Motorola Moto E20 és Moto E40 - olcsó húsnak?

Két tavalyi Motorola csúszott be hozzánk az év végére, mindkettő 50 ezer forint körüli, az egyiket pedig érdemes is lehet megvenni, ha ennyi a keret. Duplateszt.

Szoftverek, hardver

Kezdjük a szoftverrel, bár sem abban, sem a hardverben sincs semmiféle kiemelkedően érdekes. A Moto E20 mint említve volt, Android 11 Go Edition rendszert futtat, az elérhető legfrissebb biztonsági csomag a teszt idején a 2021. augusztus 5-i volt, ami már a telefon európai piacon való megjelenésekor is el volt maradva, hát még mostanra. A Moto E40 ezzel szemben a teljes Android 11-et futtatja, és a biztonsági frissítés is 2022-es, igaz, az idén január 5-i csomag a legfrissebb elérhető.* A telefon erre azt mondja, hogy “Úgy tűnik, minden rendben!”, azért ez erősen véleményes…
*A fórumban jelezték, hogy a 2022-es szeptemberi csomag is elérhető a szolgáltatónál vett mobilra, a tesztkészüléken a januári volt a legfrissebb telepíthető változat.

Moto E20 és Moto E40Moto E20 és Moto E40 Moto E20 és Moto E40 (forrás: Mobilaréna) [+]

A Moto E20-on a Google programjai mellett egy készüléksúgó és a Facebook Lite az előre telepített extra, plusz a Google alkalmazásai közül is vannak, melyből csak a kisebb hardverigényű változatok kerültek fel (Asszitens Go változata, Fotók helyett Galéria). De van FM rádió, fájlkezelő, Gmail, hírolvasó, naptár, Drive, Meet, számológép és YouTube is, plusz ugye adott a Play Áruház, ahonnan bármi beszerezhető. Tettem próbát olyan alkalmazásokkal, melyekből van Go vagy Lite változat is a normál mellett, ezeknél általában azt tapasztaltam, hogy a normál is ugyanúgy elfutott a Unisoc T606-os SoC-re épülő telefonon, mint a csökkentett hardverigényű társaik, de hosszabb távra inkább a lájtos appokat telepíteném, lévén a 32 GB eMMC tárhely is korlátozott (első bekapcsolás után 27 GB elérhető) és a 2 GB RAM sem egy életbiztosítás. Apropó RAM, a Motorola rendszerének magyar fordítása konzisztens módon “Kos” néven hivatkozik az operatív memóriára.

Moto E40Moto E40Moto E40 Moto E40 [+]

Moto E20, Android 11 GoMoto E20, Android 11 GoMoto E20, Android 11 Go Moto E20, Android 11 Go (forrás: Mobilaréna) [+]

Az Unisoc T606 teljesítménye elmegy, az erőigényesebb 3D játékokkal például már meggyűlik a baja az integrált ARM Mali G57 MP1-es grafikai egységnek, de a Subway Surfers szerű egyszerűbb játékokat bármiféle gond nélkül futtatja. A két 1,6 GHz-re skálázott ARM Cortex-A75 erőmaggal és hat energiahatékony, szintén 1,6 GHz-es Cortex-A55-tel a teljesítmény egységes szintet hoz, nem melegszik a készülékház és a szimpla mindennapi feladatokat gond nélkül viszi.

Teljesítmény-teszt (a táblázat szétnyitható)
Benchmark Motorola Moto E20 Motorola Moto E40 Nokia G10 Nokia G20 Redmi Note 11 Realme 8i
Rendszerchip Unisoc T606 Unisoc T700 MediaTek Helio G25 MediaTek Helio G35 Snapdragon 680 MediaTek Helio G96
AnTuTu Bench. 8.x 149809 pont 218467 pont 104756 pont 107928 pont N/A N/A
Geekbench 5 (single/multi) 271 / 707 pont 352 / 1329 pont 142 / 828 pont 168 / 931 pont 387 / 1749 pont 540 / 1858 pont
GFXBench Car Chase onscreen 8,2 fps 15 fps 5,3 fps 5,6 fps 7,2 fps 12 fps
GFXBench Car Chase offscreen 4,1 fps 8,9 fps 3,3 fps 3,4 fps 8,2 fps 14 fps
GFXBench Man. onscreen 22 fps 46 fps 17 fps 17 fps 20 fps 33 fps
GFXBench Man. offscreen 12 fps 26 fps 12 fps 12 fps 22 fps 37 fps
AndroBench Sequential Read 262,56 MB/s 272,15 MB/s 242,52 MB/s 253,78 MB/s N/A 524,26 MB/s
AndroBench Sequential Write 71,13 MB/s 213,03 MB/s 119,99 MB/s 138,59 MB/s N/A 250,23 MB/s
AndroBench Random Read 60,75 MB/s 101,9 MB/s 43,74 MB/s 62,9 MB/s N/A 152,74 MB/s
AndroBench Random Write 41,23 MB/s 78,56 MB/s 18,85 MB/s 27,73 MB/s N/A 178,92 MB/s

A Moto E20 eredményei.A Moto E20 eredményei.A Moto E20 eredményei. A Moto E20 eredményei. (forrás: Mobilaréna) [+]

3DMark stresszteszt eredményei a Moto E20-on.
3DMark stresszteszt eredményei a Moto E20-on. (forrás: Mobilaréna) [+]

Erősebb a Moto E40, benne a szintén 12 nanométeres FinFET nodeon készülő Unisoc Tangula T700 lapkával. Ez az SoC már két 1,8 GHz-re skálázott Cortex-A75-ös erőmaggal és hat 1,8 GHz-es Cortex-A55 energiahatékony maggal működik, aminek gyorsabb töltési idők, valamint a Mali G52 MP2 GPU-nak köszönhetően jobb grafikus teljesítmény tudható be. Állítólag az ISP is jobb ebben a lapkában, azt viszont mindkét készülékre igaz, hogy az eMMC flash tárhely lassú, így például a fényképek elkészítés utáni mentése relatív hosszú másodperceket vesz igénybe. A mindennapi feladatok és a már említett 3D-s játékokhoz hasonlók ugyanakkor nem tudnak kifogni az E40-en, a 4 GB RAM pedig kényelmesebbé teszi a használatot, kevesebb töltést tapasztaltunk.

A Moto E40 eredményei.A Moto E40 eredményei.A Moto E40 eredményei. A Moto E40 eredményei. (forrás: Mobilaréna) [+]

3DMark stresszteszt eredménye a Moto E40-en.
3DMark stresszteszt eredménye a Moto E40-en. (forrás: Mobilaréna) [+]

A Moto E40 szoftveres oldala nagyon letisztult, hasonlóan az E20-hoz, de itt a teljes értékű Android főverzió dolgozik az ember keze alá, így van például osztott képernyős mód az alkalmazásokhoz. A 64 GB-nyi tárhelyből 56 GB áll rendelkezésre első bekapcsolás után, itt a Motorola az FM rádió és a Facebook mellett egy interaktív háttérképcsomagot, egy értesítések névre keresztelt felhasználói visszajelzésekhez használható alkalmazást kínál csupán. Itt viszont már adottak a Google alkalmazások teljes változatai, plusz van Google Wallet is. Aminek fizetésekhez sok hasznát nem fogja venni az ember, se az E20, se az E40 nem képes ugyanis mobilfizetésre a hiányzó NFC miatt.

A Moto E40-ben vannak olyan "extrák" már, mint például az osztott képernyős mód.A Moto E40-ben vannak olyan "extrák" már, mint például az osztott képernyős mód.A Moto E40-ben vannak olyan "extrák" már, mint például az osztott képernyős mód. A Moto E40-ben vannak olyan "extrák" már, mint például az osztott képernyős mód. (forrás: Mobilaréna) [+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények