Alcatel OT-606 - sok gomb, kevés ár

Menü, funkciók

Ezúttal nem kell foglalkozni processzor frekvenciákkal, meg 3D gyorsítóval és RAM memóriával, hiszen az OT-606 totál hagyományos mobil, zárt rendszerű menüvel és szoftverrel. Rögtön az elején el is mondom, mi az, amiért nagyon gyorsan megutálhatjuk. A főmenüt kivéve sehol, mondom sehol nincs olyan lehetőség, hogy a menü aljára vagy tetejére érve átugorjuk a másik végére. Tehát ha van mondjuk 12 almenü, amiből az utolsó pontból a felülről másodikra szeretnénk ugrani, akkor hiába nyomjuk meg kétszer a lefelé irányt, nem történik semmi, helyette lehet tízszer felfelé lépkedni. Arról nem is beszélek, hogy mondjuk egy 80-100 kontaktnál milyen érzés így használni. Mivel ezt már az 5110-es is tudta, és kb. 2 sornyi programkóddal megoldható, így roppant idegesítő és zavaró. Ezen az sem javít sokat, hogy a főmenü sorrendje tetszőlegesen variálható és a nem használt menüpontok akár el is tüntethetők. Erre amúgy szükség is lehet, mert 26(!) van belőle, ami annak is köszönhető, hogy még a stopper is önálló helyet kapott.

xxx

A főképernyőn alul öt ikonra lelünk, melyet a telefon nagyvonalúan widgeteknek hív. Valójában a Nokia S40 rendszernél látott gyorsikonok ezek. Itt is variálható a sorrend és az is, hogy mi legyen az öt funkció, amit használunk. Van egy másik mód is, amikor egy függőleges ikonsor kerül a képernyőre, ekkor derült ki, hogy egy kis Orange beütése van a cuccnak (nyilván ezért sem tudott magyarul). A telefonkönyv 500 férőhelyes, a nevekhez több telefonszám, e-mail és postacím, születésnap (emlékeztetővel), weboldal, egyedi kép és csengőhang rendelhető. Az üzenetírásnál egy felület van, nyilván ha a szöveg mellé csatolunk valamit, akkor SMS helyett MMS-ként kerül küldésre. A szövegbevitel relatíve gyors lenne a QWERTY miatt, viszont az említett apró gombok és majdnem nulla világítás mellé jön az is, hogy ékezetet semmilyen módon nem lehet előcsalni belőle. Kapunk e-mail klienst is, ez alapszinten megfelelő, céges fiókra úgyse ilyen mobilt használunk.

xxx

A naptár havi és napi nézetes, vasárnappal kezdi a hetet, jegyzetet írhatunk bele, akár riasztással is. Van még alapfunkciós számológép, listás világóra, mértékegység és valuta konvertáló, stopper, jegyzetelő és ébresztőm ebből ötöt is kapunk. Az extrák közé sorolható az Accuweather időjárásfigyelő, az Orange Messenger (Windows Live kliens), a Java (ami totál üres, se játék, se alkalmazás). Aztán akad itt még egy My Friends nevű dolog, ahol Bebo, Friendster, Hi5, MySpace és Flickr neveket látunk. Ne örüljünk, mert ezek csak linkek a felsorolt közösségi oldalak mobilos változataihoz. Itt kell megemlítenem, hogy bizony a telefon doboza hazudik, kétszeresen is. A doboz oldalán fel van tüntetve a Facebook és a Twitter logója. Ehhez képest egy fél bitet nem találunk ezekből, még link sincs, nemhogy kliens. A másik meg, hogy a dobozon lévő képen a telefonnak egy egész jópofa, 3D hatású, körbeforgó menüje van. Na, ez is csak papíron létezik, sem szétnyitva, sem összecsukva, semmilyen módon nem lehet ilyet előhozni belőle.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Hirdetés

Gamer laptop: már felveszi a versenyt az asztali pc-vel

PR Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a játékosoknak nagy teljesítményű asztali számítógépre van szüksége. Ez mára megváltozott: a gamer laptopok sem maradnak le mögöttük.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés