He Shiyou, a ZTE alelnöke szerint cége az év végéig legalább 30 okostelefonnal kíván előrukkolni, melyek közül a nemrég piacra dobott Blade világszerte kapható lesz. A 4,3 hüvelykes megjelenítővel szerelt készülék szeptember 12-én debütált Brazíliában, melyet 16-án a spanyol premier követett a Madrid Fashion Week alkalmával. A szolgáltatók által is felkarolt, mindössze 11,35 milliméter vastag jövevény a kor igényeinek megfelelően Android 2.3 Gingrbread operációs rendszert és 480x800 képpontos kapacitív multitouch érintőkijelzőt kapott. A ZTE közleménye szerint a 145 grammos készülék rövidesen Európa legtöbb országában elérhető lesz, mely mellett Ázsia bizonyos régióiban és az Egyesült Államokban is piacra kerül. A világ 50 országában piacra dobott Blade szellemi örökségéből építkező Skate újabb fontos állomás lehet a ZTE számára a felső-középmezőny meghódításához, hiszen az egyelőre viszonylag kis nyereséggel operáló gyártó idővel a legfelső szegmensből is szeretne kihasítani magának egy szeletet.
Világszerte piacra kerül a ZTE Skate
Azóta történt
-
ZTE T98: Négymagos Tegra 3 processzorral?
A PT/Expo Comm kiállításon leleplezett ZTE internettábla lehet a piac első négymagos processzorral szerelt ajánlata.
Előzmények
-
ZTE Skate, Libra és Tureis kártyafüggetlenül is
Az Egyesült Királyságban már kártyafüggetlenül is elérhető a ZTE Android 2.3 Gingerbread triója.
-
ZTE V9+ - egy kis plusz
Androidos táblagép érkezett hozzánk a ZTE-től, amely a cég eddigi szokásai szerint a kedvező ár mellé komoly hardveres képességeket kínál.
-
Orange Monte Carlo: ZTE Skate álruhában
Az Egyesült Királyságban az Orange rövidesen kínálatában debütál a ZTE legerősebb Android alapú készüléke.
-
ZTE Light Pro: 7 hüvelykes Froyo internettábla
A spanyol Movistar kínálatában már elérhető az Android 2.2 Froyo alapú, héthüvelykes kijelzővel szerelt ZTE Light Pro.

Aktív témák
- Asztalos klub
- Xiaomi 14T - nem baj, hogy nem Pro
- E-roller topik
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Lalikiraly: SÜNI energiaital.
- Motorola Razr 60 Ultra - ez a kagyló könnyen megfő
- Honor 200 - kétszázért pont jó lenne
- Mielőbb díjat rakatnának a görögök az olcsó csomagokra az EU-ban
- Egyre csak fejlődik az AI, emberek tízezreit rúgja majd ki a BT
- Tomasz72: Ventilátor upgrade
- További aktív témák...