A Galaxy S II eredetileg 2011 áprilisában mutatkozott be, ám a Las Vegasban megrendezett CES 2013 során ismét kiadásra került, igaz, minimálisan átdolgozott paraméterekkel. A Samsung Galaxy S2 Plus külső vonásait tekintve mit sem változott, sőt igazából a belső terén sem figyelhető meg jelentős eltérés, bár a jóval alacsonyabb árszegmensbe szánt készülék mindössze 8 GB belső memóriával, ám előre telepített Android 4.1.2 Jelly Bean és TouchWiz Nature UX kezelőfelülettel érkezik. Más téren minden maradt a régiben, vagyis a 125,3 x 66,1 x 8,5 milliméteres és 121 grammos Galaxy S2 Plus 4,3 hüvelykes, 480 x 800 képpontos Super AMOLED Plus érintőkijelzőt, 8 megapixeles fő és 2 megapixeles másodlagos kamerát, 21,1/5,76 megabites HSPA+ modemet, 1,2 GHz-es kétmagos processzort, 1 GB RAM-ot, microSDHC foglalatot és 1650 mAh kapacitású akkumulátort kapott.
Hirdetés
Galaxy S2 Plus – újabb ráncfelvarrás

Android 4.1.2 Jelly Bean operációs rendszerrel is piacra dobja a Samsung a közel két évvel ezelőtti csúcsmodelljét.
Azóta történt
-
Galaxy S sorozat – túl a százmillión
A Samsung három generációnyi csúcsmodelljéből ezidáig több mint százmillió talált gazdára.
-
Bemutatkozott a Galaxy Xcover 2
Hivatalosan is bemutatkozott a Samsung strapabíró és vízálló okostelefonjának ráncfelvarrt változata.
-
Európába jött a Galaxy S2 Plus
Az ázsiai premier után Európa néhány régiójában is piacra került a Samsung tavalyi csúcsmodelljének kissé átalakított változata.
-
Mobilarena TV: Galaxy S II újratöltve
A Galaxy S II Plus szinte minden téren megegyezik az előddel, ám az Exynos 4210 lapkakészletet egy Broadcom gyártmányú chipsetre cserélte a gyártó.
Előzmények
-
Készül a Galaxy S II Plus és a Grand DuoS
Rövidesen két új Android alapokon nyugvó készülékkel bővíti kínálatát a Samsung.
-
Samsung Galaxy S III mini - kihagyott ziccer
A Samsung szeretné a Galaxy S III óriási sikereit meglovagolni egy kisebb telefonnal.
-
Samsung Galaxy Note II - kifinomult óriás
Ha valaki azt hitte, hogy a Galaxy S III nagy, akkor most le fog esni az álla. A Note 2 ugyanis óriási, ugyanakkor finom szolgáltatásokkal rendelkezik.
-
Samsung Unpacked közvetítés
A Samsung sajtótájékoztatóján a Galaxy Note II mellett egy Android alapú kamerát és egy WP8-as telefont is bemutattak.

- Napelem
- Építő/felújító topik
- Autós topik
- Folyószámla, bankszámla, bankváltás, külföldi kártyahasználat
- Formula-1
- AMD GPU-k jövője - amit tudni vélünk
- Aggódik az NVIDIA, mert egyre jobb AI terén a Huawei
- Witcher topik
- Samsung Galaxy S20 FE - tényleg nem lite
- A fociról könnyedén, egy baráti társaságban
- További aktív témák...