Hirdetés

Szoftverdömping borult egy rakás Galaxyra

Megkapta a Z Fold4 a One UI 5.1.1-et, az S23 pedig a szenzorzoomot.

Javában zajlik az Android 14-en alapuló One UI 6.0 béta tesztelése, ami nem jelenti azt persze, hogy a Samsung elengedte volna a korábbi verziók kezét. A Galaxy Z Fold5, a Z Flip5 és a Tab S9 család például One UI 5.1.1-gyel startolt, amely elhozott pár új gesztusvezérlési funkciót, és az új készülékekre végre megérkezett az augusztusi biztonsági hibajavító csomag is.

A Samsung azt is megígérte, hogy az One UI 5.1.1 befut még a 6.0 előtt a Tab S8, Tab S7, Tab A7 és Tab Active 3 / 4 készülékekre, akárcsak jó pár korábbi hajlíthatóra, és a Galaxy Z Fold4 az első, amelyik néhány piacon már telepítheti is a kövér, 2,76 GB-os csomagot, ugyancsak augusztusi javítókészlettel.

Az egyik gesztusvezérlési újdonság hidden pop-up névre hallgat, és egy alkalmazás lebegőablakos megnyitását, majd oldalra való helyezését jelenti összecsukás nélkül, hogy egy mozdulattal, könnyen és gyorsan ismét hozzáférhessünk. A two-handed drag & drop pedig lehetővé teszi elemek kijelölését és megragadását az egyik kézzel, miközben a másik megnyitja a tálcán azt az alkalmazást, ahova a tartalmakat mozgatni szeretnénk.


A Galaxy S23 családra is folyamatosan jönnek a frissítések [+]

A Galaxy S23 család tudáslistája is gyarapodott: egyfelől, ha bizonyos modellekről eltűnt volna, ismét elérhető a 8K 30 fps felvétel, akárcsak az ultrastabil videó QHD felbontáson, 60 fpssel, ami februári tesztünkben amúgy elérhető volt. Az S23 és az S23+ emellett átvette a Z Flip5 és Z Fold5 mesterséges intelligencián alapuló képfeldolgozását és digitális zoomját, sőt: javult a középszerű szenzorzoomos minőség is. Egyfelől elérhető a keresőn a 2x-es ikon, másfelől a Samsung veszteségmentes minőséget ígér, ennek bekapcsolásához mindenesetre telepíteni vagy frissíteni kell a Galaxy Store-ban a Camera Assistant alkalmazást. Néhány portrévideó effektus 24-ről 30 fpsre váltott és a galéria is eltanult pár új trükköt.

Előzmények

Hirdetés