Továbbra is 1 GB RAM található az új iPhone készülékekben

Az Apple szeptember 9-én jelentette be a legújabb iPhone készülékeit, melyek a korábbi évekhez képest jelentős változáson mentek keresztül a formatervet illetően, ráadásul hardveresen is sokat fejlődtek. Az előadás alkalmával kiemelték az új processzor megnövelt tranzisztorszámát, és ha bár a játékélményt nem emeli új szintre a grafikus gyorsító, abban biztosak lehetünk, hogy minden akadásmentesen fog futni. Az alkalmazások egyidejű futtatása azonban továbbra sem lesz jobb az eddigieknél, hiszen a legújabb információk szerint továbbra is csupán 1 GB RAM került a telefonokba.

Az androidos csúcsmodellekhez képes jóval kevesebb rendszermemória persze nem fog nagy gondot okozni, mivel az iOS rendszer nem túl memóriaigényes, nem utolsó sorban pedig teljesen másképpen működik a multitasking, mint a zöld robotos rendszert használó eszközöknél. A RAM méretének növelése viszont még így sem lett volna rossz ötlet, mivel már az iPhone 5 óta nem változott ez a része az iPhone-oknak, persze nem lenne meglepő, ha az Apple a következő generációs modellenél növelné a RAM mennyiségét.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Apple

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés