Hirdetés

Számos Gear S3 funkciót megkapott az elődmodell

Hirdetés

Valamit olyannyira eltalált tekerőgyűrűs, kerek kijelzős órájával tavaly a Samsung, hogy a Gear S3 nem változtatott a recepten, csak apróbb, bár fontos pontokon ráerősített az S2 jó tulajdonságaira. Éppen ezért, ahol a Gear S3 classic vagy frontier kiszerelése kapható, megvásárolható a Gear S2 és classic variánsa is, az idő közben bemutatkozott színekkel és adatkommunikáció szerinti változatokkal beleértve. Ezek után nem csoda, hogy ami szoftverújdonság az S3-mal bemutatkozott, egy frissítés után nagy részt már az S2 szériára is elérhető.


[+]

Nyitásképpen az összes Gear S3 órapanel feldobható az S2-re a Galaxy Apps telefonos program bevetésével, akárcsak az új emlékeztető és Alti-Barometer (magasság és légnyomásmérő) alkalmazás. Immáron a lünettával is reagálni lehet a bejövő hívásra vagy értesítésre, esetleg egy eseményre vagy ébresztésre. Az óramutató járásával megegyezően tekerve fogadhatja a tulajdonos a hívást, ellentétesen pedig elutasíthatja.


[+]

Megjelent a kézírás mód is, ami alternatív bevitelként érhető el angol, kínai és koreai nyelveken, a rendszer felismeri és digitális karakterré alakítja a berajzoltakat, de a felület apró rajztáblaként is hasznosítható. Tovább fejlődött az S Health app, több sporttevékenységet ismer fel alapvetően, automatikus edzésszünetet is tart, amikor az óra felismeri, hogy a tulaj éppen kifújja magát.


[+]

Új widgetek (USA Today, Uber, Yelp stb.) és biztonsági megoldások is a frissítés részei, illetve a gyors SOS üzenetküldés az óra home gombját háromszor megnyomva. A szórakozás rajongói sem maradnak ki a jóból: a Stack és a Monster Empire is elérhető már a Galaxy Appsból. Az update csomag 2.3.2.1-es Tizen verzióra frissíti a Gear S2-t, 133 megabájt letöltését igényli vezetékmentes hálózaton, és fokozatosan, egyre több helyen válik telepíthetővé.

Azóta történt

Előzmények

  • Szoftverfrissítést kapott a Samsung Gear S2

    Számos új funkcióval bővült az óra, ugyanakkor a csomag mérete alig haladja meg a hatvan megabájtot.

  • Samsung Gear S2 - egy gyűrű mind felett

    Öt perc használat és kiderül: a kijelzőt körbevevő lünettájával jó irányba mozdította el a Samsung az okosóra piacot. Vajon a Tizen OS és persze a hozzá kapcsolódó fejlesztői közösség is felnő a feladathoz?

Hirdetés