Hirdetés

Ilyen lehet a Galaxy S9

A Galaxy Note8-cal a Samsung az idei évre alighanem letudta a csúcskategóriát, és már az S9-re és az S9+-ra fordítja energiáit. Úgy hallani, továbbra is a kijelzőbe integrált ujjlenyomat-olvasó használata a cél, csak kérdéses, hogy az S9-re vagy a Note9-re készül el a technológia megfelelő megbízhatósággal. Előbb egy olyan Samsung formatervezési minta fordult meg a KIPRIS-nél, amelyik a készülék alján ábrázolta a biometrikus szenzort, félkört kivágva magának a megjelenítőből, aztán egy olyan koncepció bukkant fel minősítésért, amely már a kijelző mögé tervezi.


(forrás: TechDroider) [+]

Most pedig a TechDroider közölt egy vázlatot, amelyen állítólag az S9 párosa látható, még kevesebb kávával az előlapon. Mivel az S8 a képernyő felett rengeteg elemet használ (fénymérő, közelségérzékelő, hangszóró, előlapi kamera és az íriszleolvasó elemei), az S9 alul szabadulna a feleslegtől, az 5,8"-es és 6,2"-es képátlók ugyanakkor megmaradnának. A publikáció szerint a Samsung az elő- és a hátlapi kamerákra is rá kíván duplázni, és valamiféle 3D érzékelő megoldás bevezetését tervezi.


(forrás: TechDroider) [+]

A TechDroider ugyanakkor, bár úgy hallotta, prototípus fázisban egy kijelzőbe integrált és egy hátlapi ujjlenyomat-olvasós S9 is tesztelés alatt áll, továbbra is az utóbbi megoldás lesz a befutó. A vázlatok alapján a Galaxy S9 144,1 x 68,0 x 8 milliméteres. az S9 Plus pedig 155,2 x 73,4 x 8,1 milliméteres lehet, továbbra is IP68-as védelemmel, ám a 3,5 milliméteres fülhallgató-kimenetet elveszítve. A fentiek alapján a Minu már meg is alkotta koncepcióképeit persze garancia nincs arra, hogy az S9 páros tényleg ilyen lesz.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés