Szolid külsőt kapott a Sennheiser Momentum 4 Wireless

Bemutatta a Sennheiser legújabb vezeték nélküli aktív zajszűrős fejhallgatóját, a Momentum 4 Wirelesst.

Két új színben, feketében és fehér-szürkében érkezik a Sennheiser Momentum 4 Wireless fejhallgató. A kagylók műanyagból vannak, külsejük érintésérzékeny felületet rejt, aminek a fizikai gombok látják a kárát, az új Momentumon csak egy darab maradt. A fejpánt pedig párnázott, szövettel bevont, az előző generáció fém pántjának búcsút kell inteni, ezt a cég azzal indokolja, hogy így könnyebb lehet a fejhallgató a maga 293 grammjával. Viszont ez azzal is jár, hogy a fejhallgatókat csak síkba hajtani lehet, teljesen összehajtani nem, amire az előző generáció még képes volt. A fülpárnák cserélhetők, ezeket mesterségesen előállított bőr fedi, a Sennheiser szerint a párnák nagyon puhák, kényelmessé téve akár az egész napos használatot.

Fehér színben a Momentum 4 Wireless.
Fehér színben a Momentum 4 Wireless. (forrás: Sennheiser) [+]

Az egész napot pedig szó szerint lehet érteni, a fejhallgatóra ugyanis 60 órányi üzemidőt ígér a gyártó Bluetooth kapcsolattal és bekapcsolt ANC-vel. Ehhez az USB-C csatlakozón keresztül olyan gyorstöltés is társul, amivel elég 10 percre hálózatra tenni a fejhallgatót 6 órányi működésért. A hosszú üzemidőt agresszív energiatakarékossággal éri el a cég, ha a fejhallgató 15 percnyi ideig használaton kívül van, alvó módba teszi magát, a viselésérzékelő pedig folyamatosan figyel és energiatakarékos módra vált, amint leveszi a felhasználó a fejéről a Momentum 4-et.

(forrás: Sennheiser) [+]

5.2-es Bluetooth-on keresztül SBC, AAC, aptX Adaptive a támogatott kodekek, az eszköz képes multipont csatlakozásra. Adott a lehetőség vezetékes használatra (lemerült akkumulátorral is), a fejhallgató a dobozban mellékelt 3,5 mm — 2,5 mm-es kábelen vagy USB-C — USB-C-n keresztül is veszi a jelet, alaptartozékként jár mellé egy repülőgépes adapter is.

A hordtok és tartalma.
A hordtok és tartalma. (forrás: Sennheiser) [+]

A hangkeltésért 42 milliméteres transzduktorok felelnek, ennek hangzását a Sennheiser applikációban található EQ-val lehet csiszolni. Újdonság az alkalmazásban a Sound Check nevű mód, ami felméri a felhasználó hallgatási preferenciáit és az érzékelt ízlésez igazítja a hangzást. Az alkalmazáson keresztül lehet vezérelni az ANC-t is, a fejhallgató kagylónként 2-2 mikrofont használ az aktív zajzárhoz, valamint a hangokat átengedő transzparens módhoz.

Visszafogottabb lett a fejhallgató megjelenése a korábbi változatokhoz képest.
Visszafogottabb lett a fejhallgató megjelenése a korábbi változatokhoz képest. (forrás: Sennheiser) [+]

A Sennheiser Momentum 4 Wireless augusztus 9-től előrendelhető, az értékesítést a gyártó augusztus 23-án indítja majd. A fejhallgató ajánlott fogyasztói ára 349,90 euró, ami magyar forintban 140 ezer körüli összeget sejtet.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés