Bevezető
Mi is tudjuk, hogy százféle hasonló eset létezik. Hívhatnánk akár üzleti modellnek is, mert igen szépen lehet vele keresni, de a pofátlanság egy kicsit közelebb áll a valósághoz. A koncepció lényege az, hogy válasszunk egy papíron jó képességekkel rendelkező, de igen olcsó kínai terméket, rendeljünk belőle egy raklapnyit, aztán célzott közösségi médiás hirdetésekkel próbáljuk rámelegíteni a témában egyáltalán nem jártas népességre többszörös áron. Hogy ez mennyire működik, azt pont az egyik ilyen vállalkozás saját Facebook bejegyzése harsogja magáról, ahol azzal büszkélkedik, hogy már több mint 30 ezer vásárlót gyűjtöttek össze.
Ebben az esetben a termék egy okos(?)óra, amit “akciósan” 30 ezer forintért kínálnak, nekem pedig 5 perc alatt kosárban volt az Aliexpressen 8 ezer forintos áron (szállítással meg minden egyéb teherrel), vagyis darabján lehet keresni 20 lepedőt. Az eddig 600 millió forint nyereség. Bőven beleférne, ha ezt magyarországi székhellyel és adózással csinálnák, de a Mystic Watch nevű formáció mögött szlovák cég áll, a Gizmoo nevű banda pedig szlovén. De korábban lehetett kapni a cuccot a Pepitánál 35 ezer forintért, az Óra-shop webáruházban most is ennyi, az eMAG partnerboljában is megtaláltam 28 rongyért, mondjuk ott az a márkája neki, hogy SATM. Különösen derűs lesz az ember ettől, mert úgy amúgy az van írva a kijelző fölé, hogy 5ATM, ami a vízállóságára utal. Sőt, a többé-kevésbé ismert Kospet nevű cég is Tank M1 néven forgalmazza 70 dolláros áron. Ettől még nem lett jobb, bár ők az egyetlenek az összes forrás közül, akik azt állítják, hogy megvan az IP69K védettség és az óra átment 12 MIL-STH 810H teszten is. Magyar székhelyű Shopify-oldalt is találtam, ott Powerpulse néven melegítik rá a júzerekre a cuccot 20 lepedőért.
Bármi IS olcsóbb, mint a "magyar" webshopokban [+]
Egyébként a rendelésnél nem voltam elég alapos, mert 6 lepedőért is meg lehet találni Alin, ha pedig esetleg kapcsolatba lép az ember a gyártóval (ha azt egyáltalán meg lehet találni), akkor nagy tételben ez még olcsóbb, tehát a fenti kis 600 milliós számításom még alá is van becsülve. Nyilván a saját kis social buborékomban éldegélek én is (mint mindenki más), de én a jelek szerint pont beletartozom a Mystic Watch hirdetési célcsoportjába, mert legalább naponta kétszer elémkerül az órát fényező hirdetés, sok-sok száz valós kommenttel. Ezeknek a fele már örömmel használja a négyszeres áron megvett silányságot (rossz vételt követő kognitív disszonancia), másik fele pedig a termékkel kapcsolatban tesz fel kérdéseket, amelyekre a webshop általában válaszol, ezzel tovább félrevezetve az érdeklődőket (gyk: hazudik) például arról, hogy van-e az órában GPS. Itt a válasz:
Nem, rohadtul nincs benne. Ez egy ötezer forintos vacak. Ha a telefonos alkalmazásból indítunk “edzést”, akkor a telefonban levő GPS szolgáltat adatokat, az óra erre képtelen. Itt egy másik releváns kérdés arról, hogy lehet-e hívást bonyolítani rajta:
Nem, nem lehet. Nincs rajta hangszóró és mikrofon. Viszont a termékoldal szerint van pulzusmérés, lépésszámláló, 30 féle sportmód, 15 napos üzemidő, vérnyomásmérés, véroxigénszint mérés, vízállóság, na meg az egész összetörhetetlen, noha egy nyamvadt IP-szintet sem specifikálnak. Ja, megjeleníti a közösségi médiás értesítéseket és GPS alapján visszakövethető az edzés. Na, ugye érthető, hogy rendeltem egyet?
A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!