A Nokia közel másfél évtizedig meg tudta őrizni piacvezető pozícióját, ám az iPhone-ban rejlő lehetőségek késői felismeréséért hatalmas árat fizetett, hiszen átengedte helyét a legnagyobb riválisának. A sokáig ezüstérmes Samsung azonban hamar felismerte az új trend előnyeit, így az első negyedévben átvette finn riválisától a stafétabotot és ezzel együtt a távközlési szektor legnagyobb szereplőjévé vált. Az áprilistól júniusig tartó három hónap során a dél-koreai cégcsoport tovább tudta erősíteni pozícióját, mely elsősorban a Galaxy S III és Galaxy Note rendkívül pozitív piaci fogadtatásának köszönhető. Az 5,86 milliárd dolláros nettó nyereséghez azonban a kijelző részleg remek teljesítményéne is hozzájárult, ám a memóriák és processzorok forgalma kissé visszaesett.
Azóta történt
-
Samsung AMOLED – túl a retina felbontáson
A dél-koreai gyártó új megjelenítői már hüvelykenként 350 képpont megjelenítését is lehetővé teszik.
Hír 179
-
Amerikában csökken az Android részesedése
A világszerte egyre nagyobb teret hódító Google platform bővülése az Egyesült Államokban megtorpanni látszik.
Hír 121
-
Exynos 5 Dual – Cortex-A15 alapokon
OpenCL 1.1 kompatibilis Mali T604 grafikus gyorsítóval és két 1,7 GHz-es ARM Cortex-A15 maggal érkezik a Samsung legújabb mobil processzora.
Hír 84
Előzmények
-
Veszteséggel zárt az LG Mobile
Csökkenő eladások mellett ismét veszteséges negyedévet zárt az LG telefonos részlege.
Hír 40
-
Samsung Galaxy S II LTE - galaktikus sebesség
Új külső, új hardver, 4G támogatás, ezt kínálja nekünk a Galaxy S II egyik változata, amit nálunk is lehetne árulni.
Teszt 158
-
Nokia – fény az alagút végén?
Mérséklődő veszteségről és növekvő eladásokról számolt be az egykoron világelső finn gyártó.
Hír 80
-
Samsung Captivate Glide - a gépelés mestere
A Samsung Captivate Glide egy fizikai billentyűzettel felvértezett, Tegra 2 alapokon nyugvó masina, ám hivatalosan nem lesz kapható hazánkban.
Teszt 243
Percről percre
gp A Tails of Iron folytatásában a daliás patkányoknak ezúttal a királyságot leigázni kívánó denevérekkel gyűlik meg a bajuk.
it Egy Musk-vezette csoport 97,4 milliárd dolláros ajánlatot tett az OpenAI-ért, hogy megszerezze annak irányítását. Altman szerint nem kérnek ebből, de 9,74 milliárd dollárért szívesen megveszik a „twittert”.
it A Stellantis és a Mistral AI kiterjesztik stratégiai együttműködésüket.
Állásajánlatok
Cég: Marketing Budget
Város: Budapest
Hosszabb bemutatón az Exoborne, a Sharkmob extraction akciójátéka
gp Alig egy nap múlva indul a következő béta, amelyen a kiválasztott PC-s játékosok vehetnek részt.
Meghozta az RTXMG és RTXNTC fejlesztőkörnyezetét az NVIDIA
ph A címben említett SDK-k közül az első a sugárkövetéshez, míg a második a textúrák tömörítéséhez való.
Felsőkategóriás analóg klaviatúrával készül a Lemokey
ph A viszonylag kompakt, fémházas típus egyebek mellett 8 kHz-es polling rate-et és variálható mountot kínál.
Folyami kavics ihlette az ASUS hordozható SSD házát
ph A legfeljebb 4 TB-os tárolót kezelő, két színben gyártott modell 10 Gbps-os Type-C csatlakozóval érkezik.
Like a Dragon: Pirate Yakuza in Hawaii - Íme a gépigény
gp Hamarosan folytatódik az őrület, az új rész premierje lassan a küszöbön van.
Pszichológiai túlélő-horror lesz a Liminal Point
gp A játék egyelőre csak PC-re lett bejelentve, valamikor jövőre lesz a premier.
Visszafogott árazású, 300 Hz-es monitor az AOC gondozásában
ph A 68,58 cm-es képátlójú, sokrétű talppal szerelt megoldás az 1440p mellett tette le a voksát.