil mindenképpen fröccsöntött műanyagból készüljön, a formatervezés pedig a babamedencébe random jelleggel bedobált harapható játékok stílusát hordozza magán.
Sok vita folyik arról mobilos körökben, hogy melyik a legjobb kialakítás. Általában a fiatalabbak a kinyithatós designt szeretik, azok, akik követik a mobiltelefónia változásait javarészt slide-ra esküsznek. Azonban a 2610 maradt a hagyományos telefonformánál és jól tette, ugyanis ezzel egy olyan célcsoportot talált meg, amely a legnagyobb. Azokat az embereket, akik a telefonjukban elsősorban valóban telefont látnak.
Hirdetés
Kijelző, menü
Kijelző területén történt a legnagyobb előrelépés az elődhöz képest. A korábbi modell 4096 színű kijelzőjét cserélte le a gyártó egy 65 ezer árnyalatos darabra, viszont felbontását tekintve nem változott, továbbra is 128x128 képpont megjelenítésére képes. A kontrasztját ugyan állíthatjuk, azonban nekem kicsit fakónak tűnt végig. Arról nem tudok nyilatkozni, hogy napsütésben mennyire látható, mert a verőfényes napsütés a kánikulával együtt a teszt ideje alatt elmaradt. Az biztos, hogy esőben látható.
A menüt tekintve érdekes dologról gondolkodtunk el a napokban. A régebbi Nokia telefonokban folyamatosan azt dícsértük, hogy mennyire jól látható, hogy egyszerre csak egy menüpont jelenik meg a kijelzőn, így akár az idősebbek is tisztán elolvashatják. Manapság viszont ezt azonnal átállítjuk ikonos nézetbe, akármilyen apró is a megjelenítő. Hiába, a trendek változnak. A készülékben egyébként mindkét verzió megtalálható.
Az ikonos nézet tíz rajzocskát tartalmaz, ezért egyet kell lefele görgetni a böngésző eléréséhez. Ez – finoman szólva – orbitális baromság. Létezik ugyanis egy ilyen menüpont, hogy „Média”, amelyben egyetlen almenüpont van, a diktafon. Mi lett volna, ha ezt benyomják mondjuk az alkalmazások közé, és az egész „Média” ikont törlik a sunyiba? Tökéletesen látszik a Nokia koncepciója: van egy sablon menü, a 2610 esetében is ezt fogták, kiszórogatták belőle azokat a pontokat, amelyek funkcionálisan nincsenek meg a készülékben, de arra már nem jutott tervezői kapacitás, hogy az így felszabaduló helyet optimalizálják is. Több témát is kapunk a telefonban azonban furcsa módon ezek nem változtatják meg az ikonokat, ahogyan a 6131-ben láttuk. Ez kicsit csalódásként ért, azonban a még elviselhető hiba kategóriába tartozik.
Telefonkönyv, üzenetek
A telefonkönyv hagyományosan jó a Nokia modelljeiben. Az alsó kategóriában sincsen vele komolyabb gond. Igaz, hogy alapesetben az egy név egy telefonszám felosztást ajánlja fel a telefon, de azok, akik ennél többre vágynak, nyugodtan mazsolázhatnak a 12 féle egyéb mezőből, amelyek közül csak telefonszámból például még 5 fajtát adhatunk meg. Képeket is illeszthetünk a nevekhez, ezek azonban csak kicsiben jelenik meg a kijelzőn.
Üzenetek terén két nagy változást nevez meg a Nokia az előzőekhez képest, mi ezek közül az egyiknek nagyon örülünk, ez pedig az MMS. Nyílván csak a fogadásnak van sok értelmem, lévén, hogy kamera nélkül maradt a telefon, azonban végre a nagyi is láthatja a tengerpartról készült fotókat, és megnyugodhat, hogy jó helyen vagyunk. Van még közvetlenül a másik készülék kijelzőjére küldhető azonnali üzenet is, régi nokiások illetve Sony mániások ismerhetik már ezt a funkciót.
A másik extra funkció az e-mail, amely egy java alkalmazás, azonban nem képes kezelni a hitelesített SMTP szervereket. Viszont a könnyű beállítása, hiszen egy csomó nagy levelezőrendszert ismer, az ügyfélnek csak a felhasználói nevét és a jelszavát kell megadni, a többi beállítást megoldja magától a szoftver.
Egyebek
Az biztos, hogy nem az üzleti felhasználókra gondolt a Nokia, amikor a 2610-et alkotta annak ellenére, hogy átváltó és költségkalkulátor szerepel benne. A beépített naptár, és ébresztőóra a Nokiánál megszokott alapverzió, amely arra tökéletes, hogy a feladatait ellássa, de extrát ne várjunk tőle. Szerencsére beállíthajuk a szundi idejét is, így Bog is boldog lehet. Szerencsés, hogy a profilok nem maradtak ki a telefonokból, ugyanis napjainkban egyre több ember számára fontosak ezek.
Játékok terén nem vagyunk elkényeztetve. Kapunk egy Tetrist, és egy pénzfeldobós játékot, amelynek igen érdekes a véletlenfaktora, 99 dobásból 15 fej lett, a többi mind írás. (A tesztelő lelkiismeretesen tesztel...) Sajnos kígyónak nyoma sincsen, viszont egyéb Java alkalmazásokat szabadon telepíthetünk a megmaradó 1,5MB memóriába.
A készülék hangminősége hibátlan, de miután nincsenek gombok a telefon oldalán, ezért kicsit macerás a beszélgetési hangerő állítása, hiszen gyakorlatilag a fülünknél kell piszkálgatni a navigációs gombot. A vibra igen vehemensen rázza meg a készüléktestet, a csengődallamok lehetnek MP3 formátumúak is, csak a hosszukra kell ügyelni a csöppnyi memória megóvásának érdekében.
Akkumulátor, ítélet
Az akkumulátor igen meglepően teljesített. Folyamatos használat mellett is kibírta 4 napig a hátlap alá szorított 970 mAh-ás telep, amely napjainkban igen meglepő teljesítmény. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy az készenléti idő általában néhány feltöltés után tovább nő, igen tetszetős adatot kaphatunk. Ez valószínűleg a kis kijelzőnek, illetve a multimédia mindennemű hiányának tudható be. Furcsa, hogy a készülékhez ismét a régi Nokia töltőinket kellett előhalászni, pedig azok már békésen porosodtak a szekrény legmélyén.
Meg kell, hogy valljam, hogy nehéz szívvel adtam vissza a 2610-et. Igaz nem egy toptelefon, nincs benne beépített Walkman, szívritmusszabályozó, konzervnyitónak sem jó, azonban a dolgát remekül teszi. Amennyiben nem szeretnénk olyan mobilt, amely felőlem fényképezőgép, felőled zenelejátszó, és nincs szükségük operációs rendszerekre sem, mindössze egy telefonra vágynak, amellyel telefonálni, SMS-ezni lehet, akkor válasszák a 2610-et, ez túl is teljesíti majd a vágyaikat, és elégedettek lesznek vele.
Mindenesetre nagymamám következő mobilja megvan, ha el tudja olvasni a betűket. Erről még nem egyeztettem vele.
![]() |
Nokia 2610 |
Polacheck
A Nokia 2610-et az XXL GSM-től kaptuk.
A készülék megvásárolható:
Budapest VI. Jókai tér 6.
Budapest VI. Teréz körút 11-13.
On-line a www.xxlgsm.hu címen.
Specifikációk
Nokia 2610 | ||
![]() |
Technológia | GSM 900/1800/1900 |
Méret | 104 x 43 x 18 mm | |
Súly | 91g | |
Kijelzõ | 128x128 pixel, 65 ezer szín | |
Telefonkönyv | dinamikus | |
SMS/MMS memória | dinamikus | |
Egyéb memória | 3 MB | |
Java | van | |
Vibra funkció | van | |
Naptár | van | |
Ébresztés | van - kikapcsolva is | |
Számológép | van | |
GPRS/EDGE | van/nincs | |
Push To Talk | nincs | |
Infra/Bluetooth | nincs/nincs | |
Prediktív | van | |
Hangtárcsázás | nincs | |
Hangrögzítõ | van | |
Hangvezérlés | nincs | |
Valutakonverter | van | |
FM rádió | nincs | |
Kihangosítás | van | |
Alap akkumulátor | 970 mAh Li-Ion | |
Készenléti idõ | 300 óra | |
Beszélgetési idõ | 3 óra | |
Fényképezõgép | nincs | |
POP3 e-mail | van | |
WAP böngészõ | 2.0 | |
HTML böngészõ | nincs | |
Játékok | 2 | |
Csengõhangok | MIDI, MP3, AAC, AAC+ | |
Operációs rendszer | nincs | |
MP3 lejátszás | van | |
Egyebek |