Samsung Galaxy S II LTE - galaktikus sebesség

Hirdetés

Bevezető, tartozékok

Ha meg kellene mondanunk, ki nyert a legtöbbet az Android megjelenésével, azt hiszem, mindannyiunknak a Samsung jutna eszünkbe. A Galaxy név alatt önálló családdá fejlődött telefonok elképesztő sikert hoztak a gyártónak, jelentősen hozzájárulva ahhoz, hogy felérjenek a csúcsra és világelsők legyenek. A Galaxy S a maga idejében rengeteg embernek lett álomkészüléke. Noha nem volt tökéletes, de sok szempontból mégis elkápráztatta a célközönséget.

Samsung Galaxy S II LTE
[+]

Jöttek is a milliós darabszámokról szóló hírek, majd jött az utód és az S II még nagyobbat tarolt, minden más androidos készüléket maga mögé utasított. A nemrég piacra került S III várhatóan ismét túlszárnyalja ezeket a sikereket, tehát kijelenthető, hogy a Galaxy S széria lett a Samsung „iPhone-ja”. Persze a sikert meg lehet lovagolni, például azzal, hogy több változatot is kiadnak belőle. Itt nem a fehér, meg pink színekre kell gondolni, hanem akár hardveres, akár formatervi módosításokra. Amerikában minden szolgáltatónál másfajta S II-t lehet kapni, de még ezeken felül is jónéhány kivitelt gyártanak. Ezek egyike a most hozzánk került Galaxy S II LTE, de ennek is ötféle(!) változata létezik.

Samsung Galaxy S II LTE
[+]

Az XXL GSM polcáról érkezett fehér doboz szinte alig nagyobb, mint a nálunk ismert sima S II-é. Kinyitva először a telefon kínálja magát, alatta pedig a tartozékok bújkálnak. Nincs semmi extra, egy hálózati töltőfejet, USB adatkábelt (ami a töltéshez is kell) és egy sztereó fülest kapunk. Utóbbi egyrészt fehér, másrészt jár hozzá cserélhető gumidugó, mivel agybadugós kivitelű.

Samsung Galaxy S II LTE

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés