L8Star BM10 – mini super small

Elképesztően picike mobil, amit tulajdonképpen Bluetooth kihangosítóként árulnak, de SIM kártyával, amiből kettő is belefér, akár önállóan is képest hívást bonyolítani.

Ez tényleg nagyon pici!

Láttunk már akkora mobilt, mint egy bankkártya, értelmét viszont egyáltalán nem. Legalábbis abban a formában. Ezeknek a mini mobiloknak a legnagyobb hátránya egyébként általában nem a méretük, vagy az idétlen kialakítás, hanem a hálózati támogatás korlátozottsága. Nagyon értékeljük a gyártó igyekezetét, de a dobozon feltüntetett HD hang nyilván nem a 2G hálózaton fog érkezni. És ennek a kulcsinformációnak az ismeretében ezt a tesztet is rövidre lehet zárni annyival, hogy egy kizárólag 2G képes mobilnak manapság pont semmi értelme, akármilyen kicsi vagy extrém formájú is.


[+]

De azért nézzük meg, mit kapunk 15 dollárért (ennyiért lehet megrendelni egy kínai webshopról, ami alig több, mint 4 ezer forint, értékhatár alatti, tehát vámmentes), amibe a miniatürizált Nokia 3310 2017 klón kerül. Hát, megerősített készülékházat, esetleg csepp vagy vízállóságot például nem. Pedig ezeknek a vész- vagy másodlagos, aka. bulitelefonoknak pont lenne értelmük, ha az ember biztos lehetne benne, hogy szakadó esőben is tud majd taxit hívni. Vagy jó eséllyel túléli, ha a gyerek beleejti a pocsolyába. De a BM10 nem tud ilyet. Megjegyzem, a kategória többi versenyzője sem. (Arra azért érdemes figyelni, hogy a gyerek elég nagy legyen ahhoz, hogy ne akarja helyből lenyelni a kábé termetesebb gumicukor méretű eszközt.)


[+]

Rég volt már ennyire népszerű tesztkészülék nálunk, mindenki meg akarta nézni, többen azt gondolták, hogy ez csak egy jópofa kulcstartó, ami úgy néz ki. És aztán volt nagy csodálkozás, hogy ez tényleg egy funkcionális, működő termék, csak hát ekkora. Férfitenyérben például ilyen:

View this post on Instagram

A post shared by Szentkuti Ákos (@szentkuti11) on May 16, 2019 at 3:05am PDT

A készülék mindössze 67,8 x 27,8 x 12,4 milliméter és pont úgy néz ki, mint egy picike Nokia 3310 (2017). Egyébként nagyon jól. Mint egy Barbie telefon. A kialakítás meglepően minőségi, kifogástalan az integritás, szép a kidolgozás, a gombok feszesek és kellemesen kattognak, van háttérvilágítás, a levehető hátlap pedig stabilan illeszkedik, eséskor sem válik le. A házba egy, a készülék képességeihez mérten gigászi, 350 mAh-s akkumulátor került, ami alá két microSIM-et és egy microSD kártyát tehetünk. Tehát mindhárom befér egyszerre, ami egy ekkora készülékház kapcsán mindenképp bravúr. Tölteni microUSB porton keresztül lehet; kábel is van a dobozban.


[+]

Hangszóróból meglepő módon kettő van, rendes multimédiás a hátlapon és beszédhangszóró az előlapon. A kezelés egyébként nem vészes, a gombok érezhetően szeparáltak, de hosszabb stilettoval (az a hegyes, hosszú műköröm) vagy nagyobbacska ujjbegyekkel azért nem álomszerű. Nekem egyik sincs, simán elvoltam, a numerikus karakterbevitel pedig a nyomógombos érában megszokott elrendezésű. A monokróm OLED megjelenítő is nagyon apró, konkrétan 0,66 hüvelyk 64 x 64 pixel felbontással. A Bluetooth a leghosszabb szó, ami egyben jelenik meg.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Előzmények

  • Apró, nyomógombos Nokia is érkezik

    Mindenki a Nokia 9 PureViewra kíváncsi, de a gyártó folytatja a feature phone vonalat is. Sajnos ismét egy 2G képes modellel.

  • Blaupunkt FXS 01 - telefonkártya

    A Blaupunkt extrém apró mobilja elég érdekes képződmény, de biztosan van olyan szituáció, amikor jól jön, ha a telefonálásra alkalmas eszköz nem nagyobb, mint egy bankkártya.

Hirdetés