HTC U11 - újra a szorítóban

Megrázta magát a HTC, fennállásuk 20. évfordulójára egy ütős csúcsmobilt raktak össze, amely tud újat is mutatni, de nem ezért lehet szeretni.

Bevezető

Hányszor írtuk már le, hogy a HTC anyagilag nem teljesít túl jól? Hányszor tippeltük mi is, mások is, hogy a cégnek előbb-utóbb vége lesz? Hányszor legyintettünk egy-egy új HTC telefon kapcsán, hogy rendben van ugyan, de az árral elszálltak? Megszámolni sem lehet, a HTC mégis létezik, fejleszt, nem tűnt el, az U11 kapcsán pedig úgy tűnik, hogy lehet velük komolyan is számolni. Persze jókor és jó ütemben léptek be a VR világába is, a Vive-ról egyöntetű az a vélemény, hogy a jelenlegi legfrankóbb, kereskedelmi forgalomban is kapható VR-megoldás, az Apple ráadásul partnerségre lépett nemrég a Steammel is, amelynek VR-ága pont a HTC-hez fűződik, a Google pedig évek óta a tajvani gyártóhoz fordul sokszor, ha referenciatelefont kell összeütni.


[+]

Az U11 pedig a One-sorozatot váltja, de nem véletlenül kerestek másik nevet. Egyrészt a formaterv az, amin gyökeresen változtattak, hiszen sok kritikát kaptak, hogy a One M7, M8, M9 és a HTC 10 nagyon hasonlítanak egymásra, másrészt tényleg más megközelítésben tervezték meg az új modellt, aminek kistestvérei (U Ultra és U Play) már korábban bemutatkoztak. De ott még nem lehetett annyira érezni, hogy nagyon változtak volna a dolgok, noha az Ultra nem sikerült rosszul és az ára sem szállt el durván, a csúcsmodell U11 viszont láthatóan sokkal nagyobb odafigyeléssel készült és sikerült úgy belőni az árszintet is, amely ezúttal nem túlzó. Nem is olcsó, de mindenképpen sokkal reálisabb és életszerűbb, mint amit a HTC-től megszoktunk.


[+]

Az U11 bejelentését kénytelenek voltak az MWC után időzíteni, hiszen a Snapdragon 835-ös rendszerchip első használatát a Samsung lekötötte az S8-cal, cserébe viszont a bemutató után elég hamar a boltokba tud kerülni a termék, ha minden igaz, akkor hazánkban több szolgáltató is felveszi majd a kínálatba, ami mindenképpen jót fog tenni az eladásoknak, de a kártyafüggetlen árral sem lőttek mellé, az LG G6 és a Galaxy S8 közé tették a szintet, ami itthon 250 ezer forintot jelent. Nem kevés, de a tudásához mérten mondhatjuk, hogy reális.

Külső

Mi szokás szerint jelöletlen dobozban kaptuk a masinát, de a tartozékok hiánytalanul megvannak. Ez elég sok apróságot jelent, egyrészt nyilván van egy Type-C szabványú kábelünk, egy gyorstöltő adapterünk, egy Type-C-ről 3,5 mm-es jack átalakítónk, egy HTC fülhallgatónk három pár gumiharanggal, egy törlőkendőnk, illetve egy szilikon tok, ami nagyon nem fog ártani. Az alapcsomag tehát kimondottan korrekt, de ebben az árszegmensben ez elvárható.


[+]

A telefon több színben kerül piacra, ha az olvasó vigyázó szemét a tesztképekre veti, akkor azt is hihetné, hogy mi a kék árnyalatot kaptuk meg, de nem, ez itt az ezüst. A kék ennél sokkal kékebb. Létezik még fehér, fekete és piros, mindegyiknek szépen gyűlnek az ujjlenyomatok a hátlapján, de a csillogósabb változatoknál ez hatványozottabban látszik, az ember önkéntelenül is állandóan törölgetni a felületet. Az átlátszó tok azonban nem csak ennek a jelenségnek a korlátozására alkalmas, hanem azt a masszívan csúszós fogást is javítja, ami puszta állapotában az U11-re jellemző. Lekerekített, sima, fényes felület, végig nagyon féltem, hogy eldobom (de csak egyszer csúszott ki a kezemből egy asztalról megemelve mintegy 10 cm magasról), akárkinek adtam oda, az volt az első szava, hogy jaj, majdnem elejtettem. Jól néztünk volna ki, ha tényleg, bár az ötrétegű üveget még egy Gorilla Glass 5 védelemmel is megfejelték, egy hét mindennapos használat mellett sem keletkezett egyetlen karc sem a felületen, ami jót jelent, de az ördög nem alszik.


[+]

Kijelző-teszt
Mérés HTC U11 Xiaomi Mi 6 Samsung Galaxy S8 Google Pixel
Képátló 5,5 hüvelyk 5,15 hüvelyk 5,80 hüvelyk 5,00 hüvelyk
Felbontás 1440 x 2560 1080 x 1920 1440 x 2960 1080 x 1920
Technológia Super LCD5 IPS LCD Super AMOLED AMOLED
Fehér fényerő (max.) 482 / 586 nit 609 nit 403 / 555 / 902 nit 426 nit
Fehér fényerő (min.) 5,1 nit 1,19 nit 1,70 nit 1,40 nit
Fekete fényerő 0,29 nit 0,28 nit 0 nit 0 nit
Kontrasztarány 1661:1 2176:1 végtelen végtelen
Színhőmérséklet 6935 K 7307 K 7575 / 6498 K + kézi 7437 K

Hogyan mérjük a kijelzőt?

Ezt leszámítva viszont az U11 eléggé eltalált formát kapott, kissé nyúlánk, de nem olyan végtelenül hosszúkás, mint egy Sony. A kijelző 5,5 hüvelykes, az oldalsó kávák vékonysága ugyan nem kategóriabajnok, de optikailag sokat segít, hogy az előlapi üveg finoman ívelődik az oldalsó éleken. Maga a panel a HTC által favorizált SuperLCD, annak is papíron az ötödik generációja, a bemutatón volt némi hablaty arról, hogy a válaszidő milyen csodás, de azért fényerőben lehetett volna még felfelé húzni. A betekintési szögek rendben vannak, a QHD felbontásra viszont egy szavunk sem lehet. Gyárilag kissé hűvösre kalibrálták, de ezen a szoftverben lehet módosítani. A fényerő relatív alacsony mivoltára is van megoldás, ugyanis direkt napfény esetén ráad a rendszer egy kis kakaót, így nem lesz gondunk akkor sem, ha verőfényes napsütésben állunk neki fotózni, de sosem lesz olyan vibrálóan fényes, mint az S8 panele.


[+]

Az előlapon alul egy ujjlenyomat-olvasóval egybeépített home gombot és két kapacitív funkciógombot találunk, amelyek kaptak megvilágítást is. Ez lehet aktív akkor, amikor a kijelző is az, illetve csak akkor, ha arrafelé piszkálunk. Felül 16 megapixeles frontkamerát, RGB értesítési ledet, fény- és közelségérzékelő szenzort, illetve beszédhangszórót fogunk látni. Az alsó-felső kávákkal nem spóroltak, ami a fogás kapcsán nem baj, de a kezelhetőség szempontjából nekünk az volt a tapasztalatunk, hogy az alsó vezérlőgombok kicsit túl lentre kerültek és egy kézzel használva kicsit zsonglőrködni kell, hogy elérjük mondjuk a vissza gombot, ezúttal furcsa módon az volt az érzésünk, hogy ha a kijelzőből vennének el helyet a virtuális billentyűk, akkor valahogy egyszerűbb lenne. Az állapotsávot sem lehet elérni átlagos tenyérmérettel fogásváltás nélkül, márpedig egy ilyen csúszós készülékháznál ez mindennapos veszélyt teremt. A fényes hátlap még egy ponton meglepett (pedig erre még én sem számítottam), ha fotózásnál akad némi fény szemből, akkor a HTC felirat csodálatosan visszatükröződik a témára, így:

A post shared by Bogdán Khell (@bogdan.khell) on Jun 10, 2017 at 11:51pm PDT

Bár előlapi hangszórók nincsenek, ez ne keserítsen el senkit, a BoomSound él és virul, ahogyan azt majd látni fogjuk később. Ráadásul az alapos szemlélő összesen négy mikrofont fog találni a telefonon, ami a 3D hangfelvételhez és az úgynevezett Acoustic zoomhoz használható, de arra is jó, hogy a magyarul ugyan nem működő hangasszisztensek parancsszavait messziről is megértse a telefon, amely amúgy az Alexát is támogatja. Az U11 fém keretén összesen hat helyen fogunk látni antennakilépő csíkokat, a beszélgetési hangminőség átlagon felüli, az adatátviteli szolgáltatások is hibátlanul működtek, ott is látott a készülék térerőt, ahol más készülék (ugyanolyan kártyával) már eldobta a hálózatot. Fontos dolgok ezek egy telefonnál.


[+]

Felül van a hibrid SIM-tálca — legalábbis akkor, ha kétkártyás verziónk van, alul találjuk a Type-C csatlakozót és a “fő” hangszórót, a hangerőgombokat és a kijelzőt működtető billentyűt pedig a jobb oldalra tették. Utóbbinak recés a felülete, hogy vakon is eltaláljuk, ez is egy olyan apróság, amire a HTC-nél figyeltek. A hátlapon levő kamera kicsit kiáll, mellette a kéttónusú vakut simogatva is érezni némi illesztési pontatlanságot, ami csak azért furcsa, mert összességében az U11 anyaghasználata, összeszerelési minősége és megmunkálása mondhatni tökéletes, a fém és üveg részeket úgy rakták össze, hogy nem is lehet észlelni, hogy hol vált a felület egyikből a másikba. És minderre hab a tortán, hogy az U11 már megfelel az IP67-es szabványnak, azaz vízálló. Fotóztam is esőben, minden aggodalom nélkül.

Hardver, UI

Nem az U11 az első telefon, amiben a Snapdragon 835 dolgozik, de mindenképpen az elsők között van, ráadásul globális piacra készült termékben még nem fordult elő. Mindenesetre a Qualcomm legfrissebb fejlesztése 10 nm-es csíkszélességgel készül, nyolc magot tartalmaz (négy darab 2,45 GHz-es és négy darab 1,9 GHz-es mag), a GPU pedig az Adreno 540-es. Ez egy igen ütős chipset, egyrészt erős, másrészt takarékos, teljesítményben a jelenlegi élvonalba tartozik, a Samsung Exynos tudja csak megütni, de nem sokkal. A mi régiónkban 4 GB RAM-ot kapnak az U11-ek, bizonyos piacokon 6 GB RAM-ot adnak, s ott 128 GB-os belső tárhely dukál, nekünk ennek a felével kell beérnünk, ami azért sokáig elég.

Teljesítmény-teszt
Benchmark HTC U11 Samsung Galaxy S8+ LG G6 Huawei P10 Plus Apple iPhone 7 Plus
Rendszerchip Qualcomm Snapdragon 835 Exynos 8895 Snapdragon 821 HiSilicon Kirin 960 A10 Fusion
AnTuTu Bench. 6.x 172865 pont 175028 pont 157964 pont 146051 pont 189747 pont
Vellamo Browser 7269 pont 7426 pont 5982 pont n/a n/a
Vellamo Metal 2760 pont 3366 pont 3546 pont 2772 pont n/a
Geekbench 4 (single/multi) 1904 / 6192 pont 2012 / 6594 pont 1883 / 4469 pont 1874 / 6193 pont 3481 / 5565 pont
GFXBench Man. onscreen 24 fps 42 fps 24 fps 17 fps 56 fps
GFXBench Man. offscreen 48 fps 64 fps 33 fps 28 fps 63 fps
GFXBench T-Rex onscreen 50 fps 60 fps 47 fps 38 fps 58 fps
GFXBench T-Rex offscreen 88 fps 120 fps 76 fps 56 fps 124 fps

A szintetikus sebességteszteken az U11 remekül szerepel, ahogyan egy 2017-es csúcsmodellhez méltó, de a felhasználói élményt nem csak a nyers erő határozza meg, hanem a szoftveres optimalizáció legalább ilyen fontos. És a HTC-t ebből a szempontból sosem kellett félteni, jóval gyengébb vason is általában sokkal gördülékenyebb felületet tudtak összekalapálni, mint mások, egy ilyen hardvernél pedig tényleg akadásmentes, pattogós működést tud garantálni az U11, melegedést alig tapasztaltunk, pedig két órányi navigáció után más telefonok már érezhetően izzadnak. Az energiahatékonyságról sokat elmond, hogy ugyanazzal a relatív gyengécske, 1 Ampert leadó autós töltőfejjel egy Mate 9-cel navigálva kétszer-háromszor olyan gyorsan tűntek el az akkumulátorból a százalékok, mint az U11-et használva, sokkal tovább bírja a tényleges használatot a telep, mint amit máshol tapasztaltunk.


[+]

És persze nincs HTC Sense felület nélkül, ezúttal a 7.1.1-es Androidra építkeztek Tajvanon, az eredmény pedig pompás, de aki használt már HTC-t, az nagyjából tudja, hogy mire számíthat. A kijelzőt többféleképpen feloldhatjuk, egyrészt ott a gyors és nagyon pontos biomterikus azonosítás, akad duplakoppos ébresztés, de kérhetjük azt is, hogy egy alulról indított ujjmozdulat keltse fel a telefont. Van egy csomó finombeállítás, például ha csöng a telefon, de megmozdítjuk, akkor lehalkítja kicsit, lezárt képernyő mellett a bekapcsológomb kettős megnyomása elindíthatja a kamerát, a hívásokat fogadhatjuk a készülék fülhöz emelésével, a ne zavarj üzemmódot össze-vissza lehet paraméterezni. A felülről lehúzható gyorskapcsolók oldalra lapozhatók, sorrendjük szabadon állítható és persze nagyon részletesen lehet témázni a felületet, olyannyira, hogy a themes.htc.com felületen az úgynevezett freestly módban konkrétan minden állítható (betűtípus, minden felület színe, főoldalakon lehetnek transzparens hátterű matricák, lecserélhetjük a hívóképernyő hátterét stb.), ügyes kezű felhasználók totálisan kimaxolhatják a bennük rejlő grafikust.


[+]

Nem véletlenül nem esett még szó az U11 elvileg legnagyobb attrakciójáról, aminek Edge Sense a neve. A telefon oldalainak alsó harmadába be van építve két nyomásérzékelő szenzor, amelyek persze nem látszódnak, de a készülék reagál arra, ha megszorítjuk. Röviden és hosszan tehetjük ezt meg, mindkét esethez tetszőleges alkalmazás indítását rendelhetjük hozzá, kikapcsolt kijelző mellett is működik, de ha nem a kamerát, esetleg a zseblámpát osztjuk ki rá, akkor még át kell jussunk a biztonsági szinten is. Az érzékenységi szint állítható, ami nyilván akkor jó, ha tokban használjuk a készüléket, tehát tényleg gondoltak mindenre, csak arra nem, hogy ki fogja ezt használni. Mert leginkább senki, legalábbis biztosan nem mindennapos módon, egyszerűen ez a megmarkolászós-szorítgatós input nem merül fel lehetőségként, sokkal hamarabb jut eszembe kitenni egy ikont a főképernyőre, vagy a kamerához inkább a bekapcsológombot izgatni kétszer, mint szorongatni a telefont. Az egyetlen kivétel a zseblámpa, ha az ember leviszi a kutyát este, akkor kvázi kézenfekvő, de biztos lesznek olyanok, akik hozzászoknak majd a szorongatásos vezérléshez, valahogy nem jutott eszembe sosem, hogy ez is van, mert a klasszikus módszerekkel is vidáman elboldogultam.


[+]

Természetesen a Sense része a Blinkfeed is, ami a főoldaltól balra található (és kikapcsolható), ide rengeteg forrásból lehet befűzni információkat (a Mobilarena RSS-feed is berántható, de megjelenhet a naptár, vagy a közösségi fiókjainkból érkező újdonságok is helyet kaphatnak), a rácsos alkalmazásmenü pedig alapesetben még egy oldalt sem tölt ki, ugyanis a HTC nem húzta túl az extra appok számát, amik pedig gyárilag fent vannak (Instagram, Facebook, Messenger, Google appok), azok szépen mappákba csoportosulnak. Persze a fentieken túl van egy-két HTC-s extra, mint az Under Armour fitneszapp, amihez nem árt valami kiegészítőt is csatlakoztatni, vagy a Viveport, ami VR-tartalmakat kínál fel — de ehhez kelleni fog egy Vive, amit nem nagyon dobálnak csak úgy az U11 mellé, mert kissé többe kerül.


[+]

Az U-sorozattal együtt debütált a HTC saját asszisztense, amelynek Sense Companion a neve, magyarul nem lehet egyelőre megszólítani, de ettől még jelen van a rendszerben, akárcsak a Google Now. Sőt, igazából az benne a jópofa, hogy arra épül, tehát nem egyszerre működik a két asszisztens, hanem a HTC sajátja a Google kártyáiból is dolgozik, megjelennek a Now információi, de hozzátesz számos pluszt a Sense Companion, ami igyekszik megtanulni a szokásainkat és nem tolakodó módon néha figyelmeztetni egy-egy apróságra, például hogy tényleg fel akarunk-e kelni vasárnap is reggel 6-kor, vagy ha a lakhelyünktől távol kolbászolunk gyalogos tempóban déltájt, akkor esetleg nem óhajtunk-e táplálkozni egy közeli étteremben. Biztos sokat kell használni ahhoz, hogy idomuljon hozzánk, egy-két aprósággal már észrevétette magát a tesztidőszakban, de igazán akkor lenne nálunk is értelme (noha magyarra vannak fordítva a felületek), ha hangvezérléssel is tudnánk kelezni. A HTC azt ígéri, hogy mivel ők tényleg megpróbálják a piacon levő asszisztens szolgáltatásokat integrálni a Sense Companionbe, ezért ha egy adott régióban bárki lehetővé teszi a hangvezérlést, azt ők rögtön összekapcsolják a saját megoldásukkal. Hát… várjuk.


[+]

Persze a HTC az Android alapvető alkalmazásaihoz is hozzányúlt, a naptárat például imádtam, mert kis képekkel igyekezett megkülönböztetni az eseményeket, Pozsonyban lesz pont egy sajtóbemutató, rögzítettem és egy pozsonyi látképet tett a háttérbe, máskor egy ebéd kapcsán kis grafikát helyezett el késsel-villával, nagyon jópofa. Az email kliens is más, egyrészt nincs szinkronizálási korlát benne, másrészt remekül paraméterezhető, a TouchPal billentyűzet prediktív rendszere viszont gyárilag elég agresszív, ezt eleinte érdemes kikapcsolni, mire megtanulja a szókincsünk egy részét. Akad egy Boost+ nevű app, ami optimalizálja a rendszert, hozzányúltak kicsit az órához, csinos a saját időjárási app, bővült a telefonkönyv és a tárcsázó tudása (különböző fülekkel és csoportokkal, szóval tényleg egy csomó apróságot megváltoztattak, amiről azt gondolták, hogy gyárilag nem elég jó. Mindez koherens, gyors és egyértelmű, a Sense felület nem véletlenül számít etalonnak.

Kamera

A DxOMark 90 pontot adott az U11 kamerájára, ami minden idők legjobb eredménye náluk, de ők laboratóriumi körülények között vizsgálnak rengeteg minőségi összetevőt, a felhasználók viszont pont nem ilyen körülmények között fotózgatnak, ezért sokszor eltér annak megítélése, hogy egy-egy kamera mennyire használható általánosságban attól, hogy pixelről-pixelre egyébként mire képes. Rögtön elég jelentősen nyom a latban a fókuszálás sebessége, amiben az U11 nagyon erős, a Galaxy S8 szintjén van a dual-pixel technológia, amit használnak. A felbontás 12 megapixeles, de ennél többet számít, hogy a pixelméret 1,4 micron, a rekeszérték pedig F/1,7, illetve van optikai képstabilizátor.


[+]

A fotózásnál látható felület kifejezetten jó, alapesetben a beállítások a HDR-re szorítkoznak, illetve akad néhány olyan opció, ami nem a fotó minőségét befolyásolja (képrögzítés módja, használt tárhely, rácsvonalak kérése). Az a nagy helyzet, hogy ez szerintünk így is van jól, az automatika felismeri, hogy mi az ideális beállítás és leveszi ezt a terhet a júzer válláról, még a HDR-t is tudja magától kezelni. Ami egyébként kimondottan ügyes, ezt HDR Boost néven reklámozza a HTC, a lényeg, hogy a hardver van annyira erős, hogy ha kell a HDR, akkor folyamatosan exponálgat a háttérben, s mire mi ténylegesen ellőjük a képet már van egy csomó információja a fényviszonyokról, van egy csomó letárolt kép, ezért egyrészt jókora adatmennyiséget elemezve tudja tökéletesre állítani a dinamikát, másrészt nem kell stabil kéz, nem nő meg a záridő, hiszen már adottak a képek, amelyekből tud dolgozni. Alant egy példa HDR-rel (jobbra) és anélkül (balra).

Mutatunk egy panorámafelvételt is a rend kedvéért:

Ha átváltunk profi módra, akkor kézzel választhatunk jelenetmódot (ide egyéni módokat is készíthetünk), csúszkákon állíthatunk fehéregyensúlyt (2300 K - 7500 K), expozíciót (-3 és +3 között, egytizedes lépésekkel), ISO-t (100 - 800) záridőt (1/8000 és 32 másodperc között) és fókuszt. Állvánnyal egész ütős hosszú záridős fotókat lehet este összehozni. Mindezt pedig menthetjük RAW formátumba is, előbb jöjjön ebből egy csokor, ezeken végeztünk némi utómunkát, de a zajhoz nem nyúltunk, csak a kontrasztot, a telítettséget és a színhőmérsékletet állítottuk kissé:

Ezek pedig az automatikát használva készült JPG fájlok:

Ha megnézzük a fotókat nagyban, akkor igazából tényleg nem nagyon van okunk fanyalogni, az U11 valóban brilliáns kamerát kapott. A színek élethűek, nincsenek túlhúzva, a dinamika alapból is elég jó, de a HDR Boost nagyon sokszor kellő mértékben besegít, a vonalélesség kimondottan jó, lencsetorzítás nincs, pontos és gyors a fókuszálás és még sötétben is van értelme kattogtatni, mert ha már akad valami fényforrás, akkor az elég ahhoz, hogy ne legyen teljesen szétesve a felvétel. Az előlapi kamera 16 megapixeles, viszont nincs sem optikai stabilizátor, sem autofókusz. Ennek ellenére a képek itt sem rosszak, alant két példa, a szépítési funkciókat kikapcsolva:

Videót 4K felbontásban rögzíthetünk (példa itt), de Full HD-ban is remek a képminőség (példa itt), az optikai stabilizátor kifejezetten jól működik, még akkor is kifejezetten stabil, ha videózás közben sétálgatunk. Van lassított felvétel (példa itt), amely Full HD-ban tud 120 fps-t. Ráadásul a négy mikrofonnak hála kimondottan jó a hangminőség is, az akusztikus fókusz viszont kissé esetleges, akkor működik nagyjából a kívánalmak szerint, ha kicsit zoomolunk a hangforrás felé, ilyenkor azok a mikrofonok működnek inkább, amelyek errefelé néznek, hogy a környezeti zajoktól jobban elkülönülhessen az a hang, ami a videón látható eseményhez köthető. Filmjeinkből és fotóinkból a Zoe alkalmazás segítségével vághatunk össze látványos snitteket.

Audio

Nincs 3,5 mm-es jack csatlakozó, ez bizony sokaknál rossz pont, ami érthető, hiszen ha az embernek van már egy jobb minőségű fejhallgatója, akkor szeretné azt használni a gyári helyett. Ennek érdekében találunk adaptert a csomagban, ami elvileg minden fülessel működik (többet is próbáltunk, tényleg), de az így tapasztalt hangminőség nem különösebben figyelemre méltó, mintha a hangtartomány legalja és legteteje hiányozna. Ráadásul nincs mód egyszerre tölteni a telefont és hallgatni a zenét, Type-C csatlakozó értelemszerűen csak egy van.


[+]

Viszont a HTC megmutatja azt is, hogy miért is jó, ha az USB-t használjuk a jack helyett, a mellékelt headset ugyanis aktív zajszűrős és ehhez külön áramforrásra nincs szüksége. És igen jól működik. A másik trükk pedig a füljáratunkhoz illeszkedő hangzáskép kialakításában van, egy apró szonár van ugyanis a headset fülbe ülő részében, ami felméri a hallójárat hosszát, ez nem tart tovább pár másodpercnél, majd ennek és a zajszűrős mikrofon adatainak alapján létrehoz egy profilt, ami a legjobb minőséget garantálja. És tényleg. A mellékelt U Sonic headsettel egészen kiváló a hangminőség, életteli, dinamikus, részletes, talán a legjobb gyári megoldás, amit telefonhoz adtak eddig. Tény azonban, hogy ezt a produkciót csak a saját tartozékával tudja nyújtani az U11, az adapteres megoldással kipréselhető eredmény a fasorban sincs.


[+]

A kihangosított U11 újabb meglepetést tartogat. Nincsenek alul-felül a kijelző körül öblös hangszórók, de mégis sztereó a végeredmény, noha a bal csatorna érezhetően gyengébb. Két üzemmód van amúgy, a “zene” és a “színház”, előbbi sokkal részletgazdagabb, utóbbi kissé tompa, ezt ajánlja a HTC videózáshoz, illetve játékhoz. A hangerő az átlagnál messze komolyabb, nincs torzítás, némi basszus is felfedezhető, ismét csak azt lehet mondani, hogy ne tréfáltak, amikor azt mondták, hogy továbbra is fókuszban van a kihangosított zenei produkció.

Az U11 alapból kompatibilis az Apple által életre hívott AirPlay szabvánnyal, de a DLNA eszközöket, Miracastot és Chromecastot is támogat, ezeket észre is veszi a hálózaton és egy gombnyomással küldi a tartalmat a kiválasztott helyre. Gyári zenelejtászó nincs, a Play Zene van helyette, valószínűleg úgy gondolták, hogy a Google megoldásának is bőven elég a funkcionalitása, a lényeg inkább a technológiában és a hardverben van — ebben talán igazuk is van. Egy dolog azonban hibádzik, az U11-ben ugyanis nincs FM-rádió.

Adatátvitel, üzemidő, végszó

Az adatkommunikációs repertoár masszív, ha nagyon kötözködni akarunk, akkor az infra hiányát róhatjuk fel. Úgy tudni, hogy az egykártyás változatok Cat.16-os LTE-t tudnak (1 Gbps), a dual-SIM modellek viszont “csak” Cat.15-öt, aminek 800 Mbps az elméleti maximuma. Mindegy is, bármelyik bőven elég és egy ideig elég is lesz. A Type-C USB 3.1-es szabványú, van OTG, még azt is támogatja, hogy megfelelő kábellel más készüléket töltsünk róla. A Bluetooth hibátlanul tette a dolgát, a Sense még azt is feldobta lehetőségként, hogy az autós kihangosítóm legyen biztonságos eszköz és további azonosítás nélkül feloldhassam a telefont, ha csatlakozva vagyok hozzá. A GPS-szel sem volt gond, mintegy 4 órát navigáltam mindenféle probléma nélkül. A WiFi kétcsatornás, érzékenysége átlag feletti.


[+]

A böngészésért a Chrome felel — ezt talán nem kell különösebben bemutatni, de a Sense egyébként is tömve van netről frissülő modulokkal, kezdve rögtön a Blinkfeed felülettel. Az akkumulátor papíron nem túlságosan combos, de a 3000 mAh-s telep kapacitásával ügyesen gazdálkodik a rendszer. Persze a rend kedvéért vannak energiatakarékos üzemmódok, ezeket nem piszkálva is kijött másfél napos készenlét normál használat mellett, amiben bőven volt adatforgalom is, mert nem tiltogattam le az online szolgáltatásokat. WiFi hálózaton Full HD videót egy töltéssel 7 órán keresztül tudtam nézni, ami szintén nem rossz teljesítmény, miközben egyébként a telefonban volt SIM és futottak az adatszinkronizációs háttérfolyamatok is.


[+]

Értékelés: HTC U11
Külső
Ergonómia 8 pont
Anyaghasználat 9 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 8 pont
Belső
Kezelhetőség 9 pont
Sebesség 10 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 9 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 9 pont
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 9 pont
Multimédia
Vizuális 9 pont
Audio 9 pont
Egyebek
Üzemidő 7 pont
Ár/érték aránya 7 pont
Hogyan értékelünk?

Összegzés. A HTC tényleg összekapta magát és a 20. szülinap alkalmából talán magukat is meglepték azzal, hogy milyen korrekt csúcsmodellt ütöttek össze. Illetve ez önmagában talán nem is meglepetés, tudjuk és látjuk, hogy a technológiát ismerik, használják, az összeszerelési minőséggel soha nem volt gond, audióban eddig sem kellett szerénykedniük, a kamerás teljesítményt pedig a Google Pixellel már megalapozták. Ez a tudás most mind összpontosul a HTC U11-ben, ami azért valamelyest várható volt, az viszont nem, hogy mindennek ellenére nem szálltak el az árazás kapcsán és magukhoz képest meglehetősen moderált a 250 ezer forintos bruttó végár. Az Edge Sense funkció szerintünk leginkább csak arra jó, hogy lehessen ezzel hirdetni a készüléket, mégiscsak valami új és szokatlan, de mi nem ezért szerettük meg az U11-et. Hanem az ütőképes hardverért, a kiváló kameráért, az annak ellenére is elismerésre méltó zenei produkcióért, hogy nincs rajta 3,5 mm-es jack. A Sense felület újfent igazolja klasszisát, az anyaghasználat és az összeszerelés minősége szinte makulátlan, ezúttal az üzemidőre sem lehet komoly panasz, végre vízálló ez a telefon is, egyedül a kijelzőtől vártunk volna egy kicsit többet fényerőben és óvatosságra intenénk mindenkit, aki tok nélkül szeretné használni a telefont, de egyébként nagyon úgy fest, hogy a tajvaniak tényleg méltóképp ünneplik fennállásuk 20. évfordulóját, amit mi egy plecsnivel jutalmazunk és örülünk neki, hogy a menetrend szerűen érkező Samsung, Huawei, Apple, Sony és LG csúcsmodellek között újra lehet számolni a HTC-vel.

HTC U11

Bog

A cikk elkészítését a Telenor Hipernet Blog támogatta, ahol további mobilos érdekességekről lehet olvasni.

Specifikáció

HTC U11
HTC U11 Általános
Technológia GSM/UMTS/LTE
Méret 153,9 x 75,9 x 7,9 milliméter
Tömeg 169 gramm
Színvariációk fekete, kék, szürke, piros, fehér
SIM-foglalat 2 x nanoSIM v. 1 nanoSIM
Kijelző
Kijelző átlója 5,5 hüvelyk
Kijelző felbontása 1440 x 2560 pixel (534 ppi)
Kijelző típusa Super LCD5 kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Qualcomm Snapdragon 835
Processzor típusa 4 x 2,45 GHz Kryo + 4 x 1,9 GHz Kryo
Processzor csíkszélessége 10 nm
Processzor utasításkészlete ARMv8
Grafikus chip Adreno 540
RAM mérete 4 GB
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső tárhely 64 GB
Memória bővíthetősége microSD
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 900/2100 MHz
FDD-LTE 800/1800/2100/2600 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA van / 21 Mbps / 5,76 Mbps
LTE 1000 Mbps (Cat 16.)
IrDA / Bluetooth van / 4.2 (A2DP,LE)
WiFi kétcsatornás, 802.11 a/b/g/n/ac, WiFi HotSpot, WiFi Direct, DLNA
USB Type-C (3.1)
USB OTG van
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
GLONASS van
NFC van
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 7.1.1 Nougat + Sense 7
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthetők
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Under Armour, Viveport, Boost+, Sense Companion, Facebook, Instagram, Zoe
Multimédia
Fő kamera 12 megapixel, F/1,7, dual-pixel fókusz, dupla ledes villanó, OIS
Másodlagos kamera 16 megapixel
Videófelvétel 2160p@30 fps / 1080p@120 fps
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó nincs
FM-rádió nincs
Üzemidő
Alap akkumulátor 3000 mAh-s lítium-polimer
Készenléti idő (3G) 336 óra
Beszélgetési idő (3G) 24,5 óra
Zenelejátszási idő ismeretlen
Egyebek
USonic Type-C headset, Edge Sense nyomásérzékelő, ujjlenyomat-olvasó, gyorsulásmérő, giroszkóp, fény- és közelségérzékelő, Gorilla Glass 5 elöl-hátul, BoomSound
  • Kapcsolódó cégek:
  • HTC

Azóta történt

  • Ne ülj rá a HTC U11-re!

    Zack Nelson most a HTC új csúcskészülékét tette ki az elemeknek, és a mutatós csúcsmasina nem minden teszten ment át sértetlenül.

  • Jobban fogy a HTC U11, mint az elődjei

    Erről Chang Chia-lin, a tajvaniak mobilüzletágának vezetője beszélt a részvényesek közgyűlésén.

  • Ez vajon mi lesz?

    A Huawei új szabadalmat jegyeztetett be, amiről egyelőre fogalmunk nincs, hogy mi lehet, de érdekesnek tűnik.

  • HTC U11 és Nokiák a Telenornál

    Ismét lehet Nokiát venni a jól ismert szolgáltatónál, a 3310 mellett egy androidos típus is felütötte fejét.

Előzmények

Hirdetés