Haladás, töltés
Ez a 204 lóerő több mint elég. 100 kilogrammal könnyebb, mint az Atto 3, alacsonyabb is, de a légellenállási együttható a nagyobb kocsinál picit jobb (0,29 kontra 0,3). A Dolphin 7 másodperc alatt van 100 km/h-s tempón, a nyomatékra jellemző (310 Nm), hogy még 30-40-es tempóról padlózva is meg tudja nyikkantani az első kerekeket. Elöl MacPherson, hátul multilink felfüggesztést kapott (csak az itthon nem kapható Active használ csatolt lengőkart), fürge, fordulékony, de hajlamos elpattogni a hátulja, ha nagyon hepehupás az út és nagy tempóval esünk be egy kanyarba. Egyébként is a dinamikus haladásnál jön elő, hogy néha felüt a futómű az élesebb gödröknél, szóval semmiképpen sem egy sportkocsi, még ha tényleg nagyon dinamikus is a méretéhez képest.
Persze a kormányzás szintetikus, a keménységét lehet két fokozatban állítani. A visszatáplálás mértéke is vagy normal, vagy high, de még az utóbbi sem olyan intenzív mint sok más e-autónál, az egypedálos vezetés ritkán opció. A féket ennél fogva többet fogjuk használni, egy pontig nyilván az ellenállás lassítja, aztán kapcsol be a tényleges mechanikus fék, néha előfordul (főleg intenzívebb lassításnál), hogy kifejezetten érezni, hogy hol vált és olyankor egy tizedmásodpercre mintha felengedné az autó a féket, hogy aztán rendesen beleálljon.
A vezetést támogató elektronikai arzenállal most is volt problémám. Mivel ez egy frissebb autó (de lehet, hogy nem ez az oka, csak tippelgetek), ezért a táblafelismerés alapból aktív, ami pont lényegtelen önmagában, de ha átlépjük a legutóbb látott táblán jelzett sebességhatárt, akkor pittyeg az autó. Ez ilyen EU-s kreténség, ami pont semmire nem jó, mert országonként eltér, hogy mennyire sűrű a táblázás és milyen esemény oldja fel a korlátozást (kereszteződés, városhatár, övezetjelző, vasúti átjáró), vagyis többször fog értelmetlenül pittyogni, mint nem. Ezt ki lehet kapcsolni, de minden indulásnál megint aktív, viszont ezt pont rá lehet programozni a felülről lehúzható ikonos gyorsmenüre, amit nyilván meg is tettem.
Nem lehet viszont ilyen egyszerűen kiiktatni a sávtartót, pláne nem a vészhelyzeti sávtartót. Ez érzésem szerint kevésbé hülye, mint az Atto 3-nál, de azért elég hülye ahhoz, hogy zavarja az embert, viszont sikerült egy jóval szofisztikáltabb vibrációs visszajelzést hozzáprogramozni, ami inkább csak notifikál, ezzel együtt pedig kicsit megpróbál ellentartani nekünk, de le lehet gyűrni. Annyira megszoktam, hogy egy idő után már nem is kapcsoltam ki, bár most csak Pest megyében (ezer bocs: vármegyében) tekeregtem vele sokat, lehet, hogy az ország távolabbi területeinek alsóbbrendű útjain megőrjített volna. Az adaptív tempomat is mindig visszaáll középértékre, nekem mondjuk az is jó, nem frusztrál, ha kijönnek elém néha, viszont ha nincs előttünk senki, akkor ez sem tartja olyan szépen a sebességet, de itt csak +/- 1-2 km/h-s eltéréseket mutatott a kijelző.
A Dolphin menet közben kimondottan csendes, a 30 km/h alatt hallható külső huhogásból is alig jut be valami, pályán viszont lesz némi szélzaj. Fogyasztásban ugyanakkor nem kiemelkedő, ebben a nyári hőségben a városban simán bement 15 kWh/100 km alá, de ezt megint irtó nehéz nyomon követni, mert az ostoba fedélzeti rendszer mindig csak az utolsó 50 kilométer adatait mutatja. Városon kívül 16-17 kWh-val járkáltam, pályán viszont simán elkér 20-22 kWh-t 100 kilométeren, de az Atto 3-mal ellentétben itt a hátralevő hatótáv nem egy matekpélda eredménye, hanem a valós fogyasztásunk alapján becsül, bár szerintem kissé optimistán, 25%-os töltöttségnél még 125 kilométert jósolt, ami 100%-ra vetítve egy 500 kilométeres hatótávot jelentene. Ennyi nincs benne, városban ideális időjárási körülmények között lehet 450 kilométer, autópályán 130-cal veretve pedig ennek a fele. Ezen az árszinten amúgy ez egy jó érték.
Tölteni DC-n maximum 88 kW-tal tudjuk, de csak a töltöttség alsó harmadában, utána a következő harmadban olyan 55 kW-tal zajlik az etetés, aztán visszalassul szépen 30 kW-ra a tempó. Ha AC-n dolgozunk, akkor a fedélzeti töltő 11 kW-os, csak az Active felszereltség van limitálva 7 kW-ra. Három fázist használva úgy 6 óra alatt lehet telecsurgatni a telepet.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!