Az egyre alacsonyabb árszegmensben versenyző kompakt Android táblagépek térnyerését az Apple az iPad mini kiadásával próbálta ellensúlyozni, mely bár méretével tökéletes ajánlatnak tűnhet, ám múltat idéző felszereltsége és ára egyáltalán nem teszi versenyképes ajánlattá. A 329 dolláros iPad mini mellett ma mér bőven 200 dollár alatti árfekvésű ajánlatok is szerepelnek, éppen ezért az elemzői várakozások szerint idén az Apple is olcsóbb régiókba fog ereszkedni. Feltételezések szerint a legolcsóbb Apple internettábla 249 dollárért lesz elérhető, mely ugyan továbbra is drágább a konkurens megoldásoknál, ám a márkanév értéke így is sok vásárlót csábíthat el.
Olcsóbb iPad mini a láthatáron
Azóta történt
-
iPad mini – retina kijelzővel is?
Nagyobb felbontású megjelenítővel és erősebb processzorral is piacra dobja a kisebbik táblagépét az Apple.
-
iPad mini 2 – retina kijelző nélkül
Erősebb processzorról és változatlan felbontású megjelenítőről árulkodik az új iPad mini kapcsán az iOS 7 fejlesztői béta változata.
Előzmények
-
Apple iPad mini - piaci igény
A kisebb méretű iPad a piaci igények miatt születhetett meg. Az Apple így megmutathatta, hogy táblagépes fronton még mindig szuperek.
-
Az új iPad - nem kellett jósnak lennünk
Megérkezett az új iPad, melyet a kereshetőség miatt a neten mindenki iPad 3-nak fog hívni. A kijelzője elképesztő, processzora nem változott. Alapvetően papírforma.
-
Új Apple iPad – papírforma szerint
Három megapixeles kijelzővel, öt megapixeles kamerával, 4G LTE modemmel és gyorsabb processzorral érkezik a pár tizedmilliméterrel vastagabb új iPad.
-
Apple iPad 2 - mint a kortárs művészet
Az Apple második generációs táblagépe vékonyabb és erősebb lett, ráadásul kamerát is kapott. Forradalom nem történt.

- Honor 200 Pro - mobilportré
- Milyen belső merevlemezt vegyek?
- Audi, Cupra, Seat, Skoda, Volkswagen topik
- Intel Core i3 / i5 / i7 / i9 10xxx "Comet Lake" és i3 / i5 / i7 / i9 11xxx "Rocket Lake" (LGA1200)
- Kerékpárosok, bringások ide!
- Motorolaj, hajtóműolaj, hűtőfolyadék, adalékok és szűrők topikja
- Fotók, videók mobillal
- Le Mans Ultimate
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Xbox Series X|S
- További aktív témák...