Külső
Ez a telefon a retro-irányzat jelenlegi csúcsragadozója. Egy baromi nagy disznó, batár, önvédelmi fegyvernek látszó tégla, ami úgy néz ki, ahogyan egy telefon kinézett 15 éve, oltári nagy gombok, emberes vastagság (2,8 cm!), 263 grammot nyom a mérlegen és egy 10,2 cm hosszú külső antennát lehet rácsavarni a tetejére. Minden más eltörpül mellette, egy phabletet simán körberöhög, ha rádől, akkor annak betörik az összes kijelzője, ha leesik a konyhakőre, akkor jövő hétre lehet hívni a burkolót. Ez egy monstrum, nem lehet zsebretenni, ha pedig a kezemben viszem, akkor teljesen ledermedt tekintetű emberek gondolják azt, hogy mellékállásban a TEK-nek jelentek. (Erről jut eszembe, hogy hívják a szegedi terrorelhárítókat? TÖK.)
Egy szerethető szörny, egy esetlen monstrum [+]
Nincs túlcifrázva a dolog, van egy akkora gombsor, hogy a klasszikus menü+csillag billentyűzárat oldó kombót nem lehet egy kézzel, fogásváltás nélkül megoldani, van egy 2,4 inches QVGA kijelző, ami nem érintésérzékeny (pedig az antenna lehetett volna a stylus), van öt irányú navigációs kezelőszerv híváskezelő gombokkal. Oldalra hentergetve a telefont bal felől csak egy irgalmatlan nagy gumiajtóba botlunk, emögött rejtőzik a jack csatlakozó és egy USB host. Jobb oldalon vannak az óriási méretű hangerőszabályozó gombok, alattuk pedig egy piros piktogram jelez egy újabb billentyűn valamit. Mégpedig az intercom funkciót, ami nem más, mint a walkie-talkie, többféle szabványt és frekvenciát be lehet állítgatni a menüben és két ilyen csodálatos H-Mobile X8 elvileg 3 kilométeres távolságból is tud egymással brékózni, iszonyat kár, hogy mi csak egyet kaptunk.
A piros piktogramos gombbal lehet belebrékózni az éterbe [+]
Felül újabb gumiajtó mögött ül a microUSB csatlakozója, mellette a zseblámpa ledje, a hátlap pedig egy kamerát, egy márkajelzést és egy hangfalat foglal magában. Lesz még szó ezekről is, nyugalom, de előbb szedjük le a hátlapot, mert alatta van egy narancsszínű(!) akkumulátor (5800 mAh), ha azt is kipiszkáljuk (de vigyázzunk, hogy ne essen a lábunkra, mert mehetünk a balesetire), akkor az ember azért kissé betérdel, mert négy444!négy! SIM-kártyát, valamint egy microSD-t (max. 32 GB) lehet szisztematikusan berámolni a készülékbe. A négy számottevő, a négy az sok, a négyesre irigyek a hármasok. Szóval ki az öreganyámnak van négy SIM-kártyája? Ráadásul a hagyományos méretből? Nekiláttam cuccolni (nem úgy), összekapartam kettőt, aztán átalakítóval még egyet, de persze, hogy beleszorult, úgyhogy ez már a sokadik kínai csoda, aminél a tesztidőszak egy szignifikáns szelete azzal zajlik, hogy valami csipesszel próbálom kipiszkálni azt a kis kiálló műanyag szart, ami még kilóg az addigra már tropára tört átalakító maradékából. Négy SIM az szerintem sehol sem életszerű, mert még akkor elhiszem, hogy talán, esetleg, netántán, ha mondjuk a négy kártyából egyet kizárólag a netre allokál a tulaj, de mivel ez a zseniális termék maximum GPRS hálózatokra tud felkúszni, ezért ezt az opciót talán lehúzhatjuk a lehetőségek listájáról.
Még a hátlap sem unalmas [+]
Az összeszerelési minőség egyébként abszolút helytálló, de hát nem is kellett mütyürkézni sokat. Az ergonómiára sem lehet panaszom, ez nem csúszik ki az ember kezéből, a designnal engem megvettek kilóra, egyébként imitt-amott úgy hirdetik messzeföldi webshopok terméket, hogy rugged, azaz elvileg ellenálló készülék, de én erre nem vennék mérget, noha valóban eléggé robusztus.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!
