E-Ten X500 glofiish - a fénylő hal

Kijelző, kezelés

A készülék előlapján a kijelző körül meglehetősen sok hely maradt szabadon, igazából egy nagyobb ablak is simán elfért volna rajta. A kijelző egyébként 2,8 hüvelykes TFT, 240x320 pixelben, 65 ezer színnel. A WM5-nek 65 ezer szín a korlátja, vélhetően a most bejelentett WM6-tal érkező új modellek már a 262 ezer színű kijelzőket kapják, talán VGA felbontásban. Persze a kevésbé geek hajlamúaknak ez a megjelenítő is éppen elég. Van fényerő is bőségesen, az olvashatóságon csak a napfény fog ki, ekkor manuális árnyékolást kell alkalmaznunk. Ügyes, hogy a kijelző nem teljesen sötétedik el ha nem nyúlunk hozzá, hanem két lépcsőben, az elsőben még halványan dereng a képernyő, csak a másodikban kapcsol ki.

A Windows Mobile-ról tudjuk, hogy egy kicsit olyan mint az otthoni gépünk, csak éppen turista kivitelben. Tisztára, mintha piknikre indulnánk. Velünk a konyha, csak éppen nem porcelántányér és ezüstvilla, hanem műanyagpohár és svájcibicska. Nem olyan komfortos, mint otthon, de a lényeges dolgaink velünk vannak.

A kezelés az előbb felsorolt gombokkal, valamint a kijelző tapicskolásával valósítható meg. Ha nem akarunk ujjlenyomatokat a kijelzőn, ott a stylus, amely teleszkópos és a készülék filigrán külsejéhez képest meglehetősen masszív, vaskos darab (na igen, kis ember nagy bottal jár). A kijelző érzékenységére nincsen panasz, bár engem megviccelt. Az első bekapcsolásnál a képernyő kalibrálásával kezdte, ahogy azt minden rendes PDA. Rá is böktem a kirajzolt x-re, de semmi sem történt. Másodszorra sem. Na szép, azonnal lefagyott? Aztán rájöttem: erősen és hosszan kellett nyomni. Soha, sehol nem kellett többet így kezelni, eléggé furcsa. A kijelző beállítása után a kiterjesztett ROM-ból telepített pár percen át, mint utólag kiderült, a CD helyett innen pakol át mindent, hard reset után is, így nem vagyunk arra kényszerítve, hogy a CD-t magunkkal hordozzuk. Okos.

Aki látott már Windows menüt ilyen kütyüben, az nem fog meglepődni, itt is pontosan ugyanazt látja, illetve majdnem. Csakúgy, mint a G500-nál, itt is ki lehet pakolni a Today képernyőre tetszőleges sorrendben, mennyiségben, méretben az általunk leggyakrabban használt ikonokat. Az X500 is megkapta az M-Desk névre hallgató E-ten alkalmazást amelyet a házikó gomb megnyomásával idézhetünk elő. Ez az alkalmazás 4 csoportba gyűjti a Start menüt, amellyel így a nagyobb ikonok miatt könnyebb bánni, így valóban kellemes kezelést okoz, sőt a nagy ikonok akár ujjal is nyomkodhatók.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

  • Kapcsolódó cégek:
  • E-TEN

Azóta történt

Előzmények