Earfun OpenJump - ugrálhatunk örömünkben?

Kipróbáltuk az Earfun első nyitott fülhallgatóját, mely a kategóriában szokásos hátrányok mellett is kellemes élményt nyújtott.

Bevezető, doboz tartalma, kialakítás

Tavaly megindult a teljesen vezeték nélküli sztereó fülhallgatók (TWS fülesek) piacán egy olyan trend, hogy minden márkának rendelkeznie kell nyitott opcióval. Korábban is voltak már természetesen ilyen fülhallgatók, szóval nem találták fel újra a spanyol viaszt, de az elmúlt évben robbanásszerűen jöttek az ilyen eszközök, és nem csak azoktól a márkáktól, akik korábban is foglalkoztak sportfülesekkel, mint például a Shokz.

Earfun OpenJump a kezemben
Earfun OpenJump a kezemben [+]

A termékdömping mozgatója pedig az, hogy a kínai lakosság elkezdett többet mozogni. Egy, a kínai állam által közzétett ismertetés szerint a szabadidős és szabadtéri sportok egyre népszerűbbek, főként a millenniális és Z-generációs lakosság körében. Ez pedig egy Kína méretű országban tartományonként több tízmilliónyi embert jelent, akik kiegészítőket is szívesen vásárolnak a rekreációs sporttevékenységekhez, az idei évre, 2025-re a szabadtéri sportok termékpiacának értékét 241 milliárd jüanra (33,25 milliárd dollárra) jósolják, a teljes szabadtéri sportágazat gazdasági értékét pedig 3 billió jüan (410 milliárd USD) fölé teszik. A kínai állam is beleállt egyébként tíz évvel ezelőtt az ügybe, szóval nem teljesen organikusan indult a dolog, a kormányzat pedig természetesen számszerűsített eredményt vár: a cél, hogy 2025-re félmilliárd kínai ember rendszeresen sportoljon az országukban.

Hirdetés

A legnépszerűbb sportágak a séta, túrázás, kerékpározás, kempingezés és gördeszkázás a fiatalok körében, illetve az ultimate frizbi is egyre divatosabb az előbb már hivatkozott jelentés szerint. Ezek jellemzően kültéri tevékenységek, amik során hallani kell a külvilágot, itt jönnek hát be a képbe a nyitott fülhallgatók, mint hasznos kiegészítők. Főleg egy olyan országban, ahol egyes városokban — például Sencsenben — már alig találni belsőégésű motorral szerelt járművet, és hát sok sikert, hogy az elektromos autót vagy robogót meghallja az egyszeri futó agybadugós fülessel.


(forrás: CMC) [+]

Az Earfun OpenJump a sportfülesek klasszikus iskoláját követi, fülre akasztható kampóval rögzíthető fejünkön, a levegővezetéses hangsugárzó így a hallójárat elé kerül. Az OpenRock X-szel ellentétben itt nincs lehetőség arra, hogy a hangsugárzó dőlésszögét, állását nagyon variáljuk. A gumis borítású kampó anyaga viszont rugalmas, így különböző méretű fülekre passzolni fog. Nekem egy problémám volt az egyenként 8 grammos és 54 x 36 x 17 mm-es fülesekkel: szemüveggel együtt már nyomták a fülem. Szemüveg nélkül tökéletesen kényelmes viselet volt, viszont a itt a szár pont annyival vastagabb, az OpenRock X-ével szemben, hogy a pápaszemmel együtt már sok volt.


[+]

A doboz az Earfun termékeinél megszokott fehér-sárga, benne a füleseken kívül a hordtokot és egy USB-A végű Type-C töltőkábelt találunk. A hordtok 5 wattot vesz fel bármilyen Type-C kábelen keresztül, illetve vezeték nélkül is tölthető Qi töltőkkel, így maximum 3,5 wattot vesz fel az eszköz.

A doboz és tartalma
A doboz és tartalma [+]

A tok anyaga műanyag, érintésre nem a legjobb minőségű, de a zsanér erősen tartja a fedelet és a mágnesek erősen zárnak. A hivatalos oldalon kuponozás előtti 80 eurós (az EAFOWS25 kuponnal 60 euróra csökkenthető), vagy itthoni boltokban 21 990 forintos árba szerintünk ez belefér, bár a hordtok a táskában hordástól már a teszt ideje alatt felvett pár karcot. De funkcionalitását tekintve visszahozza az OpenJump a pontokat, melyeket a tok anyaga miatt esetleg levonnánk tőle.


[+]

A védőtok belsejében van egy párosításra kényszerítő gomb, de támogatott a Google Fast Pair, így Android rendszerű telefonomon automatikusan felugrott a párosítási kérelem ablaka, amint kinyitottam a tok fedelét. A tok elején van egy LED, ez a töltöttséget vagy a töltés állapotát jelzi. A védő maga nem vízálló, a fülhallgatók azonban IPX7-es védelmet élveznek és az Earfun SweatShield szigetelését kapták, amivel verejték és eső sem tehet kárt a fülesben. Medencébe azért ezzel sem szabad bemenni.


[+]

A kialakítás kapcsán egy problémám volt személy szerint, ez pedig az irányítás. Érintőfelület van a fülhallgatók oldalán (az ezüstös felirat a márkanévvel), ami egyszeri, kétszeri, háromszori érintésre vagy érintve tartásra reagál. Viszont érzékenysége nem állítható, és gyakran ha csak a fülemhez nyúltam, hogy kicsit igazítsak a fülesen, elkezdtem a hangerőt feltolni vagy épp átléptettem az adott számot, mert a véletlen érintéseket nem tudja megkülönböztetni a füles a szándékostól. Egy sportfülhallgató esetén a nyomógombok jobb megoldást jelentenek az irányítására.


[+]

Az alkalmazásban egyébként kikapcsolható az érintőfelület mindkét fülhallgatón, vagy csak egyiken is. Ez jó pont azért. Szintén állíthatók a parancsok is az előbb felsorolt négy módban, ezek a következők: hangerő fel/le, előző/következő dal, lejátszás/szünet, telefon hangasszisztensének ébresztése. Bekapcsolható még az alacsony késleltetésű mód (Game Mode) és opció beállítani azt is, hogy a csatlakoztatott telefonnal utoljára hívott számot újra tárcsázzuk. Ezen funkciókhoz az Earfun Audio alkalmazást kell letöltenünk telefonunkra, Android és iOS rendszerekre egyaránt elérhető ingyenesen a reklámoktól mentes program.

(forrás: Mobilaréna) [+]

A fülhallgatókon nincsen közelségérzékelő, így nem tudják, mikor vesszük ki vagy akasztjuk őket fel fülünkre. A tokba mágnesesen ülnek be, két pogo pinen keresztül töltenek. Kívülről még két mikrofont láthatunk rajtuk, illetve a jobb és bal fülhallgató jelzését a hangsugárzóknak vágott kimenet mellett.

(forrás: Mobilaréna) [+]

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Hirdetés