Mire a levelek lehullanak, jön a Nothing OS 4.0

Android 16 alapokon fut majd az új rendszer, a Phone (1) kiesik a támogatott modellek közül.

Júniusban jelentette be a Google az Android 16-ot, a júliusban piacra került Nothing Phone (3) viszont még Android 15 alapú Nothing OS 3-as rendszerrel érkezett meg a vásárlókhoz. A Nothing OS 4-et a márka őszre ígérte, most megjelent az első hivatalos kedvcsináló a Twitter-fiókjukon, amiben azt ígérik, a hamarosan elérhető frissítéssel a felhasználói felületük finomítottabb és újraértelmezett lesz. A kedvcsináló videóban az eddigi monokróm színek mellett megjelent a sárga, ez feltételezhető, hogy az AI alapú Essential Space funkcióra utal.

Az Android 16-os Nothing OS 4.0-t elsőként a Phone (3) fogja megkapni, később a Phone (3a), Phone (2a) és Phone (2) készülékekre is érkezik, a Phone (1) ugyanakkor már valószínű, hogy frissül. A 2022 júliusában megjelent telefonra a Nothing három évnyi frissítést és plusz egy év biztonsági támogatást ígért, ezt Carl Pei szerint teljesítették. A márka vezetője megemlítette viszont emellett, hogy dolgoznak egy programon az elsőnapos támogatóiknak, viszont hogy ez mit jelent, azt nem részletezte. A Phone (1) egyébként még 2026 közepéig biztosan kap biztonsági patcheket, így nyugodtan használható még.

Hirdetés

Az irodától a sípályáig: Az okosóra, amely felveszi a mindennapok tempóját

PR A HUAWEI WATCH GT 7 sorozat a sportos megjelenést olyan kialakítással ötvözi, amely a munkában, utazás közben vagy szabadidős programok során is jól illeszkedik a mindennapi használathoz.

Azóta történt

Elindult az Android 16 alapú Nothing OS 4.0 nyílt bétája

A Phone (3), Phone (2), és Phone (2a) tulajok már telepíthetik is készülékeikre.

Mi van a Nothing játszóterén?

Megnéztem a közösségi extrákat, amiket a Nothing OS 4.0 biztosít.

Lesz is reklám a Nothing telefonjainak zárképernyőjén, meg nem is

Eltávolítja az ellentmondásos Lock Glimpse funkciót a gyártó egy frissítéssel, de csak bizonyos készülékekről.

Előzmények

Nothing Headphone (1) – nem kell ide idézet

A kinézet viszont nem minden, a Nothing első fejhallgatója pedig nem olyan jó, mint ahogy kinéz.

Nothing Phone (3) – tervezett kaotika

Nincs még egy ennyire megosztó külsejű telefon a piacon. És amíg mindenki azzal van elfoglalva, hogyan is néz ki, ki foglalkozik azzal, hogy mennyire működik jól?

Az Android 16 már nem jön a Nothing Phone (1)-re

De biztonsági frissítéseket még kapni fog a telefon.

Megjelent a Nothing OS 3.0 stabil változata

A márka azt ígéri, év végéig a Phone (2) és (2a) modellek mindegyikére megérkezik az Android 15 alapú frissítés.