Használat közben, alkalmazás
Megpróbáltam magamat teljesen a Clicks használatára kényszeríteni a teszt ideje alatt, de ez nem ment száz százalékig. A gépelési élmény még egész kényelmes volt, és viszonylag gyorsan már reflexből írtam és használtam egyes írásjeleket. A magyar ékezetes írásjelek bevitele viszont szívás volt. Először is hosszan le kell nyomni az adott magánhangzót, majd feljönnek a lehetséges opciók. Aztán meg kell nyomni az 123 billentyűt, amivel számbevitelre váltunk, majd rá kell nyomni az adott számra, melyet a telefon jelöl a megfelelő ékezetes karakter alatt. Ez szimplán hosszabb, mint a virtuális billentyűzettel ugyanezt megcsinálni. Az sem segített, hogy az iOS automatikus szövegjavítása sokszor teljesen idióta magyarul, nem értelmez kontextust, úgy ír be vagy épp hagy le ékezeteket. Az pedig nem megoldás sajnos, hogy a GBoard vagy a SwiftKey lesz az alapértelmezett billentyűzet a telefonon és úgy gépelünk a Clicksen. Próbáltam.
Amiben jó volt a Clicks, az például hosszabb jegyzetek, e-mailek beírása, szöveg mozgatása vagy szövegben, Safariban történő navigálás. Itt is több kombinációt kellett használjak, de a kurzort könnyedén lehetett mozgatni, miután az 123 és CMD billentyűket egyszerre benyomtam. Aztán a CMD + N simán nyitotta az új lapot, bár nem állt kézre, de ha még lefogtam hozzá a Shiftet, akkor az inkognitót. Ment a CMD + C és CMD + V a másolás-beillesztés parancsaként rendszerszinten. De például a CMD + Tab, amivel Mac gépen vagy iPaden kényelmesen váltok két ablak között nem működött az iPhone-on. Aztán az is lutri volt, hogy melyik csevegőprogramban kell még kézzel rányomni a szövegbeviteli mezőre, és melyik kezd el írni egyből, ha lenyomok egy gombot a Clicksen. Ja, és írtam már, hogy milyen komikusan hosszú lesz ettől a toktól az iPhone? Valószínűleg, csak most megint eszembe jutott, ahogy ránéztem.
Ez a meme jutott eszembe akárhányszor a Clicksre néztem [+]
Örültem volna annak is, ha kapacitív érintőfelület van a gombokon és a késői BlackBerry modellekhez hasonlóan lehet az ujj húzásával lapozni, le vagy fel görgetni. Ilyen nincs. A szóköz nyomkodásával lehet mondjuk görgetni weboldalakon, de csak lefelé, és fix mennyiséget ugrik lefelé a szövegben ilyenkor a rendszer, nem tudunk precízen navigálni.
Clicks app, a frissítéshez kell egy fiók [+]
Az viszont előnye ennek a komikus hosszúságnak, hogy az iPhone elrejti a virtuális billentyűzetét, amikor a Clickset használjuk, így a teljes képernyőn nagyobb területen látjuk, hogy mi történik. Ha valaki cikkeket ír, naplót vezet telefonján, annak ez jól jöhet. De ugyanígy azokra az e-mailekre történő válaszadást is megkönnyítheti, melyeknél vissza kell néznünk, mire reagálunk. Nem tudtam megszokni viszont, hogy milyen nehézkes a számok és írásjelek bevitele, minden egyes számjegy előtt meg kellett külön nyomni az 123 billentyűt, írásjeleknél szintén. Egyszerűen hosszabb így bevinni mondjuk egy telefonszámot, mint a virtuális klaviatúrán. Ráadásul a billentyűzet bal oldalán elhelyezet váltógomb miatt az egy kézzel történő gépelés sem ment egyszerűen még úgy sem, hogy én egyébként átértem hüvelykujjammal a tokot. Ezen felül ami megbonyolította még az életet, az a gyorsgombok és parancsok beállítása.
A fentebb linkelt videóban elmagyarázzák, hogyan lehet parancsokat beállítani, a Clicks alkalmazás alapján úgy tűnik, hogy könnyű munka. Az alkalmazás segítségével tudjuk állítani a háttérvilágítás erősségét és a világítás idejét. Ennek működése egyébként nem teljesen átgondolt, vagy működik vagy nem alapon megy, szóval az iPhone kikapcsolt kijelzőjénél is elkezd világítani, de a telefon képernyőjét nem tudja alapvetően ébreszteni, csak ha a Kisegítő lehetőségekben teljes hozzáférést adunk neki. Ugyanígy a kijelzőt lezárni sem lehet billentyűkombinációval, és a hangerőt állítani sem. Szóval ezekre a feladatokra maradnak az iPhone oldalán található gombok, amiket a tok hosszúsága miatt meg jóval nehezebb lett elérni. Az alkalmazásban ki- és bekapcsolhatók az olyan funkciók, mint a kurzormód aktiválása, a Caps Lock, a háttérvilágítást kapcsoló gomb. Illetve tudjuk állítani, hogy amerikai vagy brit angol a preferált nyelvünk. A firmware-frissítésekhez kell az alkalmazáson keresztül regisztrálnunk egy fiókot, ez furcsa. Az is, hogy csak Apple- vagy Google-bejelentkezést enged a program, egyszerűen e-mail fiókkal nem tudunk regisztrálni.
Tippek és beállítási opciók az alkalmazásban [+]
Visszatérve a parancsokra. Az iPhone Parancsok alkalmazásában kell létrehoznunk, hogy mit szeretnénk egy-egy billentyűhöz rendelni. Miután ez megvan, az iOS-ben a Beállítások — Kisegítő lehetőségek — Billentyűzetek és gépelés — Teljes elérés billentyűzettel menüpontban kell bekapcsolni ezt az opciót, aztán az Automatikus elrejtést minimumra, 1 másodpercre állítani. Ezt követően ugyanabban a menüben a Parancsok menüpontot ki kell nulláznunk, majd ezt követően be kell rá állítanunk sajátjainkat, melyeket létrehoztunk és használni szeretnénk. A telefonon alkalmazott beállításaink alapján lehet majd a telefon feloldása nélkül is használni a parancsokat, például indíthatunk navigációt egy fix célhoz, indíthatunk egy előre kiválasztott lejátszási listát, igazából bármit, amit a Parancsok applikáció enged beállítani. Így ébreszthető a telefon képernyője is gombbal.
Verdikt — Clicks Keyboard for iPhone
Be lehet árazni a nosztalgiát, esetünkben ez 129 eurót jelent. Ez szerintem kifejezetten sok pénz még egy olyan minőségi kiegészítőért is, mint a Clicks. Többször éreztem ugyanis, hogy a kis billentyűzet bonyolítja az iPhone használatát, mint segíti. Ennek ellenére szerettem használni, mert mindenféle különlegesebb kütyü meg tud fogni a sok egységes üvegszendvics telefon között. De ez a szeretet egészen addig tartott, amíg be nem kellett vinnem mondjuk egy ékezetes karaktert vagy egy telefonszámot.
Minőségi és tiszteletteljes főhajtás a Clicks azon telefonok előtt, melyek az iPhone és a multitouch érintőkijelzők elterjedésével a feledés homályába süllyedtek. Van némi keserű iróniája is, hogy arra a készülékre csinálnak egy ilyen kiegészítőt, mely miatt kikoptak a piacról a QWERTY billentyűzetes mobilok. De a legtöbben már valószínűleg pontosabbak lesznek a virtuális gombokkal, így alapvetően nem tudom ajánlani a hardcore billentyűzetrajongókon és hipsztereken kívül másnak a Clickset.
A Clicks Keyboardot egy ismerőstől kaptuk kölcsön, ezúton is köszönjük a felajánlást!
viragdani01