LG KU800 - turbócsoki

Hirdetés

Kijelző, menü

Kicserélték a kijelzőt, ez nem folyik. Felbontásban is izmosodott, ez már 240x320 pixeles felbontású. A leírások szerint csak 65 ezer színben pompázik. Meg kell valljam, nem számoltam, szép és kész. Felőlem ezt akár 262 ezer színűnek is mondhatnák, én tuti nem venném észre. Kontrasztos, színgazdag és bőségesen elég.

Amint az a fentiekből már kiderült, Vodafone verzióról van szó, így nem hagyták ki az elsöprően fantasztikus Live! menüt sem. A hivatásos köpködőket el kell keserítenem: itt ez teljesen elfogadható eredményt hozott, egyáltalán nem taszító.

Minden testreszabható, cserélhető, satöbbi. A menü ikonjai is szaporodtak, itt már 12 rajzocska szerepel az előd 9 ikonjával szemben. Teljesen jól átlátható. A kezelésben szokni kell az érintőgombokat, de néhány perc elteltével már minden magától értetődő volt.

Apropó érintőgombok: ezekről ugye tudjuk, hogy csak akkor aktívak, ha a piros háttérvilágításuk is aktív, ergo hívás közben, illetve becsukva nem működnek. Először idegenkedtem, de az utolsó csepp ellenérzésem is elszállt, amikor rájöttem, hogy egy hívást letenni nem csak összecsukással, hanem az oldalt elhelyezkedő ki-bekapcs gomb megnyomásával is lehet.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Középkategóriás vagy prémium telefon? Nézd meg, melyik éri meg jobban 2025-ben!

PR Ha őszintén közelítünk a témához, akkor viszonylag gyorsan ráláthatunk azokra az érvekre, amik végül segítenek a döntésben.

  • Kapcsolódó cégek:
  • LG

Azóta történt

Előzmények