MWC2009 - beharangozó

Hirdetés

Minden más, összegzés

Nem maradhatnak ki olyan egzotikus dolgok is, mint a Modu, ennek mindenképpen utána szeretnénk járni, a tavaly megismert legózható telefon elvileg idén már mindenképpen piacra lép. A Moduról írtunk egy évvel korábban is sokat, most jól időzítve pont Barcelona előtt jelentették be, hogy a második negyedévben a boltok polcaira kerülhet az apróság.

Lehet, hogy olyan meglepetésekkel is fogunk találkozni, amilyen pont tavaly a Modu volt. Rengeteg kisebb cég is kint lesz, hivatalosak vagyunk például valami Linux alapú mobil operációs rendszer "forradalmi" bemutatójára. Aztán itt van az egész iparág hálózati oldala, jön a ZTE a 4G-vel, az Ericsson, Qualcomm, az Intel és a többiek is hozzák a maguk elképzelését, és már megint WiMAX információkkal bombázzák a postafiókunkat, de ez már három éve is így volt...

Átböngészve az eddig megtervezett menetrendünket, rengeteg egyéb kisebb-nagyobb céggel van leszervezve találkozó, beszélgetés. A stáb valamely tagja szinte folyamatosan sajtótájékoztatón fog részt venni, a többiek pedig a hullámzó tömegen próbálnak majd átverekedni magukat, hogy a sajtóközpontból mindig a legfrissebb eseményekről számolhassunk be.

Pedig a szervezők mindent megtettek annak érdekében, hogy elkerüljék a kezelhetetlen tumultust: egy 3 napos belépő szolgáltatási szinttől függően 600 és 3700 Euro közötti összegbe kerül, biztosítva ezzel, hogy valóban szakmai konferencia legyen az MWC2009.

Fényképezőgép, laptop, kamera, útlevél, telefonok becsomagolva. Kast, rioját már Barcelonában kell beszerezni. Következő tudósításunkkal már a helyszínről jelentkezünk. Hola Barcelona!

Repgép

Azóta történt

  • MWC2009: jön a Modu!

    Tavaly felfigyeltünk rá, most pedig nagyon várjuk a megjelenését. Teljeskörű videóinterjú a Modunál.

  • MWC2009 összefoglaló

    Ott voltunk, mindent láttunk, összefoglalunk. Az idei esztendő a csendes durranások éve.

  • Mobile World Congress 2010 beharangozó

    Szerkesztőségünk tagjai jó szokásukhoz hűen idén is ellátogatnak Barcelonába, a mobiltelefonos kiállítások legnagyobbikára. Mire számíthatunk?

Előzmények

  • MWC 2008 - összefoglaló

    Gyártók, készülékek, trendek, azaz minden, amit idén a barcelonai Mobile World Congress kiállításon láttunk.