BlackBerry Torch 9800 - lőn világosság

Bevezető

A kanadai RIM neve sokaknak nem cseng ismerősen, de ha azt írjuk, hogy ők gyártják a BlackBerry telefonokat (és a hozzá kapcsolódó rendszert), akkor már sokan a homlokukra csapnak. De még mindig nagyon kevesen azok közül, akik a Nokia-Motorola-Sony Ericsson szentháromság égisze alatt cseperedtek fel és váltak felhasználóvá. A Samsung és az LG már kivívta magának a helyet a triumvirátusban, a BlackBerry ismertsége itthon nagyjából a HTC szintjén lehet.

BlackBerry Torch 9800
[+]

Pedig BlackBerry telefonokat és szolgáltatást mindhárom hazai operátor megpróbál értékesíteni. Ezek a készülék azonban jellemzően az üzleti szférában népszerűek, leginkább azért, mert sokáig úgy volt (és valamennyire most is igaz), hogy akkor használhatóak ki igazán, ha a megfelelő szolgáltatás is megvan. Manapság azonban egy alapszintű BlackBerry account pár ezer forintot kóstál, s természetesen a készülék működik enélkül is, POP3 fiókokkal vidáman kommunikál.

BlackBerry Torch 9800
[+]

A RIM az amerikai piacon erős nagyon, de mostanában ott is kicsit szorul a hurok. Az iPhone és az Android alapú modellek jelentik a fő konkurenciát, amelyek bár nem képesek olyan szintű biztonságra és sokoldalúságra a céges levelezés kapcsán, mint a fennállása óta gyarkolatilag ezen a pályán mozgó kanadai cég, mégis gondot okoznak. Ezt a gondot pedig úgy hívják, hogy felhasználói felület, illetve élmény, ez az, ahol a RIM-nek bizony erősíteni kell, plusz tovább kell sulykolnia azt is, hogy telefonjai már messze nem csak célhardvereknek foghatóak fel, hanem multimédiás szempontból is erősek. A Speedshop a kedvünkért hozatott messzeföldről egy Torch-ot (ez a legfrissebb modell), így megnézhetjük, hogy képes-e a BlackBerry kicsit kilépni az évek óta felvett üzleti szerepkörből a consumer irányba is.

Külső

Ahhoz képest, hogy elvileg ez valami durva cucc, a doboz meglehetősen aprócska. A csomagolás igényes, headset, töltőfejjel kombinálható USB kábel, illetve némi manual mászik elő a pakkból. A telefonban pedig benne ücsörög egy 4 gigabájtos microSD, szóval panaszra csak akkor lesz okunk, ha emlékszünk arra, hogy milyen frankó tokokat adott a RIM a korábbi modellek mellé – felár nélkül.

BlackBerry Torch 9800
[+]

A Torch azonban így is eléggé meggyőző. Nagyon össze van rakva, ideális a mérete és a súlya, jó az anyaghasználat. Fémet az előlap hátsó részén találunk nagy mennyiségben, egyébként különböző plasztikból válogatott burkolat várja a szerető ujjakat. A hátlap például gumisabb, recésebb, jó fogni a készüléket, mellesleg úgy tapad az asztalra, mintha odaszívná magát. Az előlapot a kijelző uralja, amely 3,2 inches, 360x480 pixeles felbontással rendelkezik, nem mellesleg pedig kapacitív.

BlackBerry Torch 9800
[+]

A kijelző alatt összesen öt kezelőszerv található. Középen egy optikai trackball ücsörög, be is lehet nyomni, de az ember ritkán fogja használni, mert inkább taperolja a képernyőt. Ettől balra és jobbra két-két érintőgomb kapott helyet, híváskezelésre való billentyűk ülnek a két szélen, bentebb az opciók és a törlés funkcióit érhetjük el. Bár talán az volt a cél, hogy ezek hasonló érzetet keltsenek, mint amikor az ember a kijelzőt tapicskolja, ide picit határozottabb megnyomás szükségeltetik, de egy nap alatt meg lehet szokni. A telefon tetején még két rejtett okosság található. Bal felől a lezárás gombja bújik meg a burkolat alatt (mögött?), jobbra a némítás gyorsbillentyűje kapott helyet.

BlackBerry Torch 9800
[+]

A fedlap alulról felfelé csúsztatható, így tárul fel a QWERTY gombsor, akárcsak a Palm Pré esetén. Bár a gombok picinek tűnnek, egymástól szépen elkülönülnek, ezért a használat nem problémás. A fehér színű megvilágítás igen erős, az olvashatósággal nem lesz gond. A hátlapon a recés felület felett egy pici lukat kapott a kamera, mellette egy ledes segédfény látható. A készülék oldalain elég kevés a kezelőszerv, balról csak a microUSB bemenet tátong, jobb oldalra kerültek a hangerőt szabályozó billentyűk és a kamera gyorsgombja. Itt van a 3,5 mm-es jack bemenet is, amit üdvözlünk.

BlackBerry Torch 9800
[+]

Hardver és szoftver

A Torch burkolata alatt 624 MHz-es Marvel processzor dolgozik, ami kissé vékonynak tűnhet a manapság gigahertzekkel dobálózó konkurencia mellett, de láttunk mi már elvileg lassú gépet villámsebesen üzemelni, minden az optimalizáción múlik. Az viszont sajnos tény, hogy grafikai gyorsító nincs a gépben, s ennek lesz is némi böjtje. Az 512 MB RAM és a belső, 4 gigabájtos tárhely elég masszív, itt nem spóroltak.

Hirdetés

A szoftverre viszont nemigen lehet panasz. A 6-os verzió igen átgondolt, gyors, jól működő és könnyen megtanulható egyveleg lett, ráadásul a RIM-nél úgy alkották meg a felületet, hogy az érintőkijelző nélküli gépeken is futhat. Elvileg számos korábbi telefon is frissíthető lesz erre az új rendszerre, amit a tapasztalatok fényében tényleg tudok ajánlani.

Az alapképernyő újítása, hogy minden rész kattintható. Felülről egy státusz ablak gördíthető le (hálózati kapcsolatok, ébresztés, ilyesmi), alulról pedig maga a menü jön be. Középre érkeznek a frissítések, levelek, események. A lentről becsúszó ikonos menü eléggé ügyes. Öt oldala van neki, amiket horizontális ujjhúzással tudunk elérni, jelesül a következőek: minden, gyakran használt, kedvencek, letöltések és média. Eleinte a teljes menüt használtam, aztán később jó volt a frequent is, ezzel szerintem sokan lesznek így. A menüben való bóklászás kifejezett gyors, szaggatásmentes, így kell ezt csinálni.

BlackBerry Torch menü

A 6-os verzió újításai között van még számos apróság, érdemes kiemelni az alkalmazásváltó felületet, ami ikonokkal jelzi a futó programokat. A mozgásérzékelő a menü összes pontján elfordítja a kijelzőt, de csak akkor, ha a billentyűzet csukva van. Újdonság az alapképernyőről elérhető kereső, amely a készülék teljes belső tartalmában kutakodik, megmaradtak viszont azok a beállítási lehetőségek, amiben a BlackBerry mindig is erős volt: pxelenként növelhető betűméret, ötféle betútípussal. A ikonok között új menüpontokat fedezhetünk fel, a RIM is nyitott a social media irányába, Facebook, Twitter, MySpace is akad.

BlackBerry Torch menü

A tárcsázó kifejezetten jól nyomkodható (tök felesleges a fizikai billentyűzeten mütyürkézni ezügyben), a híváslista és a névjegyzék gördítése akadásmentes. A hangminőség mindig tökéletes volt, gyakorlatilag az alap funkcionalitás kapcsán nem tudok belekötni a Torch menürendszerébe.

Alapfunkciók

A névjegyzék úgy kívánja, hogy a SIM kártyáról másoljuk fel a neveinket a belső memóriába. Egy-egy új kontakthoz rettentő mennyiségű információ rámolható, jellemzően cége információk. A híváslistában ömlesztve látjuk az eseményeket, egy-egy hívásról lekérdezhető az időtartam is. Van hangtárcsázás, amely megpróbálja felismerni az általunk bemondott nevet, de persze a magyar nyelv erre kevéssé alkalmas.

BlackBerry Torch menü

Az üzenetkezelés hozza a BlackBerry színvonalát. A SMS-ek chat nézetben jelennek meg, írni igencsak könnyű, de magyar karakterek nincsenek. Még a SYM gomb megnyomása után sem, ilyenkor szinte minden más van (még különböző smiley-k is), de ékezetes betűket nem tudtam előbányászni, lévén a tesztkészüléket az angolon felül még spanyolra lehetett átrakni. Ha üzenetírás közben összecsukjuk a telefont, egyből kapunk virtuális gombsort, ha el is forgatjuk, akkor ez is jó széles lesz. Mindenki örülhet tehát, billentyűzet fetisiszták és tapintásra gerjedők egyaránt megkapják az igényeiknek megfelelő beviteli módot.

BlackBerry Torch menü

A nálunk járt Torch sajnos nem volt hajlandó operátori korlátozás miatt POP3 fiókok kialakítására, kizárólag BB szerverekkel akarta felvenni a kapcsolatot, azt viszont nem tartunk a fiókban. Azonban nem kell félni attól, hogy itt komoly gond lenne, az eddigi BlackBerry telefonok funkcionalitását hozza ez a modell is.

BlackBerry Torch menü

Az alkalmazások között Office dokumentumokat kezelő alkalmazást találunk, amely viszont alapesetben csak read-only, a szerkesztéshez meg kell venni a licenszet. Ejnye, ennél nagyvonalúbb is lehetne a RIM. A számológép érdekes módon csak alapműveletes, a naptár viszont nagyon csecse, mindenféle nézet, atommódon paraméterezhető riasztások, így kell ezt. A vekker egy időpontot tud megjegyezni, ez ismétlődhet.

Multimédia

A hátlapon fellelhető kamera 5 megapixeles érzéeklővel bír, sötétben ledes vaku segíti működését. A fotózás elég könnyen megoldható, túl sok opciónk ugyanis nincs. Vannak környezeti módokkal egybekapcsolt extrák, itt van az arcfelismerés, a makró, illetve az éjszakai mód is (és még sok egyéb). Kicsit mélyebbre haladva a felbontást tudjuk még piszkálni, illetve állítható, hogy melyik tárhelyre dolgozzon a szoftver. Videót VGA felbontásban rögzít az eszköz. Alant jön néhány tesztkép:

Teljes méretben megtekintve a felvételeket elmondható, hogy az élességgel és a színhűséggel nincs komoly gond, a zaj viszont már-már extrém szintet ér el a fotókon. Legalább nem akarja őket a szoftver elmosni, ott van, nem titkolózik a Torch, erre képes. A galériában a fotók visszanézegetése viszonylag gyors, a multi-touch nagyítás viszont sajnos kissé döcög, hiába, ez a Marvel proci ehhez már kicsit gyengécske.

BlackBerry Torch menü

A zenei rész viszont megújult. Ahogy az mostanában trendi, az új BB szoftver is cover-flow nézetet kapott, szépen lapozgatható albumborítókkal. A zenei teljesítményre sem lehet panasz, kihangosítva nem akar túlságosan bömbölni, ezért nem rezonál, fülessel viszont nagyon meggyőző. No, nem a saját tartozékával érdemes próbálni, egy AKG headset hozta ki belőle az állatot, kiválóan szól, nincs alapzaj, nincs sistergés. Sztereó Bluetooth támogatás akad, equalizer is van elég sok előre gyártott sémával, fut a háttérben, a lejátszó felületén pedig lehet állítani a betűméretet és a szöveg elhelyezkedését is.

BlackBerry Torch 9800
[+]

Nincs rádió, ez az európai piac igénye lenne, kimaradt. Van viszont alkalmazásbolt (App World), amiről semmit sem tudok mondani, lévén itthonról olyannyira nem elérhető, hogy meg sem nyílik. YouTube kliens viszont van, ez arra is alkalmas, hogy a telefonnal felvett mozikat feltöltögessük. Csak legyen hozzá hálózat...

Adatkommunikáció, összegzés

Mobilhálózati szempontból 7,2 Mbit/s sebességű HSDPA érhető el, ehhez HSUPA technológia is társul. Nem hiányzik a WLAN, amely 802.11 b/g/n szabványú, elég szépen megtalálja a környék hálózatait, ráadásul lehet úgy is szűrni közöttük, hogy csak a nyitottakat mutassa. Lokális szinten 2.1-es Bluetooth és microUSB áll rendelkezésünkre. Utóbbi esetben arra is képes a telefon, hogy a memóriakártya és a belső tárhely tartalmát egy-egy különálló külső meghajtóként mutassa a számítógép számára. Pofonegyszerű így az adatok mozgatása.

BlackBerry Torch menü

A beépített böngésző teljesen új. Webkit alapú, HTML 5-re felkészített szoftverről van szó, amely megfelelően gyors, alapból oldalszélességre tördeli a weblapokat. A duplakattintátos zoom működik ugyan, de nem igazodik az adott hasáb méretéhez, multi-touch finomhangolással lehet ezen javítani. Flash tartalmakat nem jelenít meg. Az új OS egyik fontos plusz funkciója a közösségi oldalak integrációja. Natív Facebook, Twitter és MySpace kliens van, plusz egy extra szoftver, amelynek neve Social feeds. Ez összegyűjti a közösségi oldalakról jövő, profilunkba érkező státusz üzeneteket, valamint az általunk összevadászott RSS feedek tartalmait egyetlen, komplett, időrendi felületre.

BlackBerry Torch menü

A hátlap alatti akkumulátor igen jól bírta a kiképzést. Ez nálam 2-3 napos készenlétet jelentett úgy, hogy azért elég sokat voltam vele online, plusz nem keveset telefonáltam. Az 1300 mAh teljesítményű Li-Pol akkumulátor jól vizsgázott, s természetesen PC-ről is tölthető.

BlackBerry Torch 9800
[+]

Értékelés: BlackBerry Torch 9800
Külső
Ergonómia 9 pont
Anyaghasználat 7 pont
Összeszerelés minősége 10 pont
Kijelző mérete, minősége 7 pont
Belső
Kezelhetőség 9 pont
Sebesség 8 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 7 pont
Felhasználói felület élménye 8 pont
Alapfunkciók
Hangminőség, vételi stabilitás 10 pont
PIM funkciók 9 pont
Adatkommunikációs képességek 8 pont
Multimédia
Vizuális 7 pont
Audio 8 pont
Egyebek
Üzemidő 8 pont
Ár/érték aránya ?
Hogyan értékelünk?

Összegzés. Akármennyire is finnyáskodtak sokan, hogy a Torch nem elég eye-candy, nincs benne csilli-villi GUI, a processzora pedig gyengusnak tűnt, a készülék szerintem a hétköznapi használat során rácáfol ezekre az előítéletekre. Az esetek nagy többségében az új operációs rendszer ezzel a Marvel procival is remekül dolgozik együtt, sokkal, de tényleg sokkal gördülékenyebb, mint a Storm, ráadásul javultak a multimédiás képességek is. Ezeken persze még mindig lehetne csiszolni, de mivel a BlackBerry nem a HD videót rögzíteni képes csúcsmodellek ellen indul harcba, hanem a nagy cégek dolgozói között próbál szerencsét, ezért nem is nagyon illdomos összehasonlítani a Torch-ot mondjuk egy N8-cal. Ez a BlackBerry amellett, hogy továbbra is hozza a gyártóra jellemző üzleti megoldásokat, remek gombsort, kiváló összeszerelést és nagyon kellemes felhasználói felületet kínál úgy, hogy egy átlagfelhasználó számára megfelelő minőségű és mennyiségű multimédiás funkciót kínál. Ha pedig a cégek azon aggódnak, hogy a munkatársak most már a BlackBerry telefonról is a Facebook-ot fogják nyomogatni, jobb ha tudják, hogy a BB szerverről bizonyos funkciók a távolból is letilthatóak. A Torch véleményem szerint végre tényleg egy olyan megújulás a RIM részéről, amit a Storm kapcsán vártak a júzerek – csak ezúttal ez sikerült is. Miután magyar ár, magyar karaktertámogatás még nincs, ezért nehéz végső verdiktet alkotni, de az biztos, hogy egy Tetszett plecsnit megérdemel a készülék.

BlackBerry Torch 9800

Bog

A tesztkészüléket a www.speedshop.hu biztosította, köszönjük! Vásárláshoz kérem, kattintson ide!

A cikk elkészítésében a T-Mobile mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

BlackBerry Torch 9800
BlackBerry Torch 9800 Általános
Technológia GSM/UMTS
Méret 111 x 62 x 14,6 milliméter
Tömeg 161 gramm
Színvariációk fekete
Kijelző
Kijelző átlója 3,2 hüvelyk
Kijelző felbontása 360 x 480 pixel
Kijelző típusa kapacitív TFT
Színárnyalatok száma 16 millió
Memória
Telefonkönyv kapacitása dinamikus
SMS memória dinamikus
Belső memória / RAM 4 GB / 512 MB RAM
Memória bővíthetősége microSDHC (max 32GB)
Adatátvitel
Frekvenciasávok GSM 850/900/1800/1900 MHz
UMTS 900/1900/2100 MHz
GPRS / EDGE van / van
UMTS / HSDPA / HSUPA van / 7,2 Mbps / van
IrDA / Bluetooth nincs / 2.1 (A2DP)
WiFi 802.11 b/g/n
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van
Alapfunkciók
Profilok vannak
Vibra funkció van
Kihangosítás van
Hangtárcsázás / hangvezérlés van / van
Hangrögzítés van
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van (nem magyar)
Szoftverek
Platform BlackBerry OS 6.0
WAP / HTML böngésző van / van
E-mail kliens van
Java van
Játékok vannak
Valutakonverter van
Extra szoftverek BlackBerry App World, Documents To Go, Jelszóőrző
Multimédia
Fő kamera 5 megapixeles, autofókuszos, led villanó
Másodlagos kamera nincs
Videófelvétel van (VGA)
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van (előre beállított sémák)
FM-rádió nincs
Üzemidő
Alap akkumulátor 1300 mAh-s lítium-polymer
Készenléti idő 432 óra (2G) / 336 óra (3G)
Beszélgetési idő 5,5 óra (2G) / 5,7 óra (3G)
Egyebek
3,5 mm-es headet csatlakozó, optikai touchpad, giroszenzor, QWERTY
  • Kapcsolódó cégek:
  • RIM

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés