MyPhone 3380 - éjféli dupla

Bevezető

Erősen hajlottam arra, hogy ezt a tesztet pontban éjfélkor rakjuk élesbe, hiszen alanya nem más, mint a myPhone 3380 Midnight. Hogy vajon kinek a fejéből és miért pattant ki, hogy egy olcsó, dual SIM képességekkel felturbózott telefont az éjfélről nevezzen el, azt rejtély övezi, s magyarázatot sem találtam rá. Pedig megkérdeztem a myPhone lengyel marketingesét, hátha lesz valami atomvicces sztori, amiben a kínai formatervező másnaposan, pontban éjfélkor rajzolta meg a készülékházat, de mivel a 3380-on látható design olyan unalmas, mint egy gazdagréti panel homlokzata, ezért semmiféle logikus magyarázatot nem láttam a névadás kapcsán.

myPhone 3380 Midnight
[+]

Talán mert fekete. De ezzel az erővel én most egy midnight asztal felett görnyedek, hogy ez a cikk megszülessen, s ha kész, akkor a midnight autómmal megyek haza, miközben hátrasimítom a midnight hajamat (illetve ami maradt belőle), és majd a midnight sötétben botorkálva kinyitom a midnight lépcsőházi ajtót. Sebaj, nem ettől lesz jó, vagy nem jó egy telefon, hiszen láttunk már Incredible-t, amely túlkoros oprendszerrel jött ki, vagy Salsa-t, amelyben semmi latinos vonás nem volt felfedezhető. A myPhone egyébként sem arról híres, hogy kreatív módon, vicces és költséges hirdetésekkel népszerűsítik a termékeiket, nekik a legfontosabb fegyverük az ár. Jelen tesztalanyunk is ebben jeleskedik leginkább, a Midnight ugyanis bruttó 12 lepedőért hazavihető. Illetve kiszállítja a Speedshop, mi is tőlük kaptuk meg a terméket.

myPhone 3380 Midnight
[+]

Törzsolvasóink tudják, hogy a myPhone egy lengyel cég, amely nem is titkolja, hogy Kínából hozatja a készülékeket. Most már mondhatjuk, hogy elég régóta, s egész sikeresen tolják ezt a bizniszt, Lengyelországban nyilván baromi sikeresek, de itthon is fogyogatnak szépen a termékek. Az ár mellett még két érv szokott felbukkanni: a forgalmazó által adott door-to-door garancia és a kétkártyás üzemmód. Dual SIM telefont kevés neves gyártó állít elő, a Samsung az egyetlen, amely tényleg dömpingszerűen tolja le a futószalagokról az ilyen jellegű berendezéseket, de rajtuk kívül eddig csak az LG és a Nokia kóstolt bele ebbe az iparba. A myPhone árelőnye kézzelfogható, ugyanakkor természetes, hogy a népek inkább az ismert márkák felé hajlanak el – ha pénztárcájuk is engedi. Pedig például a 3380 Midnight egész patent kis gép, jóval több funkcióval, mint amennyit ezért az összegért a nagyobb gyártók tudnak nyújtani. Persze nem árt, ha ezek a funkciók működnek is rendesen, nos, pont ezért születik egy ilyen írás, hogy ezt kiderítsük.

Hirdetés

Doboz, külső

Ennyi pénzért nyilván nem fog kiugrani egy maláj táncoslány a dobozból, úgyhogy kénytelenek vagyunk beérni a szokásos tartozékokkal. Pedig a csomagolás tetején – ha nem is maláj – de csinos lány néz vissza. Töltő és headset – ennyit nyújt a doboz, illetve maga a híres Midnight kacsint kifelé egyből.

myPhone 3380 Midnight
[+]

A készülék nem csúf, nem is különösebben szépséges, viszonylag jellegtelen darab, a hagyományos mobiltelefon arányait követi. Elöl a 2 inches, 176x220 pixeles kijelző virít, a technológia TFT, a betekintési szög átlagos, a fényerősség szintén nem fogja kicsapni a szemünket. Ez alatt sorakoznak a gombok, a navigációs gomb körül hat funkcióbillentyű kapott helyet. Ez elég zsúfoltnak tűnik, de logikus az elrendezés. A felső két gomb a kijelzőn megjelenő funkciókat működteti, az alsó kettő a klasszikus piros-zöld híváskezelő kombináció, középre pedig mindkét oldalon egy-egy ezüstös kezelőszerv zsúfolódik be. A bal oldali a másodlagos kártyáról történő hívásindítást indukálja, a jobb oldalra költözött gomb pedig a kamerához ad gyors elérést.

myPhone 3380 Midnight
[+]

A számbillentyűk katonás rendben sorakoznak, áttekinthetőek. A kékes háttérfény azonban elég kis béna, mert egyáltalán nem homogén. Viszont jópofa, hogy minden gombon van egy kerek dudor, így könnyebb ezeket nyomkodni, de még így sem teljesen tökéletes a nyomáspont. Mütyürkézni kell, de nem nagy kunszt hozzászokni, de az biztos, hogy virsli ujjú felhasználóknak nem javallott. A telefon oldalain, tetején semmi nincs, alul az egyedi töltőcsatlakozónak vágtak helyet a mérnökök, s ide érkezhet a füles is, amely szintén nem szabványos. Ez tipikusan az az eredmény, ami miatt minden jóérzésű mobilos oldal összehúzza a szemöldökét: miért nem lehet követni az európai normákat, ha már itt óhajtják forgalmazni a telefont?

myPhone 3380 Midnight
[+]

A hátlap meglepően kellemes borítást kapott, puha, selymes műanyaggal találkozhatunk. Ennek felső részére került a hangszóró és a kamera, no meg egy ordas nagy myPhone felirat. Leszedés után az akkumulátort is el kell távolítani ahhoz, hogy hozzáférjünk a microSD helyéhez – ez a bővítőlapka nem része az alapcsomagnak, márpedig szükség lesz rá, hiszen a készülékben mindössze 500KB memória található. Az akksi alatt ülnek egymás mellett a SIM-ek is, SIM1 és SIM2 felirat segít eligazodni abban, hogy melyik kártyát hová rámoljuk.

Menü, alapfunkciók

A kínai telefonok világában jártas olvasók bizonyára már sejtik, hogy ebben a készülékben is MTK platform dolgozik. Ez a szinte nemzeti közkincsnek tekinthető rendszer elég jól paraméterezhető, s bőven elég funkcionalitást biztosít még mindig az alsóbb kategóriákban. A sebesség átlagos, nem fogunk hasraesni, de a célnak vidáman megfelel, nyilván nem arról van szó, hogy fullHD filmeket streamelünk ki 47 tévének egyidőben a készülékről.

myPhone 3380 Midnight

A főképernyő egyszerű: van egy szabadon választott háttérkép, két operátori felirat, két térerő indikátorral. Az automatikus billentyűzár gyárilag 5 másodperc, ez édeskevés, érdemes átállítani. A bal alsó felirat a „menjen“, ez igazából az általunk szerkeszthető gyorsmenü. Elég szerencsétlen megnevezés, erre jön bónuszként, hogy ezt a gyorsmenüt a telefon „PTT“ névvel illeti, ami biztos valami Personal Tuti Tipp, vagy ilyesmi, de mivel ez a nemzetközi rövidítése a Push-To-Talk funkciónak is, ezért elég megtévesztő. Sebaj, a célközönség valószínűleg ezen nem fog fennakadni, ez itt a gyorsmenü és kész, így is működik.

myPhone 3380 Midnight

A középső gombbal jutunk a menübe, ami meglepően jól néz ki. Itt már nem a saját hátterünk lesz, hanem valami virágmintás gyári cucc, de abszolút visszafogott módon van jelen, már-már ízlésesnek is mondhatnám. A kilenc ikon is egyértelmű, jó nagy, logikus, teljesen pöpec. A névjegyzék mindkét kártyát listázza, illetve a belső, 500 férőhelyes tárhelyet is használja. Beállítható, hogy új bejegyzést alapból hova mentsen a telefon, egyszerre tudunk másolgatni, a belső memóriában tárolt nevekhez több telefonszám, kép, e-mail cím is hozzáadható. Az üzeneteknél SMS és MMS van, e-mail kliens nincs. Szöveges üzenetek esetén a szerkesztés után választhatunk, hogy melyik SIM-ről küldjük el frappáns kis írásunkat, míg MMS-nél mindig az elsődleges kártyáról történik a kommunikáció. A szövegbevitelt az Ezi nevű rendszer próbálja segíteni, jobban járunk, ha nem erőltetjük.

myPhone 3380 Midnight

A szervezőfunkciók között havi és heti nézetű, az eddigiekhez képest meglehetősen randa naptár található. Hatféle különböző esemény rögzíthető. A számológép alapfunkciós, a vekker több időpontot is meg tud jegyezni, a telefon kikapcsolt állapotában is riaszt. A fájlkezelő használatát szokni kell, de a célnak megfelel. Vannak felhasználói profilok, amik a hangokat állítgatják, tud a készülék időzítve bekapcsolni. A beszélgetési hangminőség alapvetően jó, csak kicsit halk. Engem mindenki, mindkét kártyáról tökéletesen hallott, nekem viszont fülelnem kellett még csutkára tekert hangerő mellett is.

Multimédia, összegzés

A hátlapra helyezett kamera inkább csak jelzésértékű. A VGA felbontás maximum arra jó, hogy az ismerőseink neve mellé képet is tudjunk tenni, másra nemigen. Álló helyzetben tudunk fotózni, a kép elkészülte után nekünk kell a mentés gombra is kattintsunk. Sok opció nincs, a felbontást lehet még lentebb venni (de minek), illetve a tárolás helyét tudjuk módosítani. Az egész szerkesztőség vinnyogva röhögött viszont azon, hogy a cucc BMP formátumban fotóz, aminek eredményeképpen egy kép több mint fél megás, ami VGA felbontás mellett igencsak húzós. Sok egyéb kommentárt nem is fűznék a történethez, alant terülnek el tesztfotók, saját felelősségre.

A zenei rész egy fokkal jobb. Első körben tudni kell, hogy a memóriakártyán létre kell hoznunk egy My Music mappát, csak az ide másolt fájlokat hajlandó észrevenni a szoftver. Eqaulizer nincs, de ismétlődés és véletlenszerű lejátszás bekapcsolható. Kihangosítva meglepően jól szól, a mellékelt füles elég gyenge eresztés. De ha már van, akkor a rádióhoz remekül használható, sőt, az adást fel is tudjuk venni, ami mindenképpen pozitívum. Van a telefonban egy darab játék is, egy puzzle, elég fapados, s nem is lehet mást rárakni, lévén a Java nem ismert nyelv a számára.

myPhone 3380 Midnight

Adatátviteli szempontból kiemelendő a Bluetooth, ez mindenképpen olyan funkció, ami sokat dob a készülék értékén. Mobilhálózaton a GPRS a maximum, ezt sem fogjuk sok dologra használni, az MMS küldés-fogadás kapcsán jöhet képbe, illetve van WAP böngésző, de azt manapság már kenhetjük a hajunkra. USB kábel nincs a készülékhez, ha lenne, akkor sem hiszem, hogy sok extrát kezdhetnénk vele. A hátlap alatti telep névleges teljesítménye 750 mAh, ez saccra három napig húzza, nálam most gyorsabban merült, de én egész nap nyomkodtam a Midnight-ot.

myPhone 3380 Midnight
[+]

Értékelés: myPhone 3380 Midnight
Külső
Ergonómia 6 pont
Anyaghasználat 7 pont
Összeszerelés minősége 8 pont
Kijelző mérete, minősége 3 pont
Belső
Kezelhetőség 5 pont
Sebesség 5 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 0 pont
Felhasználói felület élménye 2 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 6 pont
PIM funkciók 2 pont
Adatkommunikációs képességek 2 pont
Multimédia
Vizuális 1 pont
Audio 5 pont
Egyebek
Üzemidő 7 pont
Ár/érték aránya 9 pont
Hogyan értékelünk?

Összegzés. Igazából ennyi pénzért a myPhone 3380 nem rossz vétel. Persze nem kell arra hagyatkozni, amit a telefonról pár helyen olvashatunk, miszerint kamera, zenelejátszó, rádió, Bluetooth is mind van, mert ez ugyan igaz, de azért a fényképezőgép nem sokat ér, a zenei funkciók is alapszintűek. A rádió jól üzemel, a Bluetooth hasznos, a két SIM kezelése sem macerás, úgyhogy a Midnight egy alapfunkciós, dual SIM telefon, néhány apró extrával. Ennek megfelelően egyáltalán nem drága, sőt, az egyik legolcsóbb kétkártyás mobilról van szó, amely kínai gyártású ugyan, de legalább a forgalmazás európai kezekben van, így a garanciális ügyintézéssel nem lesz gond. Az összeszerelési minőség és az anyaghasználat egész kulturált, nincs a készülékben semmi pejoratívan kínai, alaptelefonnak megteszi. Nagyothallóknak nem javasolt, a kijelzőn a betűk is elég aprók tudnak lenni, de aki tényleg csak telefonál, ugyanakkor két kártyája van, s nem óhajt két mobilt is magával cipelni, annak olcsó alternatíva a myPhone 3380 Midnight. Ha nem lett volna számomra beszélgetés közben halk, akkor megadtam volna neki a Tetszett plecsnit, ez most elmaradt, de nem sokon múlt.

Bog

A myPhone 3380 Midnight-ot a Speedshop biztosította számunkra. Vásárláshoz kérem, kattintson ide!

A cikk elkészítésében a T-Mobile mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

myPhone 3380 Midnight
myPhone 3380 Általános
Technológia GSM
Méret 107,3 x 52 x 17 milliméter
Tömeg 97 gramm
Színvariációk fekete
Kijelző
Kijelző átlója 2 hüvelyk
Kijelző felbontása 176 x 220 pixel
Kijelző típusa TFT
Színárnyalatok száma 65 536
Memória
Telefonkönyv kapacitása 500 név
SMS memória 100
Belső memória 500 KB
Memória bővíthetősége microSD
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 900 / 1800 MHz
GPRS / EDGE van / nincs
UMTS / HSDPA / HSUPA nincs / nincs / nincs
IrDA / Bluetooth nincs / van
WiFi nincs
USB nincs
Push-to-talk / RSS nincs / nincs
GPS vevő nincs
Alapfunkciók
Profilok vannak
Vibra funkció van
Kihangosás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés nincs / nincs
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform MTK
WAP / HTML böngésző van / nincs
Java nincs
Játékok 1db
Valutakonverter nincs
Extra szoftverek nincsenek
Multimédia
Fő kamera VGA
Másodlagos kamera nincs
Videófelvétel nincs
Zenelejátszó szoftver van
Hangszínszabályzó nincs
FM-rádió van
Üzemidő
Alap akkumulátor 750 mAh-s Li-Ion
Készenléti idő n.a.
Beszélgetési idő n.a.
Egyebek
dual SIM, dual standby

Azóta történt

Előzmények