Hirdetés
Menü, alapfunkciók
Bekapcsolás után az Anycool készülékekre jellemző, tenger felett lenyugvó nap jelenik meg, fülsiketítő dallam következik, aztán hipp-hopp már fent is van a hálózaton mindkét kártya és feltárul a keződképernyő. A háttér szabadon megváltoztatható, ha akarjuk, akkor a beépített mozgásérzékelő segítsgével vehemensebb rázással is cserélhetünk tapétát (bár otthon is így lenne a falon...). Alul hat ikon látszik, ezek között a trackball segítségével haladhatunk, de egyszerűbb, ha inkább rájuk gyúrunk ujjbeggyel. Felül egyértelmű az ikonsor, jobbra pedig a két kártya operátori jelzései, valamint a dátum látszik. A bal oldalra csúszó óra lehet analóg és digitális is.
Ha nem a hat - megváltoztathatatlan - ikon közül választanánk, hanem inkább a főmenübe szeretnénk bejutni, akkor felfelé kell pöccintsük a görgőt. A tizenkét ikont tartalmazó menü egész pofás, egyértelmű, nemigen lehet benne eltévedni. Érdekes, hogy az automatikus billentyűzár csak akkor aktiválódik, ha kint vagyunk az alapképernyőn, más helyzetben hagyva a készüléket marad nyitva.
A belső telefonkönyv 800 név tárolására képes, ehhez jön hozzá a két SIM kapacitása. Ismerőseinkhez átlagos mennyiségű plusz adat rögzíthetp (e-mail, születésnap, fax, csengőhang), a képek kapcsán azonban van némi probléma, ugyanis a telefonnal készített fotók túl nagyok a szoftver számára, ezért az ilyen célból rögzített képeknél érdemes a felbontást lentebb kapcsolni. A keresés a QWERTY gombsor miatt egyszerű és gyors, de mivel kínai telefonról van szó, ezért minden szövegbeviteli mezőnél az érintőképernyőn egy nyomorított billentyűzet is megjelenik, de ezt nem érdemes babrálni.
Az üzenetkezelés kapcsán a legfontosabb újítás, hogy van e-mail kliens, illetve az MMS is külön menüpontot kapott. Miután az MTK platfrom korábbi veriójában nem volt elektronikus levelezés, ezért ez érdekelt a legjobban. A beállításokon lépésről lépésre végighaladva minden fontos dolog beállítható, a hitelesített SMTP szerver is, de ez már utólag, az elkészült postafiók szerkesztésével. Minden postafiókhoz külön állítható, hogy milyen adatkommunikációs csatornát használjon (GPRS vagy WLAN), illetve alkothatunk aláírást is. A szoftver képes csatolmányok kezelésére is, de csak maximum 3db (?) fájl fűzhető a levélhez, ezek formátuma viszont tetszőleges. Küldés előtt a rendszer gyorsan az arcunkba tolja, hogy milyen méretű lett a levél, majd kér egy megerősítést. Működik.
Az SMS és MMS kapcsán túl sok extrára nem kell számítanunk, sajnos a tesztkészülék nem beszélt magyarul, így ékezetes karaktereink sem voltak. Elvileg a forgalomba kerülő telefonok már rendelkeznek ezzel a tulajdonsággal is. Egyetlen apróságról nem esett még szó: az üzenetek chat-thread nézetben is megtekinthetőek.
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!