LG Optimus F5 - ami belül van, az számít igazán

Bevezető

Története egyik legmélyebb pontján volt az LG másfél-két évvel ezelőtt, igen szép munka, hogy ki tudtak mászni abból a gödörből, amire az akadozó frissítések, lassan érkező újdonságok voltak jellemzők. Kellett a mostani, igen kedvező gazdasági eredményhez az is, hogy a Nexus 4-et ők gyárthatják, de hát ez sem okvetlenül szerencse kérdése, szóval házon belül mostanában biztosan gyakran veregetik egymás vállát. És okuk van a bizakodásra is, bár az L széria második generációja szerintünk nem sikerült teljesen jól, de a G, a G Pro, vagy a G2 ütős kis trió, ráadásul nyitottak egy újabb frontot, amit F sorozatnak hívnak, ide kizárólag LTE modellek kerülnek.

LG Optimus F5
[+]

Tesztalanyunk ide illeszkedik. Az Optimus F5-öt az XXL GSM küldte el számunkra, hiszen egyelőre úgy néz ki, hogy hivatalos hazai forgalmazásba nem kerül a termék. Ez általában akkor alakul így, ha az operátorok nem nyitottak arra, hogy felvegyék a kínálatba az újdonságot, nem tudjuk, hogy itt is ez volt-e az ok, de ha igen, akkor a szolgáltatói emberkék alaposan melléfogtak. Az F5 ugyanis majdnem azt a szintet hozza, mint a Galaxy S4 Mini, amiről tudjuk, hogy 100 ropinál is magasabban nyitott az ára, az LG üdvöskéje viszont 75 ezer alatt van. Azért ez nem elhanyagolható eltérés még akkor sem, ha a Samsung kicsit erősebb. Az LG-ben viszont izmosabb a telep, ami szintén fontos szempont lehet.

LG Optimus F5
[+]

Az F5-nek van nagyobb testvére is, amely az F7 névre hallgat, de ez a modell jelen ismereteink szerint egyáltalán nem jön Európa felé. Az F5 viszont pont abba a kategóriába tartozik, amelyre egyre nagyobb igény mutatkozik. Érzem, ahogyan tömeggé duzzadt egy mozgalom, amely az emberi méretű, egy kézzel is átérhető okostelefonok mögé sorakozik fel, s ennek a mozgalomnak már vannak eredményei, itt van a már említett S4 Mini, vagy a HTC One Mini (ami még nem kapható), az F5 pedig szépen bekerül ebbe a mezőnybe. A 4,3 inches kijelző pont az a méret, amihez nem kell két kéz, kompakt, de nem túlontúl apró, könnyen elfér a zsebben és a jelek szerint egyre több gyártó ismeri fel, hogy a péklapátra hajazó csúcsgépek mellett azokra is érdemes gondolni, akik nem akarják egyetlen eszközben megkapni a tabletek és a telefonok ismérveit is.

Doboz, külső

A csomagolás elég unalmas, a 4G-vel elérhető tempót a dobozra tett telefon kijelzőjén látható sportkocsi próbálja szimbolizálni. A "made in Korea" felirat bizalmat ébreszthet, a pakk megbontása után elő is kerül az elég masszív készülék, alatta töltőfej, adatkábel és hallójáratos füles bújik meg, tehát semmi extra.

LG Optimus F5
[+]

Az F5 első ránézésre elég egyszerű formatervet kapott, igazából semennyire nem izgalmas. Második ránézésre ez annyiban változik, hogy tovább fokozódik az emberben a vágy, hogy valamihez tudja hasonlítani a kütyüt és akkor beugrik, hogy egy kicsit azért ZTE Blade III a külső, de igazából lehetne bármi, amit Kínában gyártanak. Nekem kicsit fáj látni, hogy az az LG, amelyik a világnak adta a KG800-at, a KE970-et, vagy a GD900-at, az most egy ilyen, teljesen szokványos formatervvel próbál teret nyerni a sok hasonló szappan között.

LG Optimus F5
[+]

A kijelző 4,3 inches, egész jól kitölti az előlapot, a felbontása qHD, azaz 540 x 960 pixeles. Felül LG feliratot lát a szemlélődő, itt van egy 1,3 megapixeles előlapi kamera is, alul érintőgombok sorakoznak. Hogy a kijelző mi a bánat védi, azt nemigen lehet tudni, netes morzsák Gorilla Glass 3-ról szólnak. A kijelző egy IPS TFT, meglehetősen jó fényerővel, korrekt betekintési szögekkel rendelkezik. A telefon tetején 3,5 mm-es jack dugasz, alján microUSB található. Az oldalsó felületek sem túl izgalmasak, balra kerültek a hangerőt szabályozó gombok, jobbra pedig a kijelző feloldó és lezáró billentyűt rakták a tervezők.

LG Optimus F5
[+]

A hátlap visszafogottan rombuszmintás, mintha a nagypapa pulcsija durván kifakult volna, felülete csúszós, a szennyeződéseket jó hatásfokkal rántja magára, ebben is hasonlít a fent említett pulcsihoz. A kamera nélkülözi a villanót (és ezért bizony járna egy seggberúgás, sokaknál itt vérzik el, no meg ebben a kategóriában azért, ejnye), alulra került a hangszóró kivezetése. A burkolatot viszonylag könnyű leszedni, a telep kirámolása nélkül cserélhető a microSD, a microSIM azonban nem. Az összeszerelés nagyon rendben van, méretéhez képest kissé súlyos egyéniség a kütyü, de ez inkább csak növeli a minőségérzetet, olyan kis masszív, tömzsi cucc az F5, ha nem is egy szépségdíjas alkotás.

Hardver, UI

A vas korrekt, ha nem is a legfrissebb és ropogósabb Qualcomm chipsetről van szó. De a kétmagos, magonként 1,2 GHz-en pörgő MSM8960 Lite SoC, valamint a hozzá tartozó Adreno 225-ös GPU és az 1 gigabájtnyi RAM bőven elegendő az alapfeladatok ellátására. Egy érdekesség azért akad, az MSM8960 Lite nevű SoC, ugyanis annyiban különbözik a "nemlájt" másiktól, hogy feleakkora a level 2-es cache mérete és 1,2 GHz-re van maximalizálva az órajel. Ez nem szignifikáns eltérés, talán picivel olcsóbb a gyártás, azért választotta az LG ezt, no meg azért, mert kellett a 4G támogatás is bele.

Teljesítmény-teszt
Benchmark LG Optimus F5 Huawei Ascend P6 Sony Xperia SP Samsung Galaxy S4 Mini
Quadrant Standard 5996 pont 4909 pont 7752 pont 7090 pont
Linpack for Android (single) 142,090 MF. / 0,59 s 46,600 MF. / 1,80 s 191,400 MF. / 0,44 s 187,547 MF. / 0,45 s
Linpack for Android (multi) 308,913 MF. / 0,55 s 158,521 MF. / 1,06 s 353,599 MF. / 0,48s 365,871 MF. / 0,46 s
Smartbench 2012 Prod. 3348 pont 4278 pont 4767 pont 4813 pont
Smartbench 2012 Games ? pont 2993 pont 2912 pont 4053 pont
AnTuTu 3.x Benchmark 9393 pont 14235 pont 16406 pont 14436 pont
Geekbench 2 1568 pont 1544 pont 2059 pont 1897 pont

LG Optimus F5 LG Optimus F5

A sebességtesztek is igazolják, hogy az Optimus F5-nek nem kell szégyenkeznie ugyan, de nem igázza le a mezőnyt. A rendszer ezúttal az Android 4.1.2-es változata, emiatt kicsit húzhatjuk ugyan a szánkat, de azért ez még bőven belefér, pláne, mert az LG most is saját interfészt rakott rá a Google fejlesztésére, amit alapvetően tök jó használni, nagyon egységes, kontrasztos, de nem annyira bazári, mint mondjuk a Samsung TouchWiz. Mondjuk nem is tud annyit, de néha a kevesebb több.

LG Optimus F5 LG Optimus F5

Onnan indulunk, hogy a felület témázható, négy verziónk van. A kezdőképernyők közötti animáció milyensége, a betűtípus, a méret, a körkörösség mind állítható. A menüben tudunk mappázni, a létrejött folderek színe változtatható, a widgetek között akad néhány extra, de semmi hatalmas okosítás, csak apróságok. Nagyon bírtam viszont, hogy bárhol vagyok, ha bejön egy SMS, akkor egy kis szövegbuborék repül a kijelző bal felső sarkába és egyrészt látom, hogy mit írt kicsoda, másrészt rögtön válaszolhatok is rá. Anélkül, hogy el kéne hagynom az aktuálisan használt alkalmazást. Az összes ikon és beállítási felület kicsit átdolgozásra került, de nagyon koherens a grafika, tényleg jó használni a rendszert, a feloldási mód pedig az LG modellekről ismert kukucskálásos, azaz középről indítva egy kör lesz egyre szélesebb és így válik láthatóvá a felület.

LG Optimus F5 LG Optimus F5

Az extra programok között ott van a szokásos Quickmemo, ami képernyőfotókra való rajzolást biztosít (néha hasznos), megvan a Safety Care, ami segélyhívásokat kezelget mindenféle paraméterek szerint, A Quick Translator a kamera elé tett szövegeket próbálja egyből lefordítani, a Smart Share egy DLNA kliens, a Smart World pedig az LG saját alkalmazásboltja. Akad még Polaris Viewer 4, amellyel nem tudjuk szerkeszteni a dokumentumokat, csak megkukkolni azokat, van DropBox kliens, TuneIn Radio, SoundHound, Fájlkezelő és Alkalmazáskezelő. Szóval meglehetősen bőséges a kínálat, egyedül a read-only Office tűnik olcsójánoskodásnak.

Multimédia

Öt megapixeles a hátlapra rámolt kamera, autofókusz van, villanó nincs. Ez ciki, nem mintha egy ledes izécskével általában sokra mennénk esti fotózásnál, de elemlámpának még mindig jó az ilyesmi. A kamera menürendszere áttekinthető, vannak jópofa funkciók, mint például a hanggal történő exponálás, ahol a "Cheese, Smile, Whiskey, Kimchi és LG" szavakkal lehet operálni. Van ilyen, hogy Pillanatfelvétel, erről azt mondja a beépített help, hogy "Pillanatfelvétel ideje megörökíti a pillanatot, mielőtt eltűnt az exponáló gomb." Ühümm, hát ebből nem biztos, hogy mindenki rájön elsőre, hogy nem arról van szó, hogy galád módon eltűnt exponáló gombok utolsó tartózkódási helyeit láthatjuk majd, hanem arról, hogy folyamatosan exponál a gép, és a konkrét fotózás előtti pár másodpercet is tárolja. Ezek közül aztán kiválaszthatjuk, hogy melyik felvétel a legjobb. Ez hasznos lehet mondjuk a felfújható medencébe seggest ugró szomszéd gyerek megörökítéséhez, legalábbis nyáron. Bár ez télen is érdekes téma.

Állítható ezen felül az ISO, a felbontás, a fehéregyensúly, a telítettség, a geotagging, tehát a szokásos eszköztár itt is megvan. A fent elterülő képeket nézegetve félig-meddig akár elégedettek is lehetünk, mert a színeket jól eltalálja az optika, a zaj kevéssé jellemző, viszont a vonalélességgel komoly problémák vannak. Rosszabb fényviszonyok esetén ne nagyon erőlködjünk, viszont videót tudunk Full HD felbontásban is rögzíteni, itt ficereg egy tesztmozi. Ezeket gond nélkül vissza is tudja játszani a gép, sőt, akárcsak a Samsung eszközök, képes arra is, hogy ablakban futtassa a videót, miközben mi valami mást szöszölünk. Ezt egyébként a böngészővel is meg tudja csinálni.

LG Optimus F5
[+]

LG Optimus F5 LG Optimus F5

Van egy Video Wiz nevű szoftverünk is, amivel összevághatunk egy sémára képekből és videókból valami giccses dolgot, ehhez választhatunk mi is zenét, de kapunk a sémák mellé is. Ha már zene: a gyári lejátszó mellett van saját is, ami sokkal kellemesebben néz ki, tartalmaz equalizert, Dolby Mobile módot is. Egy korrektebb fülessel kimondottan jól szól, de kihangosítva is lenyomja az átlagos telefonok szintjét mind hangerőben, mind tisztaságban. Nincs viszont FM-rádió, ami árnyalja kissé a kialakult képet.

Adatátvitel, akkumulátor

Az F sorozat összes tagja képes a 4G hálózatokkal való kommunikációra, tehát ideális esetben 100 Mbit/s tempó is elérhető. Az sok. Egy telefonnak mindenképpen túlzás, ha viszont ezen keresztül osztjuk meg a netet, akkor néha jól jöhet. A böngésző kulturált, az ablakban való futtatásról már esett szó, a kétujjas nagyítás csodásan működik, a görgetés nem akasztja meg a gépet. A navigálógombok alul vannak, de egy mozdulattal el lehet ezeket is tüntetni. Ha valakinek mégsem tetszik az LG browser, az még mindig választhatja a Chrome-ot.

LG Optimus F5 LG Optimus F5

Természetesen akad WLAN, de nem túl acélos, ezeket a sorokat úgy írom, hogy az indikátor szerint elég gyenge a jel, miközben a routert szabad szemmel is simán látom, mert tőlem három méterre helyezkedik el. Az NFC sem hiányzik, működik is rendeben, akárcsak a Bluetooth, illetve a DLNA. USB kábellel a géphez lőve lehet MTP és PTP eszköz belőle, illetve PC esetén az LG felkínálja szoftver telepítését is.

LG Optimus F5
[+]

A hátlap alá 2150 mAh teljesítményű akkumulátort szuszakolt be az LG, ez elég korrekt ebben a kategóriában, egész jól is bírja. A másfél napnyi üzemidő simán benne van, kis odafigyeléssel ez könnyen lehet kétnapos is, ami az átlagnál jobb. Etetni a gépről is lehet, de ilyenkor kiírja, hogy "lassú töltés", de ettől még jut bele energia, a saját töltője azonban 2 Ampert ad le, azzal jóval tempósabban eszik az F5.

LG Optimus F5
[+]

Értékelés: LG Optimus F5
Külső
Ergonómia 8 pont
Anyaghasználat 8 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 8 pont
Belső
Kezelhetőség 9 pont
Sebesség 8 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 9 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 9 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 10 pont
Multimédia
Vizuális 7 pont
Audio 8 pont
Egyebek
Üzemidő 7 pont
Ár/érték aránya 8 pont
Hogyan értékelünk?

Összegzés. Majdnem sikerült összehozni a középkategória egyiik legjobb 4G telefonját, de pár dolgon sajnos elhasalt az F5. A formaterv olyan, amilyen, van, aki pont azt szereti, hogy nem feltűnő a telefonja. Két ponton viszont elhibázták a dolgot az LG-nél, és ebben az az igazán bosszantó, hogy két filléres apróságról van szó: a ledes villanó és az FM-rádió hiánya baklövés. Kár, mert különben kifejezetten jól sikerült a masina, adatkommunikációs szempontból nagyon fejlett, a kijelzőre azért nem panaszkodom annyira, mint az S4 Mini esetében, mert sokkal olcsóbb a telefon, a hardver bőven elég a legtöbb feladatra, a kamera sem katasztrófa, jól is szól, combos a telep is, tehát úgy összességében tényleg korrekt a gép. Az LG által fejlesztett felhasználói felület is tele van cuki extrával és sok hasznos trükkel, ráadásul a 73 ezer forintos ár egyáltalán nem túlzó. Az S4 Mini jóval többet kóstál, az Xperia SP van ezen a szinten, a HTC One SV jöhet szóba, illetve a P6 említhető még a konkurensek között. És ebben a mezőnyben az LG Optimus F5 abszolút helytáll, igazán kár, hogy nem kapható a hazai szolgáltatóknál, simán lehetne a középkategóriás, nem tepsi méretű telefonok egyik ásza egy jó árazással, ha már a független verzió sem túl drága. Hogy plecsni tekintetében mit érdemel, az nagyon nehezen meghatározható dolog, majdnem ráütöttem az Ajánlott plecsnit, ezzel is ösztökélve a gyártókat és szolgáltatókat arra, hogy a hasonló árú, méretű és tudású telefonok ne maradjanak ki a hivatalos hazai forgalmazásból, de aztán... nincs rádió, nincs vaku, gyengus a WLAN, marad inkább a:

LG Optimus F5

Bog

A tesztkészülék az XXL GSM jóvoltából jutott el hozzánk. Vásárláshoz kérem, kattintson ide!

A cikk elkészítésében a Telekom 4G mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

LG Optimus F5
LG Optimus F5 Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 126 x 64,5 x 9,3 milliméter
Tömeg 131 gramm
Színvariációk fekete, fehér
SIM-foglalat microSIM
Kijelző
Kijelző átlója 4,3 hüvelyk
Kijelző felbontása 540 x 960 pixel (256 ppi)
Kijelző típusa IPS TFT kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Qualcomm Snapdragon MSM8960 Lite
Processzor típusa 1,2 GHz-es kétmagos Krait
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv7
Grafikus chip Adreno 225
RAM mérete 1 GB RAM
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 8 GB Belső tárhely (5 GB)
Memória bővíthetősége 64 GB SDHC
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 850/900/1900/2100 MHz
LTE 850/900/1900/2100 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE van / 42,2 Mbps / 5,76 Mbps / 100 Mbps
IrDA / Bluetooth nincs / 4.0 (A2DP, EDR, LE)
WiFi 802.11 a/b/g/n, WiFi hotspot, DLNA
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
NFC van
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 4.1.2 (Jelly Bean)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthető
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek SmartShare, SmartWorld, Quick Translator, Polaris Viewer 4, Sfety Care, Video Wiz, SpundHound, TuneIn Radio, Dropbox
Multimédia
Fő kamera 5 megapixel, autófókusz
Másodlagos kamera 1,3 MP
Videófelvétel 1080p (30 fps)
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió nincs
Üzemidő
Alap akkumulátor 2150 mAh-s lítium-ion
Készenléti idő 500 óra
Beszélgetési idő 12 óra
Zenelejátszási idő ? óra
Egyebek
3,5 mm-es jack kimenet, giroszenzor
  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Hirdetés

Gamer laptop: már felveszi a versenyt az asztali pc-vel

PR Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a játékosoknak nagy teljesítményű asztali számítógépre van szüksége. Ez mára megváltozott: a gamer laptopok sem maradnak le mögöttük.

Azóta történt

Előzmények

  • LG Optimus G - a G-erő

    A dél-koreai gyártó új csúcsmodellje az utóbbi idők egyik legjobban sikerült készüléke, amely bátran megállja helyét a konkurencia versenyzőivel szemben.

Hirdetés