Hirdetés

Új hozzászólás Aktív témák

  • Chal

    addikt

    válasz mistar #4175 üzenetére

    Sajnos nem mindenkivel kedvesek annyira. Én tavaly béreltem tőlük bringát, mert ki akartam próbálni egy e-bike-ot mielőtt bármit vásároltam volna.

    2 napra béreltem, adtak hozzá egy Bosch töltőt, de Yamaha rendszeres volt a bringa, persze otthon derült ki. A gond csak az volt, hogy egész napos túrát szerettem volna csinálni, de az oda-vissza út a boltba kb. 3 óra nekem (meg persze a plusz üzemanyagköltség is bejátszik). Ez így elég fájdalmas ugye, hiszen az első napon szinte végig autóban ültem, a másodikat meg megint nem tudtam kitölteni, mert zárás előtt vissza is kell érnem a bringával. Nem volt mit tenni, végigcsináltam, és bár a bringa maga nagyon tetszett, de igen rossz szájízzel mentem be másnap nap végén. Gondoltam hogy szólás nélkül is elengednek egy napot, de ez sajnos fel se merült bennük, még egy bocsánatkérés sem hangzott el, pedig tudtak róla, hogy nem volt ez nekem egyszerű menet.
    Mikor elmondtam újra az egész sztorit kedvesen (tényleg), és jeleztem, hogy számítottam valamiféle kompenzációra, akkor arrogáns hangnemben közölték, hogy ők aztán biztosan nem sztornózzák vissza a számlát mert az bonyolult (természetesen előre kellett fizetni, máshogy biztosan levontam volna még az benzint is, de erre így esély nem volt), meg amúgy is: le lehet vásárolni!

    Na hát köszi, nálatok aztán biztos nem vásárolok (le) semmit, sem akkor, sem soha máskor.

    [ Szerkesztve ]

Új hozzászólás Aktív témák