Várhatóan lesz auditált mérlegbeszámolója, és így osztalékot is fizethet a Magyar Telekom, december 21-ére ugyanis rendkívüli közgyűlést hívtak össze – ennyi derül ki a hivatalos nyilatkozatokból. A Manager Magazin most utcára kerülő száma azonban azt írja: a háttérben zajló kötélhúzás végeredménye, hogy Straub Elek elnök-vezérigazgatónak távoznia kell a posztjáról. A közgyűlés hetedik, vezetők visszahívásáról szóló napirendi pontja alapján Straubot le tudják majd váltani a részvényesek.
A lap azt írja, hogy a belső vizsgálat lassan a végéhez közeledik, a végleges jelentés december elejére készül el. A legutolsó közbülső jelentés legfontosabb megállapítása a magazin értesülései szerint az volt, hogy – bár a vizsgálat nem állapította meg, hogy bármi jogellenesen történt Montenegróban – a menedzsmentnek nem sikerült több mint nyolc hónap alatt bebizonyítania, hogy a vitatott szerződések jogszerű, valós és értékarányos szerződések voltak. A lap által megkérdezett független jogászok szerint ilyen esetekben a vállalat menedzsmentjét terheli a bizonyítás, hogy minden jogszerűen történt. A lap úgy tudja, hogy az ügy kapcsán a New York-i tőzsdefelügyelet (SEC) és az amerikai ügyészség (DOJ) szintén megindította saját vizsgálatát, és megkezdte a munkatársak kihallgatását.
A Manager Magazin szerint számos forgatókönyv létezik a csúcsvezető sorsával kapcsolatban. Az egyik változat szerint az elnök-vezérigazgatói pozíciót szétválasztják, Straub esetleg a társaság elnöke marad, ám az auditált mérlegbeszámoló elfogadásához szükséges teljességi nyilatkozatot már nem ő írná alá. Állítólag a PriceWaterhouseCoopers (PWC) ezt a feltételt szabta a beszámoló ellenjegyzéséhez, amelyet a két eredetileg kiszúrt montenegrói tanácsadói szerződés miatt korlátozó záradékkal látnának el. Továbbra is kérdéses, ki lesz Straub utódja – ha tényleg távozik a vállalattól. A legtöbben arra voksolnak, hogy a szeptember elején Klaus Hartman pénzügyi vezérhelyettes helyére ide érkezett Thilo Kusch követheti – átmenetileg legalábbis – a poszton. Kérdés, hogy akár a vállalaton belül, akár azon kívül mely magyar topmenedzserek jöhetnek szóba. A Manager Magazin szerint a vállalati belső jelöltek közül Simó Györgyöt, a T-Online vezérét illetve Winkler Jánost, a mobilcég vezetőjét emlegetik.
A cégnél az év eleje óta tart a belső vizsgálat a montenegrói leányvállalat által megkötött szerződések ügyében. A könyvvizsgáló eredetileg két, összesen 700 millió forint értékű ügyletet tartott aggályosnak, később újabb két, összesen 1,2 milliárd forint értékű szerződést is bevontak a vizsgálatba.
Hirdetés
Straub távozása a feltétel? - Magyar Telekom

Straub Elek távozása a Magyar Telekom auditált mérlegének feltétele – derül ki a Manager Magazin most megjelent számából.
- Írta: Polacheck
- Forrás: Napi Online
- Kapcsolódó cégek:
- Magyar Telekom Nyrt.
Azóta történt
-
Straub Elek távozik
Karizmatikus vezető távozott a Magyar Telekom éléről.
-
Rendet raknak a Magyar Telekomnál
Másfél milliárddal kisebb nyereség a Telekomnál. – Elküldték az adatmegsemmisítő dolgozókat.
Előzmények
-
Orosz kézbe kerül a Magyar Telekom?
A Sistema csoport az érdeklődő.
-
Kiemelkedő eredmény a Magyar Telekomnál?
A Concorde szerint az első félévhez képest remek harmadik negyedévet zárt a Magyar Telekom.
-
Megtévesztette a fogyasztókat a Magyar Telekom
A Versenyhivatal ezúttal 10 millió forintos bírsággal szankcionálta a félrevezető reklámkampányt.
-
Már kétmilliárd után nyomoz a Magyar Telekom
A közgyűlésen újabb két gyanús szerződést jelentettek be, melyek értéke így kétmilliárd forintra, a vizsgálat költsége pedig 3,1 milliárdra emelkedett.