A Google I/O fejlesztői csúcstalálkozó kezdete előtt formálisan is megerősítést nyert az Android Jelly Bean változatának érkezése, hiszen a Googleplex, azaz a kaliforniai bázis kertjében a többi szobor mellé a zselés babcukorkákat tartalmazó figura is kiállításra került. Az operációs rendszer történetének újabb fejezetét jelentő Jelly Bean az előzetes információk szerint 4.1-es verziószámmal kerül majd bemutatásra, mely alapján biztosra vehető az Ice Cream Sandwich alapjaira való építkezés. Ez a jelenlegi modellek frissítési lehetőségeire nézve igencsak jó hír lehet, hiszen a túlságosan mélyre ható változások a gyártók és a frissítésre váró vásárlók életét is megkeserítik.
Jelly Bean szobor a Googleplex kertjében
Azóta történt
-
Google I/O élő tudósítás - ilyen lesz az Android 4.1
Nemrég startolt el az idei Google I/O konferencia, melyet élőben követtünk. Terítéken a Jelly Bean, a Nexus 7, a Nexus Q és a Glass.
-
Android 4.1 Jelly Bean – júliustól
Szélsebes felülettel, offline diktálás funkcióval, hangalapú kereséssel és kényelmesebb kamera kezelőfelülettel érkezik az Android 4.1 Jelly Bean.
-
Projekt Glass – csak fejlesztőknek
Elsőként a Google I/O csúcstalálkozó résztvevői juthatnak hozzá a futurisztikus szemüveg „Explorer Edition” változatához.
-
Android 4.1 – Flash nélkül
Az Adobe hivatalosan is megerősítette, hogy a Google új platformjához már nem készül Flash bővítmény.
Előzmények
-
Nexus 7 – képek és specifikáció
A Google I/O fejlesztői konferencia előtt kiszivárgott a mérsékelt árfekvésű Jelly Bean referencia táblagép teljes specifikációja.
-
Google Play – fejlesztők a trollok ellen
A Google online alkalmazásboltjában immáron a fejlesztők is reagálhatnak a felhasználói tesztekre.
-
Ilyen lesz a Jelly Bean?
A Google I/O csúcstalálkozó segédalkalmazásának előképein valószínűleg már a Jelly Bean felülete látható.
-
Heteken belül érkezik a Nexus 7?
A DigiTimes értesülései szerint a Google partnerei már megkezdték a Jelly Bean alapokon nyugvó Nexus 7 szállítását.

- Kormányok / autós szimulátorok topikja
- Motorola Razr 60 Ultra - ez a kagyló könnyen megfő
- Samsung Galaxy S24 Ultra - ha működik, ne változtass!
- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- Óvodások homokozója
- Nem lett arányos a fogyókúra
- BestBuy topik
- OLED TV topic
- Xiaomi 14T - nem baj, hogy nem Pro
- Apple iPhone 16 Pro - rutinvizsga
- További aktív témák...