Hirdetés
Használat
Kicsit aggódtam, hogy a 250 wattos motor ehhez a vaskos cucchoz kevés lesz. Az alapból 50 Nm-es nyomaték sem tűnt túl combosnak, ehhez képest kellemes meglepetés volt, hogy normál útviszonyok mellett az L20 Boost nagyon finoman adagolja az erőt, komfortos vele közlekedni, a fat gumik pedig sokat segítenek abban, hogy a budapesti infrastruktúra folytonosságai hiányai kevésbé legyenek fájdalmasak. A hét sebességes váltó áttételeit is jól választották meg, a legalacsonyabb fokozatban kényelmes tekeréssel el lehet érni a 25 km/h-s sebességet, ahol viszont nagyon érezhetően kikapcsol a rásegítés, így aztán eléggé kézzelfogható, hogy addig mennyi extra erőt kaptunk, mert hirtelen nehezebbé válik a tekerés.
A nyomatékszenzor azért is praktikus, mert az ugyanekkora akkuval és ugyanezzel a motorral szerelt, de pedálszenzoros L20 a gyári adatok szerint nem tud ekkora hatótávot. Az Engwe akár 126 kilométerről is beszél, de szerencsére most már ők is hozzáteszik, hogy fixen a 25 km/h-s sebességet tartva mennyi a megtehető távolság, az így jelzett 85 kilométer is bőven sok. És elég nehéz elképzelni, hogy valaki három és fél órán keresztül fixen 25-tel kerékpározzon. Azt viszont nem tudjuk, hogy a Boost mód mennyivel csökkenti a hatótávot, mert biztos jobban beleharap az akkuba.
Ilyenkor ugyanis a nyomaték 75 Nm-re ugrik fel. Ehhez a jobb oldali markolat alsó részén levő gombot kell nem csak megnyomni, hanem nyomva is tartani. Mintha bekapcsolna még egy motor, meglódul a bringa (de tekerni így is kell), könnyedén érjük el a 25 km/h-s határt. A Boost mód elvileg csak egy percig érhető el, de nekem perceken át szolgáltatta az extra erőt mindenféle fakszni nélkül, ha letelt az egy perces limit, akkor csak megnyomtam újra. Sík úton tök felesleges használni, emelkedőn viszont egészen pazar érzés, amikor már az ember úgy érzi, hogy jó, oké, segít a motor, de ezt a nehéz bringát és a saját testemet is felvonszolni egy bizonyos meredekségű emelkedőn már azzal jár, hogy nekem többet kell beletennem, mint amennyi segítséget kapok… akkor meg kell nyomni a gombot és majdnem olyan lesz az élmény, mintha kisimulna az emelkedő.
Rohadt jó, na. Pont ezt hiányoltam mondjuk a OneSport OT07-ből, hogy igen, sokat segít a feljutásban 250 watt és 50-60 Nm is, de azért bizonyos helyzetekben jól jönne egy kis extra. És az L20 Boost pont ezt az extrát tudja hozzáadni a képlethez. Nem kell nyomkodni, mint süket a csengőt, nincs rá állandóan szükség. De amikor jön egy meredekebb emelkedő, akkor nem szégyen ráfanyalodni. Ha ez az Engwe ajánlata a szabályozásba bele nem férő gázkar helyett, akkor részemről mehet, én tényleg nem motorozgatni akarok tekerés nélkül, nincs szükségem irtózatos végsebességre, csak ugyanazt a könnyed tekerést kérem hegynek felfelé is, mint ami adott a sík terepen.
A rend kedvéért azért áttúrtam a kicsi, de színes és elég jól látható kijelző menürendszerét is, amit három gombbal lehet vezérelni. Le-fel és power, több nem is kell. Kapcsolhatjuk a lámpát elöl-hátul, ami jó közepes fényerővel rendelkezik, de mivel a kosárhoz van illesztve, ezért az első lámpa nem fordul el a kerékkel, vagyis kanyarban nem arra világít, mint amerre megyünk. Belenéztem a szervizmenübe is, de szoftveresen le van tiltva, hogy 25 km/h-nál magasabbra állítsuk a rásegítés sebességhatárát, ezzel egyébként lehet trükközni, mert a kerékméretet a gyári 20 inchről felnyomjuk 27-re, akkor azt fogja hinni, hogy lassabban megyünk, de a valóságban magasabb lesz a sebességünk. Más kérdés, hogy 25 km/h felett már azért szapora tekerésre lesz szükség, nem igazán komfortos. Ki van ez találva.
Összegzés. Ez majdnem egy tök jó bringa. De a fékek nagyon alulmértek ehhez a tömeghez, a hidraulikus megoldás igen sokat dobna az általános komfortérzeten. Felőlem az első kosarat is ki lehet hajítani, de akkor nem tudom hová tenni a lámpát. Persze mindkét problémán lehet utólagos megoldással segíteni. A magam részéről nem vagyok nagy barátja a fat gumis kerékpároknak, túl bufláknak tartom ezeket városba, de ezzel a hatótávval nem csak a városi közlekedésben lehet hasznos az L20 Boost, hanem kistelepülések és városok közötti ingázásra is alkalmas. Nem baj, ha földúton, vagy murván kell haladni, oda pont ez a fajta kialakítás a praktikus. Könnyedén be tudnám illeszteni az életembe az Engwe termékét, itt Budapesten a napi közlekedéshez nekem azért elég, mert ritkán megyek be bringával a belső kerületekbe, tehát a kissé ormótlan mérete és tömege nem okoz hátrányt. Vidéken viszont kifejezetten jól jönne a számomra, a 150 lakosú falucskából a közeli városban levő boltok úgy 8 kilométerre vannak, de az út nagyobbik része földút, néha murva, az L20 Boost pedig tényleg jól érzi magát ilyen terepen is. Kicsit kettősek az érzéseim, mert a Boost mód egy kiváló ötlet, ami ki tudja tolni a komfortos bringázás határait hegyes-völgyes környékre is úgy, hogy még mindig a szabályozási kereteken belül tudunk maradni. Viszont az 1150 eurós árhoz már szerintem illene egy jobb váltót, de főleg jobb fékeket adni, az első kosarat felfogató csavarokat pedig egyszerűen nem bírtuk annyira meghúzni, hogy ne maradt volna némi zörgés akkor, ha repedéses burkolaton haladunk. Abszolút tudtam értékelni az Engwe L20 Boostot, kaptam tőle olyan trükköt, amire nem számítottam és tényleg hasznos, de igazán jó akkor lett volna, ha a bicikli többi komponense kapcsán is el tud rugaszkodni a gyártó a nagyon belépő szintű vonaltól.
Bog
Az Engwe L20 Boost a gyártótól érkezett. Itt lehet megrendelni. Ez a kuponkód: ENGWELZN100OFF 100 euró kedvezményt ér.