Tényleg kap Nougatot a Galaxy A5

Az egyik legnagyobb ausztrál szolgáltató, az Optus frissítési listája alapján még mindig úgy tűnik, hogy a Galaxy A5 valóban megkapja az Android legújabb főverzióját. A készülék életében ez lenne a harmadik főverzió az alaprendszeren (KitKat) kívül. Felmerült a gyanú, hogy a szolgáltató valamelyik frissebb A5-re gondol, bár egyre kisebb a valószínűsége, hogy sorozatosan nem képes, vagy nem hajlandó pontosan feltüntetni, hogy melyik készülékről van szó.


(forrás: Optus) [+]

A tegnap közzétett tervek szerint a 7.0-s rendszer még mindig tesztelés alatt áll, az elkészülésre még ebben a hónapban lehet számítani, tehát februárban. Ez továbbra sem mond ellent a Samsung hivatalos frissítési ütemtervének, ahol az eredeti Galaxy A5 konkrétan ugyan nem került említésre, de a szintén kortárs A3 és A8 viszont igen. Mindezek alapján tényleg nem látjuk okát a szkepticizmusnak, egyrészt az első A széria igen népszerű volt, illetve ha egy lokális szolgáltató készüléke valóban megkapja a Nougatot, több mint valószínű, hogy a világ más régióiban is várományos.

Előzmények

  • Samsung Galaxy A5 (2017) - lottóötös

    A középkategória kiegyensúlyozott királya komoly költséget kíván. Kár, különben kiváló készülék különösebb kompromisszumok kizárásával, korrekt kamerás képességekkel, kellemes kialakítással.

  • Befutottak a Samsung frissítési tervei

    A legtöbb gyártó már tavaly év végén nyilvánosságra hozta, hogy mely készülékek számíthatnak az Android legfrissebb verziójára. Most a Samsung is elárulta, kinek érdemes várakozni.

  • Android Nougatot kap a Galaxy A5

    A második legnagyobb ausztrál szolgáltató megerősítette, hogy a Galaxy A5 7.0-s szoftvere már tesztfázisban van, a frissítés pedig januárban várható.

  • Samsung Galaxy A5 (2016) - közepesen olvas

    Nagyon sokat fejlődött a Galaxy A5 a tavalyi kiadásához képest, de az ujjlenyomat-olvasó hatásfoka lehetne jobb, és hiába számít remek készüléknek, sajnos nem indokolt a rendkívül magas ára.

Hirdetés