Hirdetés

Keresés
  • kammerer

    veterán

    Ha nincs rákötve hangszóró az erősítőre, akkor konstrukciótól függően vagy sokkal kisebb lesz a "bemelegedéses hatás", vagy nemleges. De némelyik erősítő nem is szereti, ha hangszóróterhelés nélkül van bekapcsolva, tehát ilyesmivel kísérletezni sem feltétlenül érdemes, legalábbis hosszútávon.

    Szerk: Mellesleg, akik állandóan bekapcsolva tartják, remélhetőleg nem A osztályú erősítőjük van, mert az aztán jó sokat dob a villanyszámlán...

    [ Szerkesztve ]

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Minél inkább szól rajta a zene, annál erősebb a bemelegedési hatás, de például egy A osztályú erősítőn, ahol a nyugalmi áramfogyasztás is gyakorlatilag ugyanannyi, mint a terheléses, ott egyszerű áram alatt levés közben is szinte ugyanúgy létrejön a hatás, mint zenehallgatás közben, és kevéssé függ a hangerőtől is. Leegyszerűsítve: minél közelebb áll az A osztályúsághoz egy erősítő, annál jobban érvényesül a hatás egyszerű áram alatt levéskor is - legalábbis ez a tendencia. Nem elsősorban a zene "trenírozza" (de persze az is), hanem az áram áramlása, tehát a hangszóró rákötése ilyen szempontból lényegesebb, mint a lejátszó rákötése.

    [ Szerkesztve ]

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Az szép, télen azzal fűtesz. :D Azonkívül, hogy nyilván jó sokat fizetsz áramra, én ma már azt is nézném, hogy a globális felmelegedéshez mennyivel járul hozzá... :)

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Én is szembenéztem a problémával, és elnyomtam a lelkiismeretemet, igaz az én erősítőm csak a töredékét eszi nyugalomban. :)

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Hogy érted, hogy mi van akkor?

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Félreérthető volt a fogalmazásom, de azt akartam írni, hogy némelyik nem szereti, ha hosszabb időn keresztül terhelés nélkül bekapcsolt állapotban van. Maga a konkrét "bekapcsolási esemény" az egy külön téma...

    A másik kérdésed: az természetes, hogy bemeneti jel nélkül is melegszik a hűtőborda, hiszen bemeneti jel nélkül is megy az erősítőben az áram, (főleg) ha van rá hangszóró kötve. Persze, ha van bemenetei jel, akkor jobban melegszik.

    [ Szerkesztve ]

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    KMT kolléga javaslatai nagyon szépek, érdemes utánuk járni, szerintem legfőképpen a Primare-nek és a Unison Research-nek. Ha mégis inkább újonnan akarsz venni, a mostani kínálatból javasolnék legalább kettőt meghallgatnod, ha eddig még nem hallgattad őket. Bár én rühellem, ha hangszínszabályzó van az erősítőn, de mégis: a Rotel RA-04 vagy a 04SE valamint a Cambridge 650A szerintem elég jó ár/érték arányúak, és bőven beférnek a 150ezer Ft alá. Látszólag "áruházi" kategóriájú erősítők, de valójában eléggé audiofil jellegűek. Hallgasd meg őket.

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Az Infinity 20ezerért korrekt vásár lenne, viszonylag el is bírna vele az erősítő, de azért nem a legideálisabb párosítás. Általánosságban véve, ezen az árszinten valószínűleg jobban járnál egy barátságosabb hangú Missionnel vagy Tannoy-jal.

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Az így erős, hogy nem hiszed, hogy egy tápkábel jó vagy rossz... Azért vannak általános szintkülönbségek is, nem csak konkrét helyzetek...

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    De még az ablak előtt/alatt elmenő busztól is milyen "szépen" tudnak rezegni a membránok...

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Főleg (de nem csak) hangsugárzókra szokás használni az "angolos hangú" kifejezést. Ez leginkább olyasmit jelent, hogy nyugodt, "arany középutas" nem feltűnősködő hangú, ellenben sokáig hallgatható. Inkább a középsávot hangsúlyozza, a magasakat pedig semmiképp sem emeli ki, de a mélyekből is csak annyit vállal, amennyit biztosan elbír különösebb színezettség nélkül - lehet, hogy bizonyos zenéken vékonynak érzed. Az angolos hang inkább szép, mintsem nagy, inkább szerényen nyugodt, mintsem látványos(kodó), feltűnő(sködő). Például, amit az m34-ben magashiányosságnak, kevésbé csilingelősségnek éreztél, az az "angolos hangúság" része lehet. Valószínűleg nem első látásra leszel belé szerelmes, inkább hosszútávon mutatja meg igazán az értékeit azzal, hogy jól együtt lehet vele élni.

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    A skatulya részben idejétmúlt, hiszen 30-40 évvel ezelőtti kialakulása óta a hifi és az angol hifi is sokat változott. De maga a fogalom ma is használható, persze valószínűleg a készülékek egyre kisebb hányada írható le vele. Azért én úgy látom, még mindig az angol készülékek (főleg a hangdobozok) között található a legtöbb "angolos hangú".

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Laposságot én nem is említettem, nem is gondoltam laposságra. Hogy jött ide a laposság? Másrészt az egész hozzászólásodat nem értem, hogy mit is akarsz vele mondani.

    Hozzátéve: például, a Rotelnek, mint japán márkának is van jónéhány "angolos hangú" készüléke, meg jónéhány nem "angolos hangú".

    [ Szerkesztve ]

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Igen, akkor értem, hogy a Rotelt mint angol (jellegű) márkát említetted, tény, hogy sok közük volt a pályafutásuk során Angliához (és az "angolos hangzáshoz"), és ez nekem szimpatikus is bennük. Illetve már értem mit akarsz a lapossal mondani, de én a laposságot semmiképp nem fognám rá az angolos hangzásra. Már csak azért sem, mert a laposságot inkább megtartanám a dinamikátlan szinonímájaként, márpedig az angolos hangzás általában éppen a dinamika terén nagyon is jó szokott lenni! Számomra nagyon is szimpatikus az a felfogás, amit az "angolos hangzás" alatt érteni szokás, én éppen az ilyesmit keresem, úgyhogy számomra nem is unalmas! :)

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Ha a 100ezer Ft elköltendő pénz csak a hangfalra érvényes, annyiért már lehet "hallgathatót" kapni.
    Furcsát mondok: annak ellenére, hogy alapszabály, hifi készüléket mindig csak meghallgatás alapján vegyen az ember, ebben az árkategóriában talán meghallgatás nélkül is meg lehet kockáztatni valamelyik kisebb Tannoy állódobozt. Ezek elég kiszámíthatóan jó ár/érték arányúak, és a hangképük is kiszámíthatóan olyan ("angolos hangzású"), hogy legalábbis nem csalódnál benne, inkább ellenkezőleg, jól járnál. (A magasaik is elegendőek és viszonylag szépek, selymesek.) Persze legjobb, ha van meghallgatási lehetőség (ami aztán tovább szaporítja a dilemmákat, amiket említettél is...).
    De a Mission is jó lenne hosszútávra, meg a KEF is...

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Én jellemzően a tömör kábelek hangját preferálom a sodrottakkal szemben, ezért a helyedben (helyemben) kipróbálnám az Alisca Orange kábeleit (is). Nekem a hangfalkábel és az interkonnektek is tőlük vannak. Bikábelezésnél mindig az adott rendszeren múlik, hogy kisebb vagy nagyobb-e a javulás, és esetleg megérte volna-e jobb minőségű egyszeres kábelezésre vagy valamelyik komponensre fordítani a pluszpénzt. Próba-szerencse.

    [ Szerkesztve ]

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    De legjobban akkor jársz, ha hagyod a fenébe az eq-t és nem kötöd sehova. Miért érzed szükségét, hogy bárhova is bekösd?

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Ha újonnan akarod venni, akkor általánosságban a Pro-Ject lemezjátszók a legjobb ár-érték arányúak mostanában. Ezek közül választva biztosan nem fogsz mellé. Jó eséllyel kapsz hozzá egy olcsó Ortofon hangszedőt is, ezek szintén jó ár-érték arányúak, tehát csak akkor érdemes lecserélni egy jobb MM-re vagy MC-re, ha erősebben beleveted magad a témába. Ha hangszedőt külön kell venned, akkor a belépő szinten Audio-Technika (vagy Denon) a legérdemesebb mostanában. (Vagy akár Ortofon.)
    50-60ezerből már új áron is ki lehet hozni, hogy hallgatható legyen.

    [ Szerkesztve ]

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    10ezerért meg szabad venni a fentebb L4D1K által mellékelt Oriont, annyiért elég jó hangja van, persze alapfokon. Én sokat hallgattam régebben (húszegynéhány évekkel ezelőtt) de tudni kell, hogy a csatlakozói DIN szabványúak, ha azóta ki nem cserélte korábbi gazdája. A végtranzisztorai hajlamosak bizonyos mennyiségű használat után elfáradni, úgyhogy felmerül az alkatrészutánpótlás kérdése is. Próbálj találni valami régebbi olcsó Denon-t 15ezer körül.

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Az s1-et és s3-at volt alkalmam összehasonlítani, az s3 szerintem kiegyenlítettebb, nyugodtabb, talán szebb hangú volt, Rotel forrásból hallgatva. Az általad írt árkülönbséget szerintem nem éri meg.

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Ha a heedes illető olyan sommásan beszélt az akusztikáról, ahogy idézted, akkor enyhén szólva nagyon nem volt igaza. Persze, hogy a fül (pontosabban inkább az agy) valamelyest kompenzál, de annak mértéke elenyésző az akusztikai hibák okozta torzulásokhoz képest. Ez saját tapasztalat is, az utóbbi három hifi rendszeremmel öt, négy illetve öt lakóhelyen éltem együtt.

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Az egy jó drága eszköz, sajátos hangképpel, sok mindenre képes rossz akusztikai körülmények között is. Egyébként a szoba asszimetriája nem feltétlen káros, sőt, sokszor előnyös is lehet.

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Pesten például Kácsa Audio.

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Én a korábbi Nokiámhoz vettem Nokia márkájút, de a te igényedhez képest a fordítottját, ahol a dugó a vékonyabb. Ám amikor keresgéltem, akkor láttam Nokiától olyat is, ami 2,5 aljzatról 3,5 dugóra fordít. Aranyozott, tisztán és informatívan szól. GSM boltban 3ezer az átlagára, én találtam olyan helyet, ahol megkaptam 1500-ért.
    szerk.: a fentebb linkelt árgépes példákból az aranyozott Nokiákból bátran vehetsz.

    [ Szerkesztve ]

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    A négypólusú az tud visszacsatolást, vagyis jó headsethez.

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Sokkal szebben hangzik és kifejezőbb (bár hosszabb leírni), hogy állványos hangsugárzó. Gondolom ti se a polcon tartjátok, hanem megfelelő állványon. :)

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Ha újonnan akarsz venni, mindkét említett hangdoboz megéri az árát, és hosszútávon hallgatható, tehát nem fogsz befürödni velük. Persze adódik a tipikus dilemma: könnyedebb zenére talán inkább a mélytónusú Mission, komolyabbra inkább a Wharfedale lehet jobb, de mindkettő jól ki tud szolgálni olcsóbb erősítőket is, nem tudom a Denonod melyik típus. Ha van alkalmad Tannoyt is meghallgatni ebben az árkategóriában, lehet, hogy annál kötnél ki. Vagy használtan B&W.

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Korrekten árazott cuccok a Tangentek, biztos ez is megéri. A korábban kinézett NAD 3240PE nem jött össze?

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Az általad írt négyesből a két Audioquestet és a Van den Hult hallgattam már tüzetesebben, én a Type4-et választanám ezek közül. Pedig a Clearwater „jobban szól”, de én tömör kábel „hívő” lévén ebben az összevetésben is a tömört hallottam igazabbnak, hosszútávon hallgathatósabbnak. De ha már tömör, próbálj Alisca Orange-ot is meghallgatni, én húsz év óta mindig mellettük tettem le a voksomat a hangkép/filozófia és ár-érték arány tekintetében.

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Lehet, hogy több mélyre lenne szükséged, mégis, ha engem kérdeznél, én a Tannoyt javasolnám, mert az szól a legszebben, legkorrektebbül ezek közül. Hosszútávon a Tannoy-jal könnyebb kijönni.

    [ Szerkesztve ]

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Az „ezt esetleg mem ismered fel...?” kérdésednél nem linkeltél be semmit, amit fel lehetne ismerni! :D
    Na, a Dali Concepttel jobban járnál szerintem, mint a Polkkal vagy a JBL-lel (bár azok is jók persze), mert a Dalinak van mélye bőven (hasonlóan mélytónusú komponensekkel társítva esetleg kicsit tompának is érezhető), de ezen túlmenően a hangi felfogása, nyugodtsága a Tannoyéhoz hasonlít. A Dali Concept nagyjából ötvözi, amit a másik háromban kedvelsz, tehát a Tannoyhoz képest is jobb (eleve drágább is). Tehát ebből a négyesből én a Concept 6-ot venném, persze egy kicsit vérezne a szívem a Tannoy kifinomultsága iránt, mindazonáltal a Dali is kifinomult, és több mélye van.

    szerk: természetesen bármit csak akkor, ha előbb meg is hallgattad, kipróbáltad.
    Ja, meg amit bajnokpityu mond, hogy óccsóbbér' is lehet. De még a 85ezret is megéri. Alkudj belőle!

    [ Szerkesztve ]

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Az biztos, azokat sokat hallgattam a Hifi Barlangban. Ha olyat kifogna olcsón nagyon jól járna, bár egy kis mélyet bizonyára hiányolna belőlük. (És még szépek is...)

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    A linkhez: én most éppem a mobiltelefonomon mobilozok, ebbből nem merném megígérni a típust (talán R1 vagy MX?), de azt így is látom, hogy a hírdetés szövegével ellentétben nem álló hangfal... :D

    szerk: egyetértek Doriannal.

    [ Szerkesztve ]

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Én se hiányoltam a mélyet a sensysből, csak arra gondoltam, hogy hkari valószínűleg egy kicsit hiányolná, de persze az sem biztos. Az ellenben biztos, hogy ebben az ársávban a C6-tal elég mélyet fog kapni, és még szép is lesz a hang.

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Az általad előadott szöveg már harminc évvel ezelőtt, a digitális zenehallgatás hajnalán is elavult hülyeség volt, függetlenül attól, hogy mit tudunk megmagyarázni fizikailag a nullákból és egyesekből. De ha fizikai magyarázat kell, ott van a felemlegetett jitter, a jelveszteség,de még ezeken kívül ott van a "jelszaporodás" is, hiszen a kábelre rakódó zajok egy része is "nullának" vagy egyesnek fog látszani. De még ezeken kívül is lehetnek olyan jelenségek, amikre egyelőre nem gondolunk, az azonban biztos, hogy a digitális zenei jelvezetésben is kábé ugyanolyan jellegű és mértékű a kábelek minőségének és hangképének a hatása a zenére, mint az analóg jelvezetésben. Például "fényesebben csillog", és hasonlók. Nem, hogy ne lenne ember, aki ezt észrevegye, hanem csak a siketek nem veszik észre. És esetleg a nagyonnagyothallók.

    (#19342) Pecc:: Egy ilyen teszt kellemes és hasznos lenne a résztvevők számára, de nem ez tenne bárminek pontot a végére, nem ez bizonyítana végérvényesen akármit, hiszen amiről szó van, az már végérvényesen biztonyított, pont van a végén.

    (#19325) és (#19349) AMDFan: Példákat mindenre lehet hozni pro és kontra. Placebo Józsefek sokáig azt hitték, hogy a Nap kering a Föld körül, most azt hiszik, hogy a Föld kering a Nap körül, pedig pontosabb, hogy egymás körül keringenek plusz ott vannak a bolygók és egyebek...). Én (és sokan mások) biztos, hogy nem vagyok (vagyunk) Placebo József(ek), amikor hallom (halljuk), hogy digitális zenei jelvezetésben a kábelek hangja között micsoda óriási különbségek vannak, nem csak minőségben, hanem jellegben is. De ezen ma már nincs is mit magyarázni, ez nem csak tapasztalat, hanem fizikai ismereteinkből adódó logikus következtetés. Nem is kéne reagálnunk a hülyeségeitekre, de hát az ember nem akarja, hogy a rémhírek akadálytalanul terjedjenek.

    [ Szerkesztve ]

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Mi audiofilek el szoktuk sütni kínunkban, hogy a fülünk sokkal érzékenyebb műszer, mint például azok, amelyek nem mutatnak ki semmit, bizonyos hangzásbeli változások esetén, amelyeket a fülünkkel hallunk. Már sok olyan történt az utóbbi harminc-negyven évben, amit eleinte csak a fülünkkel hallottunk, sokan hülyének nézték az "audiofilt", aztán később műszerrel is igazolva lett, fejlődvén a méréstechnika. A bejáratódás hatását is már sok helyen ki tudják mutatni a műszerek is, amit korábban nem hittél volna.

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    és dudikának is, meg akárkinek:
    Igen, duplavak tesztekkel is próbáltam (én is, és még sokan mások is), ahol semmi placebo hatás nem érvényesülhetett. Nem voodoo jelenségről beszélünk, nálam szkeptikusabb és hitetlenebb ember a világon nincs. Amiről beszélünk, az már régen a spanyolviasz kategóriája. És természetesen közel sem csak jiterről van szó, hanem jelveszteségből és jelszaporodásból adódó jeltorzulásról is, hibajavítás működéséből adódó elektronikus zavarokról is, és még ki tudja miről. A digitális zenei jel, és annak továbbítása, még a mai végtelenül leegyszerűsített, lebutított formájában is eléggé bonyolult dolog, nagyon könnyen torzul. (De ha két bitet, mondjuk egy nullát és egy egyest elég sokszor továbbítasz a mai eszközeinken, előbb-utóbb az is a felismerhetetlenségig el fog torzulni. De ez nem ide tartozik.)

    [ Szerkesztve ]

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    És én talán írtam olyat, hogy te olyat írtál, hogy nincs a kábelek között különbség? Nem írtam olyat, tehát hozzászólásod indifferens.

    [ Szerkesztve ]

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Valóban sok az audiofil társadalomban (is) a legendagyártás és a babonás fecsegés, de talán nem ez a domináns módszer, talán még a kereskedők többségénél sem. De hogy a kábeleknek a zenei jel vezetésében igen jelentős hatása van, akkor is, ha a jel digitális, az már spanyolviasz kategória.

    szerk: nulla és egy továbbításának torzulásáról: de igaz. Dededededededededede...

    Azért az a CERN észlelés még vitatott, és az is lesz egy darabig, aztán majd meglátjuk... :D

    [ Szerkesztve ]

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Csak a középső részre reagálnék, idézlek:
    "Vannak adataink, amiket ezerszer masoltak, az internetes forgalom jo resze tobb tizezer kilometeres tavolsagbol jon - ehhez kepest alapveto elvaras, hogy minden egyes bit stimmeljen - es stimmelnek is. A digitalis atvitelnek az az alapveto szepsege, hogy ott a tokeletes atvitelt meg lehet tenni alapkovetelmenynek - ellentetben az analoggal, ami semmikeppen sem lesz (nem is lehet) az."

    Ha meg is lehet tenni követelménynek, a tökéletes digitális adatátvitelt, attól sajnos általában igen-igen messze vagyunk (és nem csak a zene terén), általában két okból: az egyik a digitális adatátvitelt (és dokumentumokat) kezelő berendezések (például kábelek) abszolút jellegű tökéletlenségei, a másik pedig ugyanezeknek az eszközöknek a relatív jellegű tökéletlenségei, ami alatt elsősorban a sebességköveteleményeket kell érteni. Vagyis készülékeink általánosságban is tökéletlenek ahhoz, hogy a digitális adatfolyamokat pontosan tudják kezelni, másrészt a hibáikat súlyosbítja, hogy ez az adatkezelés "túlzottan" nagy sebességeken történik, merthogy a sebességkövetelmények megint csak rengeteg hibafaktort visznek be az adatkezelésbe. Tehát, enyhén szólva nem fog minden egyes bit stimmelni (sőt), hanem a bitfolyamban benne levő hibajavítási célú redundancia és hibajavítási kód teremti meg annak az esélyét, hogy egy egyszerű felépítésű digitális dokumentum (mint például egy szöveges dokumentum) minél több másolást/továbbítást kibírjon anélkül, hogy a benne keletkezett hibákat észrevennéd, a bonyolult felépítésű dokumentumok (mint amilyen a zene is) esetében pedig "minél kisebb" változás legyen az eredetileg útjára indított dokumentumhoz képest. De hát ez megintcsak spanyolviasz, te magad is megtapasztalod nap mint nap, hogy nem stimmel minden egyes bit, főleg, hogy még az internetes példát is felhozod, ahol tényleg számtalanszor láthatod, hogy még egy egyszerű honlap- vagy szoftverletöltésbe is milyen hibák csúsznak.
    Persze, elvileg lehetséges a digitális adatkezelésben, hogy minden egyes bit stimmeljen, de gyakorlatilag ettől igen-igen messze állunk, az élet minden területén is, pláne a digitális zenereprodukáló berendezések (köztük a kábelek) tekintetében...! Az a szomorú, hogy rengeteg a naív ember, akinek ezt magyarázni kell, aki még ma is komolyan hiszi, hogy stimmelnek a bitek. Nem stimmelnek! Bizonyos dokumentumfajtáknál a hibajavítás ideig-óráig el tudja fedni a változásokat, hiszen ha a hibajavítási kód helyreállítja a "b" betűt a szövegben, akkor nem veszed észre, hogy az már csak látszólag ugyanaz a bitfolyam. A zenei hangszerek hangjáról készített digitális hangfelvételek ugyan nagyon leegyszerűsített adatfolyamok a hangszer eredeti hangjához képest, de még így is sokkal-sokkal-sokkal-sokkal bonyolultabb jelenségek annál, hogy jelenlegi eszközeink (köztük a kábelek) a jelenlegi körülmények (például az adatfeldolgozási sebességkövetelmények) mellett pontosan tudnák kezelni, akár még egy egyszerű zenehallgatás közben is. A zene digitális reprodukciójának a mai technológiai színvonalon az alapvető matematikai elve a valószínűségszámítás! Ma a digitális zenét a valószínűségszámítás elvei alapján készítjük, továbbítjuk, hallgatjuk! És ez érvényes természetesen a kábelekre is, legalább annyira, mint az analóg zenehallgatásnál. Bitről bitre??? Ugyan már! Ne legyünk enyire naívak!

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Egyrészt lásd előző hozzászólásomat, másrészt hogyne lenne hibajavítás? Benne van a hibajavítási kód és a szükséges redundancia a dokumentumban, és azt az elektronikus eszközök különféle színvonalon felhasználják, a hibák "javítására". Az olyan hipergagyi digitális zenelejátszó készülékek pedig, amelyekben nincs hibajavító elektronika, még inkább megnövelik e lejátszási hibák mennyiségét, merthogy írásoddal ellentétben manapság még rengeteg minőségromlás történik a digitális jeltovábbításban, lásd előző hozzászólásom. Vannak audiofil készülékek, amelyek szándékosan, a hangminőség érdekében nem alkalmaznak hibajavító elektronikát, mert a tervezőik úgy gondolják, hogy az alkatrészek és az áramkörök felépítésének minősége révén kisebb adattorzulást érnek el az áramkör kiiktatásával, mint amennyi hibát az áramkör működése okoz. Merthogy a hibajavító áramkör nem helyreálítja az eredeti adatfolyamot, hanem bizonyos (a zene bonyolultságához képest rendkívül egyszerű) függvények alapján szintetizál valamit helyette, ahol túl sok hibát észlel.

    szerk (#19383)-ra: Hát, ez a nagyon-nagyon nagy sületlenség, de ha akarsz, higyjél benne.

    [ Szerkesztve ]

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    1.: Könyörgöm, ha nincs a dokumentumban hibajavító kód, azaz redundancia, akkor mi alapján lehetne hibajavítást végezni?
    2.: Ha a Wikipédia szócikk a Hubwiki forrásra alapozva azt írja vastagon kiemelve, hogy a TCP protokoll hibamentes adatátvitelt biztosít, akkor te ezt így szó szerint veszed, és egy bizonyítékként tálalod a mi témánkhoz?
    Még nagyon sok mindenre lenne mit reagálnom, de engedelmetekkel inkább hanyagolnám ezt a meddő "vitát", mert nem akarom rá az időmet pazarolni, elnézést.

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Amint azt "ígértem", nem szállok vissza a "vitába", nem ezért írok, nyugodtan győzködjetek csak, ha engem mindenáron "meg kell győzni". (Én eredetileg csak segíteni akartam, akinek nincs szüksége rá, ne fogadja el, persze az inkorrekt rémhírterjesztést továbbra is sajnálattal látom.) Azért írok, hogy jelezzem, megint olyasmire "reagálsz", amit én nem írtam. Tehát, nem írtam, nem gondoltam olyat, hogy: "a digitális adatátvitelt a gyakorlatban nem lehet hibamentesen megvalósítani..." (kiemelés tőlem) Tehát, ha te erre reagálsz, mint olyanra, amit nem szabad szó nélkül hagyni, akkor... Sapienti sat.

    [ Szerkesztve ]

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Idézek a hozzászólásodból, mert ez is kiváló példa az előző "vitához":

    "Tárgyaljuk külön a CD-ket és az erősítőket. CD-nél van mozgó alkatrész, arról még akár meg is lehetne győzni hogy van értelme.
    Na de az erősítő:
    Semmi nem mozog az elektronokon kívül, nekik meg aztán tök mindegy, hogy rezeg-e szerencsétlen erősítő vagy nem.
    A rezgés miatt metszi a mágneses indukcióvonalakat és feszültség indukálódik a vezetőkben? Vagy mire gondolt aki kitalálta ezt az üveglapos valamit? És miért rezegne jobban az üveglap mint a márvány például?"

    Nem akarok egy új meddő "vitát" nyitni, és előre is elnézést kérek, hogy majd az esetleges magvas válaszreakciókra nem fogok visszareagálni, de érzékeltetni szeretnék valamit, mert annyira "tenyérbemászó" a dolog. És azért is elnézést kérek, hogy hasonlatot fogok megint alkalmazni, én se szeretem, ha vitában hasonlatokat alkalmaznak, de néha hasznosak, ha a fogadó fél érti, hogy mit akarnak velük szemléltetni. Nos tehát, azzal, hogy felveted, hogy egy erősítőnek mindegy, hogy rezeg-e vagy nem (mert az elektronok így meg úgy), megint egy olyan témát hozol fel, amin már réges-régen a túl vagyunk! (Mármint a világ úgy általában.) Nem értem (no persze hogyne érteném), miért törzstag egy (elvileg) hifi fórumban olyan valaki(k), aki elkezdi vitatni, hogy érdemes-e erősítő alá rezgéscsillapító/szabályzó módszereket bevetni?! Olyan ez, mintha egy nemzetközi csillagász-fizikus konferenciára beszabadulva elkezdenéd mondogatni, hogy márpedig a Föld lapos kell legyen, hiszen különben leesnénk róla. Elefánt a porcelánboltban, könyörgöm!

    AMDFannak arról, hogy legyen az én bajom, hogy nem hagyom magam meggyőzni: Én bő negyven éve (4-5 éves korom óta) vagyok aktív zenekedvelő-zenehallgató, és ezzel összefüggésben mintegy harminc éve "aktívan" vagyok "audiofil". Egyetlen "bajom" az, hogy az évtizedek alatt rengeteg zenehallgatás, rengeteg és szerteágazó témájú olvasmány, rengeteg beszélgetés, rengeteg készülékkipróbálás, rengeteg saját tapasztalat megszerzése, rengeteg csoportos és saját kísérlet elvégzése valamint jónéhány készülékmodifikálás révén megszerzett tapasztalatom révén a relatíve olcsó (cakkompakk 500ezer forint körüli) hangberendezésemen olyan hangminőségben tudok zenét hallgatni, amely az adott körülmények között a lehető legjobban megközelíti az élő hangversenyen hallható hangot. Ez a "bajom", amikor nem hagyom magam "meggyőzni" gyerekségekről. És ha akarod, akkor érted, hogy nem valami tekintélyérvet akarok előadni, hanem érzékeltetni akarom, hogy nem ma kezdtem, és annál sokkal-sokkal nagyobb tudás (és értelem) áll a mondandóm mögött (akár matematikailag és műszakilag is), mint amennyit ti itt rám akarnátok erőszakolni. És akkor még egy megjegyzés mindehhez, az SPDIF "tökéletességéhez" hozzáfűzve: természetesen soha nem jutna eszembe, hogy a zenehallgatásomnak akár csak a közelében is legyen számítógép, nemhogy arról akarjak zenét hallgatni. És ez sem arisztokratizmus, hanem tudás, tapasztalat, zeneszeretet.

    Aki akarja, érti.

    [ Szerkesztve ]

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Ugye, hogy teljesen felesleges volt írnom bármit is?

    Egyébként, mint már néhány hozzászólással korábban megjegyeztem, jónéhány "duplavakteszt" tapasztalatom is van, például kábel témában is, akár digitális jelvezetésre vonatkozólag is. Sokmindent MÉRTEK is már ezügyben (is), de mint ígértem, nem térek a témára vissza, csak az újonnan felvetett rezgésmentesítő alátétek ügyére, akár erősítő alá is. E témában (is) számtalan MÉRÉST (is) találhatsz (akár színvonalasabb hifi szaklapokban, mint például Hi-Fi Magazin, Hi-Fi News and Record Review, Audio, Stereo, Hi-Fi Choice...), ha a fülednek nem hiszel, miszerint adott állványokon-asztalokon mennyivel más elektromos jelcsomag jön ki az erősítő kimenetén (és aztán tovább természetesen a hangszórón), mint más álványokon. De, mint mondtam, tőlem függetlenül ez ugyanolyan lompos tudományos és valóságos közhely, mint hogy a Föld nem lapos (és nem gömbölyű), hanem geoid alakú. Ha te erről vitázni akarsz, azon én nem tudok segíteni, de a szándékod éppen annyira indifferens, mint ha a Föld alakjáról akarnál vitázni. Túlhaladta a világ régen a te kérdésedet, csak te nem vetted észre.

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Ez harmadszori reakció a részedről olyanra, amit nem írtam, és nem is igaz. Csak azért reagálok, hogy egy kicsit tegyek a fórumtrollkodás ellen. (Óvatosan használom a trollkodás szót, tehát jelzés értékű, hogy használtam.)
    Nem írtam, hogy nem a digitális világban nőttem fel, éppen ellenkezőleg, abban nőttem fel, csak lehet, hogy előbb kezdtem. Ezáltal (is) a digitális hifizésben is legalább annyira otthon vagyok, mint az analóg hifiben, nagyon is értek hozzá. Egyúttal a számítógéphez is értek, részben a tanulmányaim révén, részben a tapasztalataim révén, attól függetlenül, hogy nem azon hallgatok zenét. (Illetve persze annyiban összefügg, hogy a hozzáértésem is segít abban, hogy ne számítógépen hallgassak zenét.) A mérnöki tanulmányok hiányának felvetése sem nyert hangszórót (hehe de "stílusos" voltam), éppenséggel huszonhat évvel ezelőtt kezdtem először mérnöki szakon számítógép hardver és programozás tanulmányokkal foglalkozni, a folyamat sosem szakadt meg, a magánút mellett többek között informatikai szak elvégzése révén sem...
    Mindezt csak a személyesen velem kapcsolatos csúsztatásaid ellen írtam le. Nem olyannal állsz "szemben", akivel gondoltad eredetileg.

    [ Szerkesztve ]

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    És elnézést kérek a többiektől, hogy részemről is offolásig fajult a dolog, a továbbiakban a személyemre vonatkozó hazugságokra sem reagálok, tessék bátran...

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Konstruktívan hozzáteszem, hogy ez is már régi tudomány, miszerint az optikai kábelek hangja között is hasonló mértékű és jellegű különbségek vannak, mint az analóg hangtovábbításban. Furcsa? Lehet. Valamikor ezen (szinte) mindenki meglepődött, ma már azonban az idevonatkozó tudományos paradigmák szerves része (és adott esetben mérhető is, ha valaki mindenáron ezen rágódik). A paradigmát (és az "audiofil" tapasztalatot) pedig biztos nem fogják megváltoztatni azok, akik itt "vitatkoztak" velem.

    [ Szerkesztve ]

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    Nem az egyetértést köszönöm, de azt igen, hogy te azért azt is értetted, hogy (természetesen) soha eszembe se jutna megítélni, leszólni azokat, akik számítógépről vagy akár Sokol rádióról hallgatnak zenét.

    (#19419) bigmasterg: Az ötmilliószorosra gondoltál? :)

    [ Szerkesztve ]

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet

  • kammerer

    veterán

    A nem mozgó alkatrészek esetén is hangzásjavulást eredményez a rezgésmentesítés. Hogy mennyire? Minél jobb a rendszer, általában annál jelentősebb a hatás.

    Lakott sziget-Bogár a hangyabolyban-Válaszd az életet