Visszatér Indiába az iPhone 4?

Az iPhone 5s és 5c bevezetése óta az Apple piaci részedése szinte minden régióban visszaesett, hiszen a kijelző és processzor terén is fejlettebb Android és Windows Phone 8 csúcsmodellek, illetve a hasonló tudású, mégis jóval alacsonyabb árfekvésű riválisok is egyre több vásárlót tudnak elcsábítani. Az Apple készülékeire persze Indiában is rengetegen vágynak, ám az elérhetetlenül magas árfekvésük miatt sokan inkább más gyártók felé fordulnak, vagy használt modelleket vásárolnak. A kaliforniai vállalat eddigi legsikeresebb modellje a régióban a 2010 júniusában bemutatott iPhone 4 volt, mely azonban az 5s és 5c bemutatásával együtt kivonásra került.

Az Economic Times beszámolója szerint az eladások drasztikus visszaesése miatt az Apple a 8 GB-os iPhone 4 ismételt bevezetésére készül Indiában, mely visszavásárlási opcióval és részletfizetési lehetőséggel 15 000 rúpiáért, vagyis 53 000 forintért lesz elvihető. Az Apple várhatóan már a jövő hét elején piacra dobja okostelefon portfóliójának legolcsóbb tagját, mely kizárólag a fejlődő országokban kerül bevezetésre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

  • Apple iPad Air - szállj fel magasra

    Az amerikai vállalat frissítette táblagépes termékportfólióját, az elnevezés pedig igaznak bizonyul; az új készülék tényleg nagyon könnyű és rendkívül gyors lett.

  • Apple iPhone 5c - az újracsomagolás művészete

    Almáék idén először két telefont is bemutattak, ám az olcsóbbik modell inkább csak új színvilágot és műanyagot hoz, nagy előrelépést aligha.

  • Apple iPhone 5s - tud ujjat mutatni

    Az iPhone 5 újdonsága külsőre nem sokat változott, de erősebb hardver, fejlettebb kamera, valamint egy Home gombba épített ujjlenyomat-olvasó került bele.