Hirdetés

ASUS Fonepad - kívül-belül atom

Bevezető, tartozékok

Egy héttel ezelőtt éppen a Mobil Mementók standon csodáltam meg a régi készülékeket, melyeknek egy része már tíz évnél is jóval idősebbeknek bizonyult. Természetesen azonnal elmosolyodtam, hogy akkoriban még milyen nagy téglákkal járkáltunk, mégis óriási innováció volt az, hogy végre hordozható eszközt tarthattunk magunknál, és akárhol elérhettek minket ismerőseink, munkatársaink. A technológia fejlődésével aztán egyre inkább miniatürizálódtak a dogok, a gyártók azon versengtek, hogy ki tud kisebb és kompaktabb telefont piacra dobni. A mátrix kijelzős mobilok korszakában a Nokia 8310 tényleg az egyik legapróbb készüléknek számított, emlékszem akkori barátnőmnek volt ilyen és teljesen odáig voltam, hogy szinte elveszik a zsebemben, annyira kicsi. Pedig volt kisebb is, mi is teszteltük például az i-mobile 310-est.

ASUS FonePad
[+]

Az érintőkijelzős telefonok ezután picit méretesebbként kezdték, ám manapság már itt is megy a harc, dobálózik mindenki a milliméterekkel, mi pedig már nem hisszük el, hogy ilyen vékony házba bele lehet zsúfolni számítógépekkel vetekedő hardvereket. Na, ez sem tartott túl sokáig, hiszen a 3,5 - 4 hüvelykes megjelenítőket kinőtte a kor, az iOS kivételével valamennyi ismertebb rendszer támogat már az említettnél jóval méretesebb kijelzőket. A Samsung Galaxy Note egy újabb lavinát indított el, lényegében létrehozta a gúnynéven mondva phablet kategóriát, amin ugyan eleinte röhögött a nép, a "találmány" mégis a dél-koreaiakat igazolta, óriási eladási számokat produkáltak, amire a második generációs Note készülék még inkább rátett egy lapáttal.

ASUS Fonepad
[+]

Nem véletlen tehát, hogy az ASUS olyan ötlettel rukkolt elő, mely előhozza a régi telefonokon való mosolygásunk szintjét. A Fonepad névre keresztelt óriástelefon már-már a hülyeség határait súrolja, az idei MWC-n történő bemutatáskor viszont a tajvaniak esküdöztek, hogy milyen jó, hogy végre egy táblagép és egy mobil tényleg egy eszközben testesül meg, nincs többé szükség okostelefonra egy tablet mellett. Én akárki előtt telefonáltam vele, azonnal kinevetett (bár én is magamat), de később rájöttem, hogy annyira mégsem hülyeség az, amit az ASUS kitalált. A név mindenesetre elég szerencsétlen, nem egyszer kevertem a szezont a fazonnal, vagyis a Padfone kifejezést a Fonepaddel. Ki tudja, lehet még kiadnak Padpadet vagy Fonefone-t is.

ASUS Fonepad
[+]

A doboz tényleg szép, követi az ASUS Transformer szériában megismert kialakítást, szép, árnyalt szürke színek, letisztult természetesség jellemzi, tetején mostani tesztünk csodájának elő- és hátlapi képével. A felfelé húzva szétválasztható csomagolásban először az igényesen befóliázott Fonepadhez juthatunk, alatta pedig kizárólag a legszükségesebb tartozékok hevernek, melyek közé mindössze egy microUSB kábel és egy töltőfej tartozik. Mivel a tablet telefonálásra is alkalmas, így egy headsetet elfogadtam volna mellé, ám ennek hiányában saját magunknak kell gondoskodnunk erről.

Külső

A külső félig-meddig a legérdekesebb része a gépnek. Első ránézésre egy egyszerű táblagépnek néz ki, nincs is itt semmiféle varázslat egészen addig, míg meg nem látjuk a felső részen található beszédhangszórót. Innentől kezdve viszont másként kell tekinteni a masinára, hiszen azon kívül, hogy tablet, lényegében telefonnak is szánták a tajvaniak. Már a bemutató idején is vicces volt fülhöz emelve a készülék, élőben viszont még mókásabb, ugyanis egy ekkora tepsivel csacsogni leírhatatlan élmény mind a felhasználónak, mind a külső szemeknek. Az alap szépséggel nincs gond, minőségi anyagokból építkezik az eszköz, az üveg előlapon kívül fémet és műanyagot is felhasználtak, ezeket pedig tökéletesen össze is rakták, semmilyen recsegés vagy ropogás nem figyelhető meg. Ugyan a 196,4 x 120,1 x 10,4 milliméteres méretek már kizárják a kényelmes egykezes használatot, a telefon funkció miatt legalább a tömegből le kellett csípni, így a mindösszesen 340 grammos Fonepad könnyűnek mondható.

ASUS FonePad
[+]

Az előlap teljesen átlagos abból a szempontból, hogy itt is egy viszonylag vastag fekete keret fut körbe, az alsó részén az ASUS felirat tündököl, a felső területen pedig egy közelségérzékelő és egy videotelefonálásra alkalmas előlapi kamera csücsül, mellettük viszont a tableteknél egyedülálló módon az előbb említett beszédmikrofon is helyet kapott. Ugyan Gorilla Glass felhasználásáról nincs információnk, az előlapi üveg minden bizonnyal karcálló bevonatot is kapott. A 7 hüvelykes, 800 x 1280 pixel felbontású kijelző (218 PPI) viszonylag éles képet ad, bár elmarad a legújabb Retina illetve annál is erősebb megoldásoktól. Az IPS-LCD technológiának köszönhetően kiváló betekintési szög jellemzi a képernyőt, a színek valósághűek, a fényerő viszont nem az igazi, én inkább közepesnek mondanám. A multitouch mozdulatok vígan használhatók, mivel a kijelző egyszerre akár 10 ponton is képes érzékelni.

ASUS FonePad
[+]

Nem mondom, hogy a Fonepad 10,4 milliméteres oldalmérete a leganorexiásabb érték, mégis az íves kialakításnak köszönhetően vékonynak és kecsesnek hat a ház, nagyon kényelmes kézben tartani akár hosszabb ideig is. A jobboldal teljesen üres, itt maximum a mértani pontossággal összeillesztett részeket lehet megcsodálni, a készülék bal felén viszont a hangerőállító billentyű és a bekapcsológomb is elérhető. Előbbit személy szerint jobban elfogadtam volna a jobboldalon, de nem vészes, ez legyen a legnagyobb gond a készülékkel. Felülre egy mikrofonnyílást szereltek, alul pedig a microUSB csatlakozójához férhetünk hozzá, de praktikusan ide építették be a 3,5 milliméteres jack aljzatot is.

ASUS FonePad
[+]

A hátlap talán a Fonepad legszebb része, letisztult formavilág, igényes külső jellemzi. A borítás legnagyobb részét hűvös, matt alumíniumból készítették, így pedig igazán prémiummá válik a kütyü. A legalsó részen a hangszórónak fúrtak jónéhány lyukat, közvetlenül fölé pedig az Intel logóját gravírozták. A fém és a műanyag lapok határmezsgyéjén terül el a fő kameramodul, segédfény viszont nem fért már a repertoárba. A legfelső terület felfelé nyomva lepattintható, így nem csak a microSD és microSIM foglalatokhoz férhetünk hozzá, hanem tüzetesen megnézhetjük az antennarendszer kialakítását is (ezért kellett ezt a területet műanyaggal lefedni, hiszen a jelek nem tudnának ilyen mértékben átszűrődni a fémen).

Hardver, szoftverezettség

A Fonepad esetében a gyártó a megszokottakkal ellentétben Intel platformra építkezik, erősen hasonló megoldást láttunk már telefonok között a ZTE Grand X In esetében is. Ennek megfelelően tesztkészülékünkben egy 32 nanométeres csíkszélességű és x86 utasításkészletű Intel Atom Z2420 Chipset található, melyben többek között egy 1,2 GHz-es egymagos processzor is helyet kapott (bár virtuálisan két magot számol a rendszer). A grafikus gyorsítást a viszonylag erősnek mondható PowerVR SGX540 végzi, mindemellé pedig 1 GB RAM került. A Fonepad kétféle tárhellyel kerül forgalomba, méghozzá 8 és 16 GB-os változatban, akiknek pedig ez nem lenne elég, azok akár 32 GB-os microSD kártyával is kibővíthetik ezt a mennyiséget.

Teljesítmény-teszt
Benchmark ASUS Fonepad Google Nexus 7 WayteQ xTAB-70dci Huawei MediaPad S7-301u
Quadrant Standard 2723 pont 3567 pont 3851 pont 2448 pont
Linpack for Android (single) 73,026 MF. / 1,15 s 49,198 MF. / 1,70 s 52,396 MF. / 1,60 s 33,763 MF. / 2,48 s
Linpack for Android (multi) 71,018 MF. / 2,38 s 140,673 MF. / 1,2 s 91,567 MF. / 1,84 s 57,862 MF. / 2,91 s
Smartbench 2012 Prod. 1142 pont 3854 pont 2968 pont 1396 pont
Smartbench 2012 Games 2190 pont 2662 pont 1596 pont 1407 pont
AnTuTu 3.0 Benchmark 8843 pont ? pont 9215 pont ? pont
Geekbench 2 540 pont ? pont ? pont ? pont

A fenti eredmények nem tükrözik a valós képet, legalábbis abban az értelemben biztosan nem, hogy milyen sebességre képes az ASUS újdonsága. Hozzá kell persze azt is tenni, hogy az Intel lapkakészlete teljesen másként viselkedhet, a benchmarkok egy része nem biztos, hogy a legoptimálisabb működésre képes, a Smartbench például érthetetlenül alacsony pontszámot adott. Szerencsére az előbbiek nem hatnak ki a teljesítményre, abszolút gyors minden, a menüben is gond nélkül lépkedhetünk, de a programok megnyitási sebessége is kiváló. A könnyedebb játékok nem okoztak problémát, de kipróbáltam azért egy Real Racing 3-at is, hogy vajon mit szól hozzá a masina, de pozitívan csalódtam, hiszen néhány apróbb megakadás kivételével teljesen folyamatosan futott.

ASUS FonePad Screen Shot ASUS FonePad Screen Shot

Az ASUS-ról érdemes példát venni, ők azok, akik tényleg igyekeznek a lehető legrövidebb idő alatt frissíteni a piacon lévő modelljeiket. Ugyan a Fonepaden "csupán" az Android 4.1.2 Jelly Bean funkcionál, szomorkodásra semmi ok nincs, mivel a tajvaniak mindig annyit változtatnak a külsőn, ami szerintem az egyik legszebb felületté varázsolja a masináikon lévő Androidot. Most sincs ez másképp, lényegében a Holo UI fut a gépen, ám számtalan apró kényelmi funkcióval bővült a tudása. Nagyon szép widgetek helyezhetők ki a főképernyőre, de az igazán pikáns és hasznos dolognak a minialkalmazásokat találtam, melyek felugró ablakokban jelennek meg. Több is használható egyszerre, így nem kell mindig az alkalmazásváltó gombot használnunk, hanem bármikor előhívhatjuk például a számológépet anélkül, hogy egy adott böngészőablakot bezárnánk. Képernyőkép készítésekor az LG-hez hasonlóan azonnal szerkeszthetjük is azt, jegyzeteket készíthetünk vagy effektekkel láthatjuk el. Az üzenetkezelés még ekkora képernyőn is buborékos formában történik, a tárcsázóképernyő gombjai pedig még a gyengébben látóknak is óriásinak tűnnek.

ASUS FonePad Screen Shot ASUS FonePad Screen Shot

Mivel a Fonepad valójában egy telefon is, így szinte minden szokásos gyári applikáció megtalálható rajta. Kapunk kétfajta böngészőt, email klienseket, Google Earth-t, fájlkezelőt, amit egyébként egész bő funkcionalitással láttak el, de rendelkezésünkre áll még az emlékeztetésre is képes Feladatok menüpont, a galéria, a Google csevegő és Google+, a hangrögzítő, a kamera, a zene- és videolejátszó, a négyfajta nézetet tartalmazó naptár, a pillanatnyi adatok mentésére hasznos Sticky Memo, a térkép, a számológép, a navigáció (mert ezt is tudunk), az ébresztőóra, valamint a YouTube és a zseblámpa,

ASUS FonePad Screen Shot ASUS FonePad Screen Shot

Az ASUS-ban azt is szeretni lehet, hogy figyelnek az apróbb igényekre is, így általában számos extra programmal ellátnak minket, és szerencsére ez a Fonepad esetén sincs másképp. Az App Locker segítségével számkóddal tudjuk levédeni a különböző alkalmazásokat, az ASUS Story és Studio által pedig az elkészült képekből lehet más és más történeteket, összeállításokat gyártani. A BuddyBuzzban több közösségi oldal információit tudjuk egy helyre gyűjteni, a MyPainter pedig sablonokat ad, melyekkel az elkészült képeinket színesíthetjük. A Tiltólista számos felhasználónak lehet fontos, itt általunk megadott telefonszámokat tudunk blokkolni. Nagyon fontos fícsör a szótár, amit az értesítő függöny lehúzásánál tudunk aktiválni, így pedig baloldalon megjelenik egy kis gomb. A szótár bekapcsolása után a képernyőn lévő szavakat tudjuk egy rábökéssel lefordítani a kíván nyelvre, ami nagyon hasznos például egy külföldi weboldal böngészése során is.

Multimédia, kamera

A hátlapon található kamera 3,15 megapixeles felbontásra képes, így a képek maximális felbontása 2048 x 1536 pixelre rúg. LED-es villanó nem divat a tableteknél, így az éjjeli képeket érdemes nagyon gyorsan elfelejteni. A felület egész frankó, a képlövő gomb felett egy kis csúszka által tudunk azonnal közelíteni, bár ekkora felbontásnál nem túl szerencsés ezt a funkciót használni. Beállításokból itt is Dunát lehetne rekeszteni, van késleltetés funkció, ISO érték és fókuszmód váltás, a képeket pedig elláthatjuk koordinátaadatokkal is. A fehéregyensúly és az expozíció állítása alapfunkció, a képméretet pedig három lépcsőben adhatjuk meg. Az alkotásokat színhatásokkal tehetjük még különlegesebbé, a kép jellege portré, tájkép és éjszakai lehet.

ASUS FonePad
[+]

Nem kell meglepődni a képektől, mert nem fognak ámulatba ejteni. Napos időben egész jó a dinamikatartomány, a segédfény hiánya miatt azonban sötétben nem használható az eszköz, de gyengébb fényviszonyok közepette sem érdemes képeket készíteni. A zajszűrés miatt rendkívül könnyen elmosódnak a részletek, a vonalélesség messze áll a tökéletestől, miközben irtózatosan zajos marad az eredmény. Szerencsére a makró felvételek jól sikerülnek, valamint a képek színei is nagyjából megfelelnek a valóságnak. A HD videók minősége a szokásos tesztfelvétel keretében megtekinthető, én őszintén szólva messze többet vártam ennél.

ASUS FonePad
[+]

A zenelejátszási képességek nem rosszak, van például hangszínszabályzó, amivel mélyhangkiemelést és 3D hatást eszközölhetünk. Létrehozhatunk lejátszási listákat, a dalokat pedig szétválogathatjuk előadók, albumok, számok és műfajok (dance, pop, techno) szerint. A zenehallgatást véletlenszerű és normál sorrend szerint is végezhetjük. FM-rádió nem került beépítésre, így kizárólag a saját eszközünkön tárolt muzsikák elérése lehetséges.

ASUS FonePad Screen Shot ASUS FonePad Screen Shot

A Fonepad kijelzőjén nyilván élmény filmezni, főleg úgy, hogy a kijelző képernyője is méltó partner ehhez. A gyári adatok szerint a videolejátszó az MP4, H.264, H.263 formátumokkal birkózik meg, a Play Áruház kínálatának köszönhetően viszont más tartalmak megjelenítése sem okozhat gondot. A jó optimalizáltságnak és a korrektnek mondható hardvernek köszönhetően mind a 720p-s, mind az 1080p-s felbontás támogatott, egyik sem okoz gondot a készüléknek, még minialkalmazásban történő futtatáskor sem.

Adatkommunikáció, akkumulátor, összegzés

Egy átlagos tabletnél nem okoz túlzott izgalmat az adatkommunikációs képesség, a Fonepad viszont erősen rácáfol erre. Kezdjük a legfontosabbal, a beépített 3G modemmel, mellyel letöltéskor maximum 21 Mbps, feltöltéskor pedig 5,76 Mbps sebesség érhető el. A masina telefonálásra is alkalmas, a hangminőség nem rossz, bár én egy picit tompának éreztem, illetve viszonylag erősen hallgató a beszélgetőtárs körül fellépő háttérzaj is. Más téren a megszokottakat hozza a készülék. rendelkezésünkre áll a 802.11b/g/n szabványú WiFi modul, mely internetmegosztásra is képes, de nem maradhatott ki a 3.0-s verziószámú Bluetooth chip sem. A Fonepaddel navigálni is tudunk, hiszen egy A-GPS egységet is szereltek a motorháztető alá, és mondanom sem kell, hogy ekkora kijelzőn élmény a térképek böngészése, más kérdés, hogy elég kevés kiegészítőbe fér bele egy ekkora tepsi. Adatokat USB-n keresztül mozgathatunk, ekkor pedig áramot is felvesz az eszköz.

ASUS FonePad Screen Shot ASUS FonePad Screen Shot

Ha egy okostelefon esetében elmondjuk, hogy a nagyobb kijelzőkön mekkora élmény a böngészés, akkor az ASUS "telefonján" ez hatványozottan igaz, minden honlap szépen tördelődik, ráadásul dupla koppintás esetén még a szöveg is a megjelenítő széléhez igazodik. Mivel a Chrome-on kívül egy gyári böngésző is telepítésre került, így elméletileg a Flash tartalmak is lejátszhatók, bár nekem ezt nem sikerült megoldani. Az oldalak betöltésének sebessége kimondottan sebesen zajlik, ha pedig nincs időnk egy hosszú és érdekes cikk elolvasására, akkor bármilyen honlapot elmenthetünk későbbi offline használatra is.

ASUS FonePad
[+]

A hátlap alatt megbújó akkumulátor 4270 mAh kapacitással bír, az egyetlen gyártói adat a telefonálás idejére vonatkozik, a tajvaniak szerint ez a teljesítmény nagyjából 32,5 óra beszélgetésre elegendő, ami egészen elképesztő eredmény. A napi használat azért mást mutat, ugyan az IPS viszonylag sokat fogyaszt, két-három napig mosolyogva használhatjuk kedvencünket anélkül, hogy töltőre kellene dugnunk. Ez természetesen rendes nyüstölést jelent, telefonálással, játékkal, internetezéssel megfűszerezve. Az energia visszanyerése 3-4 óra alatt történik, készenlétben pedig alig fogyaszt a masina, de a zenehallgatást is meglehetősen könnyedén viseli.

ASUS FonePad
[+]

Értékelés: ASUS Padfone
Külső
Ergonómia 9 pont
Anyaghasználat 9 pont
Összeszerelés minősége 9 pont
Kijelző mérete, minősége 8 pont
Belső
Kezelhetőség 9 pont
Sebesség 10 pont
Szoftver rugalmassága, bővíthetősége 10 pont
Felhasználói felület élménye 9 pont
Alapfunkciók
PIM funkciók 10 pont
Adatkommunikációs képességek 9 pont
Multimédia
Vizuális 8 pont
Audio 8 pont
Egyebek
Üzemidő 9 pont
Ár/érték aránya 9 pont
Hogyan értékelünk?

Érdekes találmány ez a Fonepad. Az elnevezés egyértelműen jelzi, hogy ennél az eszköznél már túlhaladunk az egyszerű táblagép fogalmán, bár hozzá kell tenni, hogy az emberek könnyen össze fogják téveszteni a Padfone-nal, nem annyira egyértelmű a névbeli különbség elsőre. A Fonepadet legtöbbünk kinevette az MWC-n, tényleg egy olyan masináról volt szó, melyet egy normál felhasználói agy nem tud felfogni, főleg úgy, hogy az 5 hüvelyes kijelzőkkel szerelt csúcstelefonok is az elfogadóképesség határait feszegetik. A külső nagyon szép, az ASUS pont annyit szabott át az Androidon, ami valóban az egyik legszebb felületet eredményezte, az Intel Atom belső pedig tette a dolgát, gyors, akadásmentes működést generált, egy rossz szavunk nem lehet a hardver és a szoftver közötti összhangra. Ugyan az Intel lapkája nem mindennel kompatibilis még, a legtöbb program és játék elfutott rajta. Az igazi különlegesség viszont a telefonos képességekben rejlik. Sok vita folyik arról, hogy a 3G modem, vagyis inkább annak a felára mennyire érdemes az internetmegosztásra is képes mobiltelefonok világában, ám ez a diskurzus most új szintre léphet, mivel a Fonepadben nem csupán 3G modem, hanem vérbeli telefonos képességek is rejlenek.

Innentől kezdve viszont több szemszögből is meg lehet közelíteni az esetet. Minek egy tabletbe ilyen technológia, ki az, aki egy ekkora eszközzel telefonálni fog az utcán. A bemutató idején az volt a fő eladási szempont, hogy végre tényleg egy készülékben testesül meg a tablet és a telefon fogalma, vagyis a phablet szócska most vált igazán releváns kifejezéssé. Egyik oldalról teljesen felesleges az egész, másik szemszögből viszont gondoljunk bele abba, hogy egy hosszabb út során kipurcan a telefonunk és ott vagyunk, ahol a part szakad, nincs póteszközünk. Ekkor viszont elő tudjuk kapni a Fonepadet, átrakjuk a SIM kártyát és máris megoldódott minden, bár más kérdés, hogy aki okostelefont vesz, az vásárol-e mellé majd ilyet. Plusz ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a masina a tudásához képest visszafogott, 79 990 Ft-os árcédulával érkezik, ráadásul szolgáltatói kínálatban is elérhető lesz, várhatóan még kedvezőbb előfizetéses konstrukciókban. Így viszont sikereket érhet el, még annak is ajánlott választás lehet, akik csak egy sima 7 inches tabletet szeretnének, mivel az ára egyértelműen az egyik legolcsóbb táblagépnek számító Nexus 7-tel vetekszik úgy, hogy telefonálni is lehet vele, plusz számos extra funkció is beépítésre került. Fontos szempont viszont, hogy az Intel Atom még messze nem annyira támogatott, mint például a Qualcomm vagy a gyengébb MediaTek, ami azért visszavesz egy kicsit az eredményből. Ettől még nekem a Fonepad nagyon tetszett, nem csinált butaságot az ASUS ezzel a termékkel.

ASUS Fonepad

Legendd

A cikk elkészítésében a Telekom 4G mobilinternet volt segítségünkre.

Specifikáció

ASUS Fonepad
ASUS MEMO Pad Smart Általános
Technológia GSM/UMTS
Méret 196,4 x 120,1 x 10,4 milliméter
Tömeg 340 gramm
Színvariációk ezüst
SIM-foglalat microSIM
Kijelző
Kijelző átlója 7 hüvelyk
Kijelző felbontása 800 x 1280 pixel (218 ppi)
Kijelző típusa IPS-LCD kapacitív érintőkijelző
Színárnyalatok száma 16 millió
Hardver
SoC típusa Intel Atom Z2420 Chipset
Processzor típusa 1,2 GHz-es egymagos (virtuálisan kétmagos)
Processzor csíkszélessége 32 nm
Processzor utasításkészlete IA-32 (x86)
Grafikus chip PowerVR SGX540
RAM mérete 1 GB RAM
Memória
Belső tárhely 8/16 GB
Memória bővíthetősége microSD (max. 32 GB)
Adatátvitel
IrDA / Bluetooth nincs / 3.0 (A2DP)
WiFi 802.11 b/g/n, WiFi hotspot
USB microUSB 2.0
Push-to-talk / RSS nincs / van
GPS vevő van (GLONASS)
NFC nincs
Alapfunkciók
Profilok néma/rezgés
Vibra funkció van
Hangrögzítés telepíthető
Ébresztés van
Prediktív szövegbevitel van
Szoftverek
Platform Android 4.1.2 (Jelly Bean)
WAP / HTML böngésző nincs / van
E-mail kliens van
Játékok telepíthető
Valutakonverter telepíthető
Extra szoftverek Google+, GTalk, Google Maps, Google Messenger, ASUS Studio, App Locker, ASUS Splendid, BuddyBuzz, Instant Dictionary, MyPainter, Sticky Memo, Tiltólista, Zinio, Szótár
Multimédia
Fő kamera 3,15 megapixel, autófókusz
Másodlagos kamera 1,2 megapixel
Videófelvétel 720p
Zenelejátszó szoftver van, háttérben is fut
Hangszínszabályzó van
FM-rádió nincs
Üzemidő
Alap akkumulátor 4270 mAh-s lítium-ion
Készenléti idő ? óra
Beszélgetési idő 9 óra
Egyebek
3,5 mm-es jack kimenet, giroszenzor
  • Kapcsolódó cégek:
  • ASUS

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés