Huawei Y3 II - akciós hátszín

  • (f)
  • (p)
Teszt – Írta: AliceWake | 2016-08-04 11:35

A Huawei alsó kategóriás készülékének aktualizált változata továbbra is dupla leddel van felszerelve, viszont ezúttal az autofókuszt sem felejtették ki.

Bevezető, tartozékok

A féléves pénzügyi jelentések ismét megerősítették a Huaweit hazai piacvezető pozíciójában, ahogy globális viszonylatban is stabilan birtokolják a dobogó utolsó birtokolható helyét. Annak ellenére, hogy a P9 a várakozásokhoz képest kissé gyengébben szerepelt, a gyártó idei csúcskészülékei így is túlszárnyalták a tavalyi felhozatal teljesítményét a megegyező pénzügyi időszakhoz képest. A 41%-os bevételnövekedés természetesen nem kizárólag a felső kategória érdeme, számos belépő- és középkategóriás eszközzel is jelen vannak a piacon, mint az Y széria, ami a gyártó legolcsóbb ajánlatait tömöríti.


[+]

Idén sem maradunk low-budget készülékek nélkül, a tavalyi Y3 vagy más néven Y360 utódjaként érkezett a Huawei Y3 II. Tulajdonképpen a széria összes tagja is megtalálható az idei kínálatban az aktualizálást jelentő római kettessel kiegészítve, viszont számunkra most a legkisebb variáns a legérdekesebb, illetve a törzsfejlődés, amin egy év alatt átesett. Attól függetlenül, hogy az Y3-hoz képest kissé komolyabb hardvert, nagyobb kijelzőt, fejlettebb kamerát és vastagabb akkumulátort (plusz egy kedves és nagyon szerethető, de valódi funkcionalitással nem igazán bíró extrát is) kapott, még mindig egy nagyon-nagyon szerény készülékkel van dolgunk, ami az alsó kategória legalján próbál a használhatóság és a költséghatékonyság szűk keresztmetszetén belül maradni. De a klassz az, hogy egész jól csinálja. Amennyiben helyén kezeljük a képességeit.


[+]

A kis plasztik kütyü csinos, piros dobozkában érkezik, sűrűn jelezve, hogy a tartalma 4G képes, valamint létét a Huaweinek köszönhetjük. A tesztkészüléket pedig a Speedshopnak. Nyitás után azonnal a gondosan becsomagolt készülék tölti ki a rendelkezésére álló helyet, alatta vaskos papíranyag, amelyben a jótállási jegy is megtalálható, érdemes nem lendületesen megszabadulni a paksamétától. Out-of-the-box a 2100 mAh-s akkumulátort is a papírkupac alól kell előkeríteni, amit majd a mellékelt 1 amperes hálózati töltőfej és a hozzá tartozó microUSB kábel segítségével töltögethetünk.

Külső, kijelző

A külső kialakítás tekintetében is történtek változások, bár már közel sem annyira kompakt a készülék, a vaskosabb akkumulátor ellenére mégis keskenyebb lett. A térbeli kiterjedés 134,2 x 66,7 x 9,9 milliméterre nőtt, a tömeg pedig 32 gramm plusszal lett kereken 150. Az anyaghasználatot továbbra is a műanyag dominálja, ennek ellenére nem mondhatnánk, hogy az Y3 II megjelenése vásári lenne, a felhasznált szintetikus matériák minősége kifogástalan. Csak ebben a naptári évben kissé ódivatú benyomást kelt a krómozott hatású, műanyag szegély, amiről igen nehezen, de szerencsére már javarészt azért sikerült leszokniuk a dizájnereknek, az Y3 II-n viszont még megcsodálható a mobiltervezés hőskorának mementójaként. Az összeszerelés ezúttal is hibátlan, puszta kézrátétellel nem lehet megnyektetni, de komolyabb erőfeszítéssel sem.


[+]

A kijelző mérete is szintet lépett, sajnos a megjelenítés minőségéről ez már nem mondható el. Az előlap 62%-t a 4,5 hüvelykes, FWVGA (854 x 480) felbontású LCD panel teszi ki. Ez a mindössze 218 pixelt eredményez egy hüvelyken, ami még nem lenne akkora probléma, mint a rettenetes betekintési szögek, a kíméletlen tükröződés és a legminimálisabb mozdulatra is módosuló, érzésre gyenge fényerő, ami tekintetünk irányának függvényében akár a nem létező tartományig csökkenhet. Alapvetően használható eredményt is mutathatnának a fenti értékek, de a színek fakók, vagy a felismerhetetlenségig invertálódnak, a kontraszt pedig olyan, mint a fényerő. Gyenge. Bár a kalibráción legalább kedvünk szerint állíthatunk. Összességében mégsem teljesen elkeserítő az Y3 II kijelzőjére nézni, főleg, ha ezt nem túl sokszor kell megtennünk, és csak megfelelő szögben, ideális fényviszonyok közepette próbáljuk meg.

Kijelző-teszt
Mérés Huawei Y3 II Doogee X5 Pro LG K4 4G Samsung Galaxy Core Prime
Fehér fényerő (max.) 372 nit 560 nit 344 nit 426 nit
Fehér fényerő (min.) 6,62 nit 26,0 nit 3,08 nit n/a
Fekete fényerő 0,39 nit 0,54 nit 0,50 nit 0,38 nit
Kontrasztarány 954:1 1037:1 689:1 1123:1
Színhőmérséklet 7928 K + kézi 7665 K 7753 K 7049 K

Hogyan mérjük a kijelzőt?


[+]

Dicséretes ellenben, hogy az érintésérzékeny vezérlőgombok az alsó kávára kerültek, ha már ilyen bőséges helyet hagytak arrafelé. Kevésbé dicséretes, hogy nem rendelkeznek háttérvilágítással, valamint az ikonikus megjelenés okán a sorrendjük sem változtatható. A felső káva sem kisebb, viszont a márkajelzésen, a beszédhangszórón és a 2 megapixeles előlapi kamerán kívül az idei kiadásba jutott fény- és közelségérzékelő szenzor, tehát már most elkezdhetünk örülni az automata fényerőszabályzás létének, amit menten mérsékel is az értesítő LED hiánya. Ezt egyébként megpróbálták pótolni egy igen egyedi és tényleg nagyon mutatós, de a hátlapi elhelyezés miatt kevésbé funkcionális megoldással.


[+]

A hátlapon található, 5 megapixeles kamerát keretező, krómozott hatású gyűrű ugyanis ledeket rejt, amelyek a szivárvány bármely színében pulzálva vagy világítva tudnak velünk egy rakás dolgot közölni. Ezzel csak annyi a probléma, hogy arccal lefelé kéne tárolnunk az eszközt, amihez az elődmodellhez biztosított kijelzővédő fólia például pont jó lenne. De idén nem kapunk. Így rendeltetésszerűen fektetve viszont nem igazán hatékony az értesítési LED szerepében, még jó, hogy egy halom egyéb, relatív haszontalan, de nagyon kedves, jobbára miért-ne jellegű funkció rendelhető hozzá.


[+]

A szálhúzott mintázatú fehér hátlap felülete leginkább egy monokróm selyemcukorkához hasonlít és igen tetszetős összképet mutat. Műanyag hátlap létére valóban egészen jól néz ki, bár a szürke márkalogó és a sallangmentes dizájn eleganciáját mondjuk a pink színváltozat valószínűleg másképp adja vissza. Viszont legyen akár fekete, kék, vagy arany – ezekben a színekben érhető el a fenti kettőn kívül – az ujjlenyomatokat nagyítóval is nehéz lenne fellelni rajta. A tapintása kellemes, és nem csúszik jobban, mint amennyire az anyag alaptulajdonságai miatt természetes. A kamera mellett ismét dupla, de nem kéttónusú LED segédfényt találunk, alul pedig a hangszóró-lyukacskák húzódnak majdnem a szélesség teljes hosszában. Hang viszont csak a balra eső feléből árad.


[+]

Újabb piros pontot (vagy macis pecsétet, kinek mihez köthetők kellemes emlékei) érdemel a bal élen található okos gomb, amire háromféle funkciót is élesíthetünk annak függvényében, hogy egyszer, kétszer, vagy hosszan nyomjuk, bár ez a kijelzőt feloldani nem fogja. Arra a jobb oldalán található bekapcsológomb lesz a nyerő választás. Ugyanitt helyezkedik el a remek nyomáspontú hangerőszabályzó, aminek dupla megnyomásával azonnal indíthatjuk a kamerát, de egyúttal akár képet is lőhetünk, ha úgy kívánjuk. A gombok egyébként technikailag a hátlapon vannak, ami egyben az oldalkeret krómcsíkon túli részét képezi, így az eltávolítással a gombok is lekerülnek a készülékről, szabadon hagyva az érintkezőfelületeteket. Felül csak egy jack, alul pedig egy microUSB csatlakozó található.

Hardver, szoftver

A hardver, lássuk be, eléggé szoft. A mérnökök választása idén a frissebb, de az MT6582M-hez képest alacsonyabb órajelű, 28 nanométeres gyártástechnológiával készülő, 64 bites, MediaTek MT6735M-re esett, ami szintén négy darab, de csak 1 GHz-re skálázott Cortex-A53-as magot rejt, viszont a Mali-T720-as IGP-jével körítve és 1 egész GB rendszermemóriával megtámogatva. A nem 4G képes variáns kapta meg egyébként az Y3 chipsetjét, de szintén plusz 512 MB memóriával megtoldva. Ez így alapvetően elég reménytelenül hangozhat, a mindennapi életben viszont várakozáson felül jól teljesít a fenti speci, legalábbis az Y3 II-ben. Tökéletesen elfogadható tempóban történnek a dolgok, akár egyszerre több is, kifejezetten használható, reszponzív és megbízható. Az tény, hogy akár egy honlapot is újratölt, ha átugrunk csetelni olvasás közben, de ezt legalább megfelelő tempóban és hatékonysággal teszi. A rendszeren belül navigáció viszont teljesen rendben van, az alkalmazásváltó sem csak azért van, mert kell, rendeltetésszerűen teszi a dolgát.

Teljesítmény- teszt
Benchmark Huawei Y3 II Samsung Galaxy Core Prime LG K4 4G Vernee Thor
Rendszerchip MediaTek MT6735M Snapdragon 410 MediaTek MT6735M MediaTek MT6753
AnTuTu Benchmark 6.x 24989 pont n/a 22717 pont 37679 pont
Vellamo Browser 1770 pont 1917 pont 1287 pont 2838 pont
Vellamo Metal 894 pont 898 pont 709 pont 1059 pont
Geekbench 3 (single) 481 pont 475 pont 470 pont 636 pont
Geekbench 3 (multi) 1388 pont 1436 pont 1313 pont 3016 pont
GFXBench Manhattan onscreen 5,4 fps 8,1 fps 5,8 fps 9,1 fps
GFXBench Manhattan offscreen 1,3 fps 1,8 fps 1,3 fps 4,5 fps
GFXBench T-Rex onscreen 11 fps 14,9 fps 11 fps 19 fps
GFXBench T-Rex offscreen 4,1 fps 5,2 fps 4,1 fps 12 fps

A rendszer nem a legfrissebb, viszont az 5.1-es Androidra húzott EMUI 3.1 Lite miatt nem igazán feltűnő, a rengeteg kényelemfokozó, vagy ízléstől függően idegtépő apróság viszont igen. Kezdve azzal, hogy nincs alkalmazásmenü, cserébe tetszőleges mennyiségű főképernyőt rámolhatunk tele, amit automatikusan hajlandó elvágólag rendezni, ha engedélyezzük a rázással való rendrakás lehetőségét. Sajnos így ABC sorrendet nem generálhatunk, arról magunknak kell gondoskodni, viszont így a háttérképpel is variálhatunk. A szokásos módon kérhetünk 4x5 vagy 4x4-es ikonkiosztást, az ikonszámlálók megjelenítését vagy elrejtését, vagy a főképernyők ciklikus ismétlődését.


[+]

Az értesítőpanel kétosztatú, ha vannak, akkor időrendi sorrendben az értesítések jelennek meg a függöny lehúzásával, viszont ha semmi közlendő nem akad, a kétfázisú gyorskapcsoló panelre érkezünk. Az első kilenc kapcsoló (aminek összetétele és sorrendje ránk van bízva), valamint a fényerőszabályzás mindig látszanak, a többi lehetőséget a lefelé mutató nyíllal fedhetjük fel. Bizonyos készségeket a zárolt képernyőről is előránthatunk. Itt a zenelejátszó alapvető vezérlőgombjai érhetők el és a zárolt képernyőn váltakozó hátterekkel variálhatunk. Alatta praktikus gyorsindítók sorakoznak, valóban villámgyorsan nyílik a hangrögzítő, a számológép, a zseblámpa, valamint a fényképező.


[+]

A főképernyő bármely pontjáról lefelé simítva a telefonban való keresés lehetősége ugrik elő, valamint a legutóbb használt alkalmazásokat is szemügyre vehetjük. Ezen kívül nem sok gesztussal operálhatunk, mozgásvezérlés címszó alatt mindössze az átfordítással való némítást és az ikonok újrarendezését találjuk, van viszont okos gomb, ami háromféle gesztusra reagálva képes bármilyen telepített alkalmazást megnyitni, vagy elindítani a villámfotózást, hangfelvételt, zseblámpát, esetleg képernyőképet is lő. Mindezt valóban gyorsan, utóbbi kettő így különösen kényelmes. A zseblámpa bekapcsolása nem szorul külön magyarázatra, ami a zárolt képernyővel is működik, képernyőképet viszont csak két kézzel, kissé életszerűtlen mozdulattal tudnánk készíteni enélkül, mivel a hangerő- és a bekapcsológomb ugyanazon az oldalon van.


[+]

A hátlapi kamerát körbeölelő LED a Szivárványfény menüpont alatt konfigurálható. Bulifényként a zene ritmusát követi, állapotjelző minőségében pedig az alkalmazások értesítéseit képes megjeleníteni. Alvó módba is vághatjuk, így az általunk megadott intervallumban nem villog az arcunkba. Hívásjelzésnél három különleges névjegyet és egy csoportot rendelhetünk négy színhez, alapértelmezettként pedig zölden villog. Hangulatvilágításként egyrészt csak vidámak lehetünk, másrészt ezt csak türkiz fénnyel fejezhetjük ki, ami ráadásul komótosan pulzál is. Eközben egyebet nem tudunk csinálni a telefonnal, ha megpróbáljuk, mindenképpen kikapcsol. Erre a lehetőségre logikus magyarázatot még nem találtunk, de tudunk élni nélküle. Morzézni viszont flottul megtanulhatunk a Morse-ABC funkcióval. Maximum 160 karaktert vihetünk be, amit készséggel elvillog a vidám hangulatért felelős színnel, a kijelzőn pedig a Morse-ABC segítségével követhetjük a kódolást. A LED kör gyébként szuperül néz ki a diszkrét hátlapon, még ha értelme olyan sok nincs is.


[+]

Extra szoftverekkel nincs telepiszkítva a rendszer, de minden szükségeset a kezünkbe adnak. A Google csomag mappába rendezve érhető el, az Eszközökben pedig a hagyományos alkalmazásokon kívül (pl. számológép, hangrögzítő, biztonsági mentés, időjárás, e-mail kliens stb.) megtalálható a HiCare, ami tulajdonképpen ügyfélszolgálat, valamint a Frissítések app, amit szimtúgy elérhetünk a HiCare-ből és a Beállításokból is. De azért kapott egy külön ikont, ahogy a képernyő lezárása is. A szivárványfény beállításai is instant elérhetők, valamint egy Magyarországra nem lokalizált honlap is, ami a Huawei és Honor online áruházának tűnik. A telefonkezelőben is a szokásos lehetőségeket találjuk: memória-, energiafelhasználás és adatforgalom-menedzsment, valamint zaklatásszűrő funkció.

Multimédia

A hátlapi szenzor felbontása nem változott, most is csak 5 magapixellel gazdálkodik, cserébe kaptunk auofókuszt, ami egyébként rendben teszi is a dolgát, bár a villámgyors nem megfelelő jelző, komolyabb gond azért nincs. Az előlapi modul szintén 2 megapixeles, és a kettős LED villanó is megmaradt, viszont ismét csak egy, kissé hideg tónussal operál. A szoftver a kategóriának megfelelően van felszerelve. Jobbra húzva a képet szépítést eszközölhetünk a hátlapi kamera képén is, balra pedig a videóra váltunk. Az exponáló mellett filtereket találunk, balra pedig a galériába léphetünk. Ezen kívül az élőképen csak a vaku, a kameraváltó és a beállításokat rejtő ikon található. Innen kerül elő a HDR, a panoráma mód, a vízjel és a hangjegyzet, valamint a fénykép általános beállításai. Állítható az ISO, a fehéregyensúly, valamint az expozíció, telítettség, kontraszt és fényerő.


[+]

Az algoritmus láthatóan nagyon próbálkozik, bár a képek ettől sajnos nem lesznek jobbak. Kromatikus aberráció szinte minden esetben fellép, helyenként pedig a lencsetorzítás is erős. A képek kissé zajosak, a dinamika szűkösségén a HDR sem javít. De úgy is mondhatnánk, hogy ront: a képek túlexponálttá és indokolatlanul túlélesítetté, ezáltal teljesen természetellenessé válnak, az eleve nem valami aprólékos részletek pedig teljesen elvesznek. Ettől függetlenül, az elődmodellhez képest javult a képminőség, kevésbé elkent a végeredmény, az autofókusz sokat segít (nem csak a közeli felvételeken), a fehéregyensúllyal meg eleve nem volt probléma, és a színek is valósághűek.


[+]

A maximum 720p felbontású videó minősége is éppen vállalható, a (beszéd)hang kissé eltér a valóságtól és távolinak érződik, kromatikus aberráció is akad, de a fókusz például atomstabil és annak ellenére, hogy nincs mozgáskövetés, észrevétlenül alkalmazkodik, pedig most teknős helyett egy izgága kiskutyával is próbálkoztunk. Őszintén szólva, láttunk ennél rosszabb felvételeket komolyabb készülékek esetében is, ez a produktum viszont egyáltalán nem használhatatlan, csak olyan, amilyen. Nézni viszont Full HD-t is problémamentesen tudunk, kivéve AC3-as hanggal vagy felirattal, ezeket a gyári lejátszó nem kezeli, amivel nagyjából semmi egyebet nem tudunk kezdeni, mint tekerni, indítani és megállítani. A nagyobb baj inkább a rettenetesen sötétedő kijelző, ráadásul jobbára magunkat látjuk az erős tükröződés miatt, hogy a színek invertálódását már ne is említsük, mert általában a fenti kettő miatt el sem jutunk odáig, hogy ez feltűnjön.


[+]

Zenei téren nincs különösebb gond, sőt meglepően kiegyensúlyozott a performansz, mármint a kategóriához képest. A szoftver esztétikus és kényelmesen használható, a szokásos EMUI. Gyenge részletességgel, de felismerhetően, relatív tisztán szól, viszont nem recseg vagy zúg. Sem fülsértő magasakat, sem aránytalanul túltolt mélyeket nem kell elszenvednünk, bár az összhatás kissé lapos, még így is a kategóriaátlag felett teljesít a multimédiás hangszóró. A jó, az nyilván nem ilyen, de egyáltalán nem vállalhatatlan, vagy bántó. Gond akkor van, amikor felületet ér a hátlapi hangszóró, olyankor rettenetes torzítás hallható, kézből viszont kulturált és a bulifények is meggyőzőek. Nem mintha ez az audioélmény szempontjából lényeges lenne, de azért klassz. Egy általunk választott, mondjuk közepesnél eggyel jobb fülhallgatóval viszont ismét kellemes meglepetés a cucc, javul a dinamika, a részletesség, komoly térhatásra azért ne számítsunk, de hirtelen lesznek mélyek is, noha hangszínszabályozó nem jutott a szoftverbe, elfogadható úgy, ahogy van. Egyébként meg ott a Google Play Zene. A lényeg, hogy simán lehet vele zenét hallgatni, még ha nem professzionális, de kellemes konzumer minőségben, ahogy FM-rádiót is, mert az is van.

Adatkommunikáció, üzemidő, összegzés

Adatkommunikációs szempontból elég szűkös a repertoár, viszont egy igen lényeges tulajdonság kompenzálhatja. Igaz, hogy sem NFC, sem OTG, sem infra nem áll rendelkezésre, viszont kétkártyás használat esetén sem kell lemondani a maximum 32 GB-nyi microSD bővíthetőségről, mivel valódi kétkártyás megoldást sikerült beszerelni. Mondjuk a 8 GB-os alap tárhely fényében ez (lenne minden esetben) a minimum. Mindkét microSIM slot 4G képes, dual standby rendszerben. Ezen kívül van 802.11 b/g/n szabványon kapcsolódó WiFi, kiváló hatótávú és stabil HotSpot lehetőséggel és WiFi Directtel, valamint 4.0-s Bluetooth A2DP és LE protokollal. A GPS alapú helymeghatározást mobilhálózatok támogatják, a pozicionálás teljesen rendben megy. A hívás hangminősége is teljesen rendben van, a hálózat stabil, a hangerő pedig mindkét oldalon megfelelő.


[+]

Nőtt az akkumulátor kapacitása is, az Y3 II már 2100 mAh-ból gazdálkodik, ami durván két napra elegendő. A nagyjából 2 óra kijelzőidő nem tűnik túl meggyőzőnek, viszont majd egy fél napot osztottuk a netet mindenféle készülékre, ez annyira nem energiakímélő megoldás, plusz éjszakára sem tettük repülő módba, így 11 óra alatt, ne zavarjanak módban, de teljes szinkronnal majdnem 30%-ot merült. Bár ehhez hozzájárulhat az is, hogy a színes LED-et kissé rövidebb alvási időre kalibráltuk, így három órán keresztül folyamatosan pislákolt feleslegesen, mielőtt lekapcsolta volna magát. Az üzemidő tehát inkább átlagosnak mondható alapbeállítások mellett. Viszont van még teljesítménycentrikus és ultra takarékos energiagazdálkodási opció is, annak függvényében, hogy mi éppen a prioritás, plusz folyamatosan jelzi a rendszer, ha nagy fogyasztású alkalmazás fut a háttérben, így azok sorsáról magunk rendelkezhetünk.


[+]

Értékelés: Huawei Y3 II
Külső
Ergonómia 9 pont
Anyaghasználat 7 pont
Összeszerelés minősége 10 pont
Kijelző mérete, minősége 6 pont
Belső
Kezelhetőség 8 pont
Sebesség 7 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 9 pont
Felhasználói felület élménye 8 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 9 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 7 pont
Multimédia
Vizuális 6 pont
Audio 7 pont
Egyebek
Üzemidő 8 pont
Ár/érték aránya 8 pont
Hogyan értékelünk?

Az Y3-hoz képest egyértelmű előrelépésről beszélhetünk, de a kategóriában is egy elfogadható, sőt szerethető készüléket rakott össze a Huawei, ami szintlépésre ugyan nem képes, de láthatóan és bizonyos szempontból sikerrel igyekszik több lenni. Majdnem megegyező árszinten, azonos hardverrel, de kisebb akkumulátorral az LG K4 4G például multimédiás teljesítményben, rendszersebesség és adatkommunikációs képességekben is alul marad az Y3 II-vel szemben. Amiben osztoznak, az a majdnem siralmas kijelző, bár a Huawei aprósága ebben a tekintetben is ráígér kicsit a konkurens készülékre, ha a valamivel jobb kontraszt és fényerő nem is eredményez jelentős javulást, a fényérzékelő mindenképpen hasznos dolog. Az optimalizáció jól sikerült, valószínűleg a gyenge kijelzőnek is köszönhetően a rendszer jó tempóban, persze nem szélsebesen, de akadozásmentesen működik. A kamera javult, éppen használható, ha nagyon muszáj, a hang viszont kifejezetten értelmes formában tör elő a készülékből, valamint a valódi dual SIM kialakítás is a pozitívumok közé sorolandó. Az értesítő LED-et valamelyest pótló, de mindenképpen nagyon látványos és egyedi fényjáték a kamera körül kevésbé funkcionális a hátlapi elhelyezés miatt, de klassz, hogy van, és igazán szerethető feature, jól mutat az esztétikus hátlapon. Az okos gomb viszont valóban hasznos, ráadásul személyre szabható funkcionalitással dolgozik. Mindezeket figyelembe véve, ajánlani akkor tudjuk, ha valóban egy forinttal sem kíván valaki többet áldozni a készülékre, mint 32.900, egyébként nem kell sokat hozzátenni, hogy például egy Vernee Thor legyen belőle. Viszont pontosan ennyiért, ezekkel a képességekkel, a kompromisszumokat szem előtt tartva, kifejezetten tetszett.

Huawei Y3 II

AliceWake

A tesztkészüléket a Speedshop küldte el nekünk, vásárláshoz kérem kattintson ide!

A cikk elkészítésében a Telekom 4G/LTE mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

Huawei Y3 II
Huawei Y3II Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 134 x 66,7 x 9,9 milliméter
Tömeg 150 gramm
Színvariációk fekete/fehér/arany/rózsaszín/kék
SIM-foglalat 2x micro SIM
Kijelző
Kijelző átlója 4,5 hüvelyk
Kijelző felbontása 854 x 480 pixel (218 ppi)
Kijelző típusa LCD kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa MediaTek MT6735M
Processzor típusa 64 bites, 1,0 GHz-es, négymagos Cortex-A53
Processzor csíkszélessége 28 nm
Processzor utasításkészlete ARMv7
Grafikus chip Mali-T720
RAM mérete 1 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 8 GB (ebből 3,73 szabadon felhasználható)
Memória bővíthetősége microSD (maximum 32 GB)
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900
UMTS 850//900/1900/2100 MHzLTE 800/900/1800/2100/2600
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA / LTE van / 21 Mbps / 5,76 Mbps / n/a
LTE van
IrDA / Bluetooth nincs / 4.0 (LE)
WiFi 802.11 b/g/n, WiFi Direct, HotSpot
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
GLONASS nincs
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok általános/néma/rezgés/kültéri
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés nincs / van
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 5.1 + Huawei Emotion UI 3.1 Lite
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Időjárás, HiCare, Biztosnági mentés, Frissítések, Szivárvány-fény, Telefon-kezelő, Témák, Zseblámpa
Multimédia
Fő kamera 5 megapixel, autofókusz, dupla LED
Másodlagos kamera 2 megapixel, fix fókusz
Videófelvétel 720p (30 fps)
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van (Google Play Music)
FM-rádió van (RDS)
Üzemidő
Alap akkumulátor 2100 mAh-s lítium-ion
Készenléti idő (4G) n/a
Beszélgetési idő (4G) n/a
Zenelejátszási idő n/a
Egyebek
3,5 mm-es jack kimenet, szivárványfény, gyorsulásmérő, fényérzékelő, közelségérzékelő, hang szenzor