Hirdetés
Alkalmazások és funkciók
Az alkalmazásmenü első oldalán az első ikon a hangvezérlés, a csatlakoztatott készülék alapértelmezett hangalapú asszisztensét éri el. A boríték az SMS-eket rejti, amelyekre előre beállított panelekkel válaszolhatunk is. Ezek tartalma sajnos az alkalmazásban sem módosítható, plusz angol nyelvű, a küldőt viszont felhívhatjuk. A névjegyzék meggyőző, ráadásul nem kell végigpörgetni az ABC-n, kereshetünk is, bár csak kezdőbetű alapon, ez is sokat segít. Hívást nem csak fogadni, vagy elutasítani, de nyilván kezdeményezni és bonyolítani is tudunk. A legfelső ikon a különböző alkalmazások értesítésit rejti, közösségi média, emlékeztető, naptárbejegyzés és e-mail szerint csoportosítva választhatunk, hogy mire vagyunk kíváncsiak. Mellékesen jelzem, hogy a Messenger értesítései nem a Facebook menüpont alatt gyülekeznek, hanem az Egyébben keresendők, ahogy például a Viber is.
Akad még tárcsázó, és időbeállításokat rejtő ikon, valamint egy olyan, amiről nem sok mindenre asszociálnánk, de itt kaptak helyet az eszközök. Úgymint a naptár, ami vagy az aktuális dátumot, vagy komplett havi nézetet tud mutatni, egy újabb lehetőség a telefon megkeresésére, a telefonon elindított kamera exponáló-gombjaként funkcionáló opció, valamint a zenevezérlő is, ami kizárólag a Google Play Zenével áll szóba, azon belül viszont tudunk számot léptetni, valamint hangerőt szabályozni. Időzítőt, számológépet, ébresztőórát és hangrögzítőt is itt keressünk, viszont a felvétel gyenge minőségű lesz, akkor is, ha egyenesen a mikrofonba mondjuk a mondandónkat. Ez sajnos a hanghívásokkor is okoz kellemetlenséget.
A második oldalon van valamiért a hívásnapló, a kameravezérlő külön ikonban, naptár, szintén külön ikon alatt, beállítások, valamint a fitnesz alkalmazások. A beállításokban rendelkezhetünk például a mozdulattal történő ébresztés engedélyezéséről, a használni kívánt mértékegységekről, nyelvről – amiben a magyar speciel nincsen benne, így a nyelv szinkronizálása is okafogyott lehetőség. Ezen felül módosíthatjuk a kijelző fényerejéről és a hangok jellegét, valamint erejét. Értesítést és hívásjelzést kizárólag a gyári felhozatalból választhatunk, a rezgés viszont opcionális és önmagában is választható. Erősnek éppen nem erős, de legalább hangos, így nem kizárt, hogy felébredünk rá. Gyári beállítások visszaállítása szintén itt lehetséges.
A fitneszcélokat, mint elvárt lépésszám, megtenni illendő kilométerek, elégetni kívánt kalóriamennyiség, és aktívan eltöltött perceket a serleg ikonon keresztül tudunk beállítani, a legutolsó opció pedig a személyes adatok bevitele, ahová kín szenvedés eljutni, mert vagy nem érzékeli, hogy lapoznánk, vagy úgy érti módosítani akarjuk az éppen aktuális értéket. De ha elvergődtünk idáig, itt tudjuk megadni az adatokat, amiket érthetetlen okokból nem húz be a mobilapplikcióból. Szintén kellemetlen tevékenység. A célok teljesülését a már említett felületen, a főképernyőtől balra követhetjük, az eredményeket viszont összeszinkronizálja az appal, jellemzően éjfélkor. Az adatcserét manuálisan rákényszeríteni esélyünk sincs, a rendszerben pedig nehéz logikát felfedezni, annyi világos, hogy valamikor eset átadja az adatokat, éjfélkor viszont biztosan.
Az alvási célt szintén az órán, külön alkalmazásban kell beállítani, balra húzva az előző napi eredményt látjuk, legbalra pedig indíthatjuk az alvási időszakot. Magától nem érzékeli, így lefekvéskor jelezni kell, hogy ez megtörtént. A zöld start felületet relatív hosszan kell érinteni, hogy feldolgozza az információt, majd leállítani is kézi erővel tudjuk. Az adatok szintén éjfélkor kerülnek be az alkalmazás adatbázisába. A napi, heti és havi bontású kör- és oszlopdiagramok megtekintésén kívül egyébkén nem sok dolgot tudunk csinálni az alkalmazásban, azon felül, amit eddig a vonatkozó helyen jeleztünk. Apropó jelzés, állíthatunk be emlékeztető-jelzést, valamint ébresztőt és meghatározhatjuk, hogy mely alkalmazások értesítéseivel törődjön az óra. Lényegében ennyi lehetőségünk van. Abban az esetben persze, ha maga az app nem fagyasztja be az egész rendszert.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!