Panasonic P31 – irány India!

Hirdetés

A japán mobilpiac túltelítettsége miatt a Panasonic több alkalommal is megpróbálta más régiókra kivetni a hálóját, így egy évtizede Európában is az akkoriban kiemelkedő felbontású megjelenítőivel próbált hódítani. A vártnál jóval gyengébb eladások láttán az akkor még Matsushita néven ismert vállalat végül visszavonulót fújt, ám néhány évvel később az „Eluga” nevű okostelefonjával újra próbálkozott az „Öreg Kontinensen”, de a piaci betörés ekkor is tiszavirág életű volt. A korábbi várakozásokkal ellentétben úgy tűnik, hogy a Panasonic mégsem lép ki a telefonok piacáról, hanem ehelyett India felé nyit, ahol egy középkategóriás mobil bevetésével próbálkozik.

Az Android 4.2 Jelly Bean operációs rendszert futtató készülék a régióban technikai fronton teljesen átlagosnak tűnik, hiszen 5 hüvelykes 480 × 854 képpontos megjelenítőt, 8 megapixeles fő és VGA előlapi kamerát, 1,3 GHz-es négymagos MediaTek MT6582M processzort, 1 GB RAM-ot, microSDHC kártyával bővíthető 8 GB belső memóriát, valamint 2000 mAh kapacitású akkumulátort kapott. A rövidesen piacra kerülő Panasonic P31 árával sem tűnik ki a mezőnyből, hiszen nagyjából 44 000 forintnak megfelelő áron kerülhet majd a boltok polcaira.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés