Google I/O élő tudósítás - ilyen lesz az Android 4.1

Google I/O 2012

Bár a nyár sokak szerint a pihenésre való, a mobilpiacon nyoma sincs henyélésnek: a Google, a Microsoft és az Apple is júniusra időzítette az éves fejlesztői konferenciáját, ahol hagyományosan a mobil operációs rendszerek új képességeire is fény derül. A hónap elején az almás cég támadott az iOS legújabb verziójával, a múlt héten a redmondi szoftveróriás rántotta le a leplet a Windows Phone 8-ról. Most pedig színpadon a Google, a keresőóriás éves fejlesztői konferenciája ugyanis körülbelül másfél óra múlva megnyitja kapuit. A kétnapos rendezvényt óriási érdeklődés övezi, idén röpke 20 perc alatt elkelt az összes jegy, a szerencsések viszont jó néhány, elsősorban a fejlesztőket megcélzó előadást láthatnak majd. A riválisokhoz hasonlóan a Google rendezvényét is lehet élőben követni, így mi is folyamatosan közvetítjük majd az eseményeket.

Már jóval a rendezvény előtt rengeteg pletyka kelt szárnyra a Google újdonságait illetően. Az biztos, hogy jó néhány részlet kiderül majd az Android legújabb verziójáról, azaz a Jelly Beanről (melynek nemrég a hagyományoknak megfelelően szobrot is állítottak), ám a cég valószínűleg jó néhány további meglepetést tartogat. Találgatásaink között egy felfrissített Google TV, új Chrome OS, egy Nexus táblagép, egy új alapokra helyezett felhőszolgáltatás és a Google+ ráncfelvarrása is szerepel, ám már nem kell sokat várni, hamarosan mindenre fény derül. A San Franciscóban megrendezésre kerülő konferencia nyitóbeszéde helyi idő szerint fél 10-kor kezdődik, ami kis hazánkban este fél hetet jelent; hamarosan jelentkezünk!

Viszonylag kis csúszással, fél hét (helyi idő szerint reggel fél tíz) után el is indul a megnyitó, és ezzel egy időben az élő videós közvetítés is kezdetét veszi. A kijelzőn visszaszámlálás, közben egy Daft Punk remix szól. Az ötödik I/O konferenciát Vic Gundotra nyitja meg, aki egy rövid köszönőbeszéddel kezdi az előadást. Ötezer résztvevő, a videós közvetítést pedig egymillióan követik. Ez után színpadra lép Hugo Barra (director of produt management), az előadó a tavalyi esemény bejelentéseivel kezdi. Idén már 400 millió androidos készülék van piacon, naponta egy millió új készüléket aktiválnak.

És igen, megjött a legújabb Android variáns, a Jelly Bean a 4.1-es verziószámot kapja. Színpadra lépett David Burke (engineering director), aki a Project Butter névre hallgató újdonságról beszél. Ez a képesség a Jelly Beanben debütál, célja a felhasználói felület folyamatosabbá tétele. V-sync, tripla bufferelés, javított érintéskezelés. Megjelent egy új eszköz is, a fejlesztőkörnyezetben elérhető, SysTrace névre hallgató modul rendszermonitorzásra lesz alkalmas. A felhasználói felület az újdonságoknak kösönhetően sokkal gyorsabb és folyamatosabb lett, másodpercenként 60 képkockás sebességgel mozog minden; ezt egy igen látványos videóval demonstrálják.

Ismét Hugo a színpadon, a további újításokról lesz szó. A készenléti képernyőn található widgetek és alkalmazásikonok átrendezéséről van szó: az ikonok elugranak az útból, a minialkalmazások pedig automatikusan átméreteződnek. A szövegbevitel is fejlődött, komolyabb szótárral és egy új prediktív algoritmussal bővült az Android. A hang alapú szövegbevitel (Voice Typing) mögötti felismerő motor immár offline, azaz internetkapcsolat nélkül is működik, ezt be is mutatják röviden egy repülőmódba kapcsolt telefonon. Ha jól látom, Galaxy Nexus-ok vannak a kezekben. Egyelőre az amerikai angol nyelvvel működik majd, de folyamatosan bővítik az adatbázist. Új arab és héber billentyűzetet kapunk, továbbá perzsa, indiai és thai nyelv is választható.

Hirdetés

Megjelent a Gesture mode, mellyel a vak felhasználók számára nyújtanak segítséget. Száznyolcvan fokos fordulattal a kamerával kapcsolatos újdonságokra ugrik az előadó: a kameraszoftverben egy vízszintes ujjmozdulattal húzhatjuk elő az előző fotókat, egy kétujjas gesztussal pedig diasorrá változtathatjuk az interfészt. Hetente egymillió NFC-képes androidos készüléket adnak el. Két új Beam-alapú képesség: videómegosztás és hangfal-párosítás.

Testre szabható értesítésekkel bővül a rendszer, a lehúzható státuszbárt is némileg újrarajzolták. Az értesítéseket ki lehet nyitni, az egyes típusok eltérő interakciós képességekkel rendelkeznek. A Google+ értesítéseket például pluszegyezhetjük, a Forusquare csekkeket like-olhatjuk, a TuneIn Radio éppen játszott számát pedig a lehúzható felületen is a kedvencek közé rakhatjuk. Az értesítések nagyítása kétujjas gesztussal történik.

Áttérünk a keresésre, amely három új funkcióval bővült. A Knowledge Graph névre hallgató algoritmus egy bővített felületen mutatja a találatokat, interaktív funkciókkal felvértezve. A hang alapú keresés gyorsabb lett, nagyobb hatásfokkal ismeri fel a beszédet; ezt be is mutatják, az automatika tényleg egészen okos. A harmadik újdonság a Google Now névre hallgat, amely a felhasználó adatai alapján szedi össze, hogy emberünk milyen típusú információkra éhes, és hogy mikor érdemes ezeket közölni. Ilyen például az a helyzet, amikor gyaloglás közben a felhasználó ízlésére jellemző éttermeket mutatja a készülék, vagy a legközelebbi, az úticélunk felé haladó buszjárat érkezését adja tudtunkra. Mindezt a Google-keresés előzményei alapján állítja össze az automatika.

Színpadon a Google Now vezető fejlesztője. A szolgáltatást két módon lehet elérni: klikk a keresődobozon, vagy egy, a képernyő aljáról indított mozdulatsort elvégezve. Az úriember hosszasan demózza a Google Now képességeit, az ízlésének és szokásainak megfelelő sporthírek, éttermek, útvonalak láthatóak a képernyőn. A szolgáltatás adaptívan tanul, azaz minél többet használja az ember, annál okosabb lesz.

A Nexus S, Motorola Xoom és Galaxy Nexus készülékekre július közepétől indulnak a frissítések, a fejlesztőkörnyezet a mai naptól érhető el. Megjelenik az Android Platform Development Kit (röviden PDK), amely a hardvergyártó és -fejlesztő cégeknek szól, az optimalizálást megkönnyítendő.

Színpadon Chris Yerga, aki a Google Play-ről beszél majd. Ma több, mint hatszázezer alkalmazás van a boltban, az összes telepítés elérte a 20 milliárdot. Vásárlás 132 országban, ingyenes programok 190 országban, a fejlesztők a bevételek 50 százalékát alkalmazáson belüli fizetéssel szerzik. A Jelly Beanben egy új titkosítási eljárás is debütál, a Smart App Update névre hallgató újdonság segítségével pedig frissítéskor nem az egész apk, csak a megváltozott rész kerül letöltésre (körülbelül egyharmad adatforgalommal jár). Utóbbi Gingerbread vagy újabb rendszerrel lesz használható. A C2DM felhőszolgáltatás után itt a Google cloud messaging, amely push értesítések kezelésére szolgál. A Google Play a világ legnagyobb ebook-tárhelye.

Kölcsönzés mellett immár meg is vásárolhatjuk a filmeket, illetve egy TV-szolgáltatás is útjára indul. Partnerek: Disney, ABC, NBC, Sony és Paramount. Immár újságokat is vásárolhatunk a Google Play-en keresztül.

Ismét Hugo ugrik a porondra, aki a Nexus táblagépet mutatja be. Az Asus gyártmányú gép Nexus 7 névre hallgat, hét hüvelykes kijelző, Android 4.1. Vékony és könnyű (340 gramm), 1280 x 800 képpontos felbontás, Tegra 3, előlapi kamera, WiFi, Bluetooth, NFC, giroszkóp, gyorsulásérzékelő. Az akkumulátor egy feltöltéssel 9 órányi videólejátszást és 300 órányi készenlétet bír. Ismét Chris Yergáé a terep, aki szintén a tabletről beszél. Fókuszban az elektronikus könyvek és újságok; az újságcímlap interaktív, a szövegek mozgathatóak; jópofa.

Következik a filmnézési élmény, azaz a Google Play Movies and TV alkalmazást ismertetik. Egy Parks and recreation epizóddal demonstrálják az újdonságot (az előadó egyébként nagy P&R rajongó, érdemes megnézni a pólóját). Új minialkalmazásokat is kapunk: Google Play-ajánlások, zenefelismerő. A Chrome böngésző immár alapértelmezett; persze Jelly Beantől kezdve. A YouTube-programot is átrajzolták, az új felület jobban illeszkedik a táblagépek felhasználói felületéhez; ezzel szerintem eddig sem volt gond.

Újdonságok kerültek a térképszolgáltatások közé is. A Maps immár a POI-k belsejéről is ad információt, a Compass Mode-ot aktiválva körbeforoghatunk az éttermekben. Immár offline térképeket is használhatunk. A Google Currents a világháló legjavát jeleníti meg egy alkalmazásban, azaz közkedvelt cikkeket olvashatunk itt, melyeket akár le is fordíthatunk az integrált Translate-szolgáltatás segítségével.

Játékok terén is bekeményít a Google, a Nexus 7 állítólag nagyon komoly élményt nyújt majd. Bemutatták a Horn és a Dead Trigger alkalmazásokat, mindkettő igen jól nézett ki. A mikrofon ismét Hugónál, aki a táblagép elérhetőségéről beszél. A nyitóár 200 dollár lesz, melyből 25 dollár levásárolható a Play Store-ban. Mától rendelhető az Egyesült Államokban, Angliában, Kanadában és Ausztráliában (hamarabb további országokkal), július közepén érkezik majd.

A színpadon Joe Britt és Matt Hershenson, akik egy új, Nexus Q névre hallgató készüléket demóznak egy homályos videón. Egy apró Android-alapú gépről van szó, amely csatlakozik a Google-felhőhöz, ezáltal az adatainkhoz is. Az eszköz csatlakoztatható az otthoni médiarendszerhez, valamint a felhasználók androidos eszközeihez. Belül egy Omap 4460 és egy AudioFi erősítő lapul, optikai és microHDMI kimenetekkel, adatkommunikációs téren pedig kétcsatornás WiFi, Bluetooth, NFC és microUSB áll a rendelkezésünkre. A gömbön egy LED-csík fut körbe, mely a zene ütemére vibrál (olcsó trükk).

Egy gyors prezentációval be is mutatják, hogy mire is jó mindez, a táblagéppel vezérelhető a zene- és videólejátszás az egész házban. A Nexus Q-hoz a vendégek is hozzáférhetnek, bárki berakhat egy-egy új számot a lejátszási listába a saját készülékéről. Ehhez semmi extra beállítás és konfigurálás nem kell, minden pár érintéssel megvalósítható. Mindez a YouTube-kliensre, a videókra és filmekre is érvényes, az előadók ezt a Transformers: Dark of the moon című művészi alkotással demonstrálják a Nexus Q ilyen irányú képességeit. Mától előrendelhető az USA-ban, az ára 299 dollár, július közepén érkezik.

Ismét Hugo beszél, aki megköszöni a munkát és támogatást a fejlesztőknek, egy Muppets-féle Under Pressure feldolgozással búcsúzik. Újra Vic, a téma a Google Plus. Egy év alatt 250 millió felhasználó, melyből 150 millió aktív, 75 millió pedig nap mint nap bejelentkezik. Napi 12 percet töltenek az oldalon, mobilról többen használják a szolgáltatást, mint asztali gépről. Nemrég frissült az androidos és iOS-alapú kliens is, ma pedig megérkezett a táblagépes verzió. Tabletes hangoutot demóznak éppen, az app automatikusan kiemeli az éppen beszélő résztvevőt. Mindez hamarosan iPadre is elérhető lesz, retinára optimalizált grafikával; az újdonságok mától az androidos mobilappban is elérhetőek.

Megérkezett a Google Plus Events, amely az események előtt, közben és után használható. Személyre szabott, egyedi meghívók, mély Google Calendar integráció. Mindezt mozgás közben is bemutatják; nem rossz de hanyatt azért nem estem, a kelleténél egy kicsit hosszabbra nyúlik a prezentáció. Aktiválható a Party mode, mellyel az összes, az esemény alatt készített fotót a rendszer automatikusan hozzárendeli az eseményhez. A rendezvény után az összes, különféle forrásból származó fénykép egy helyre kerül, melyeket időrendi sorrendben lehet böngészni.

A színpadra ugrott Sergey Brin egy Project Glass-szal a fején, kissé terminátor-hatást keltve. Hangout-kapcsolaton keresztül látunk pár úriembert egy hőlégballon fedélzetén, szintén Glass-szal felvértezve. Gondolom mindenki sejti, mi fog történni, hamarosan ugranak az ejtőernyős srácok. Az ugrást is hangouton keresztül láthatjuk, nem szabad izgulni, mindenkinek kinyílt az ernyője és épségben földet értek, San Francisco pedig nem néz ki rosszul a magasból. Bizonyára véletlen, de a konferencia épületének tetején értek földet, ahol biciklitrükkökkel és falmászással is szórakoztatják a népet, majd bejutnak az előadásra. Tapsvihar.

A látványos bemutató után végre érdemi információk is következnek a Glass-ról. A szemüvegszerű kiegészítő rendelkezik egy apró kijelzővel, egy kamerával, egy oldalsó touchpaddel, egy apró hangfallal, egy mikroszkóppal, egy giroszkóppal, egy gyorsulásérzékelővel és egy digitális iránytűvel. Plusz természetesen egy többsávos rádiómodul is található a keretben. Most a fejlesztési vezető beszél a tervezési döntésekről, a hölgy érezhetően izgul egy kicsit, ám érdekes dolgokat mond. Például különösen odafigyeltek arra, hogy az érzékelőket és a kezelőszerveket a megfelelő távolságra helyezzék el a felhasználótól, valamint az eszköz tömegét is méreteit is a lehető legkisebbre csökkentették. Ezek mellett a kényelmes kialakításra és a strapabírásra is nagy hangsúlyt fektettek, állítólag a Glass könnyebb, mint egy átlagos napszemüveg. Az asszimetrikus dizájn annak köszönhető, hogy a technológiát kizárólag a szemüveg jobb oldalába építették.

Egy rövid videóval búcsúzik a csapat, majd Sergey Brin röviden összefoglalja a Glass-szal kapcsolatos tudnivalókat. Hamarosan megjelenik a Glass Explorer Edition, amelyet egyelőre a fejlesztők számára adnak majd ki tesztelés céljából; csak az I/O-n lehet előrendelni, az ára 1500 dollár lesz, valamikor jövőre érkezik majd. Ismét Vic a színpadon, aki egy videóval folytatja a mondandóját, amely az új Google Plus képességeit demonstrálja. Este buli, Train és Paul Oakenfold felel a zenéért; mellesleg ez lesz az első Google Plus Events esemény. Ezek mellett minden résztvevő kap egy Android Developer Pack csomagot, amely egy Galaxy Nexus (Jelly Bean preview-val), egy Nexus 7 és egy Nexus Q készüléket tartalmaz (nem kicsit vagyok féltékeny). Ezzel véget ért a Google I/O 2012 megnyitója. A kétnapos rendezvény előadásait élőben is nyomon lehet követni a hivatalos oldalon, a videókat hamarosan újra is lehet majd nézni.

dr. Kind

Azóta történt

  • Android 4.1 Jelly Bean – júliustól

    Szélsebes felülettel, offline diktálás funkcióval, hangalapú kereséssel és kényelmesebb kamera kezelőfelülettel érkezik az Android 4.1 Jelly Bean.

  • Nexus Q – méregdrága Apple TV kihívó

    Remek felszereltséggel, integrált erősítővel és Android ICS operációs rendszerrel érkezik a Google otthoni multimédiás kiegészítője.

  • Projekt Glass – csak fejlesztőknek

    Elsőként a Google I/O csúcstalálkozó résztvevői juthatnak hozzá a futurisztikus szemüveg „Explorer Edition” változatához.

Előzmények

Hirdetés