A Samsungtól már szinte természetesnek vehető, hogy régiónként eltérő műszaki paraméterekkel dobja piacra az azonos nevű készülékeit, ám néha még szolgáltatónként is eltérő színválasztékkal szembesülhetnek a vásárlók. Nincs ez másképp a Galaxy Note 3 esetén sem, mely Kínában és Dél-Koreában vörös árnyalatban is piacra került. Az amerikai Verizon Wireless nemrég szintén egy exkluzív variánssal rukkolt elő, mely pereme, illetve kapacitív tollának markolata rózsaarany árnyalatú lett. A készülék kártyafüggetlen változata nettó 650 dollárba kerül, vagyis általános forgalmi adó nélkül 147 000 forintba kerül.
Note 3 – rózsaarany kiadásban is
Előzmények
-
Galaxy Note 3 - vörösben és rózsaaranyban is
Két új színváltozatban is elérhető lesz a Samsung hatalmas Full HD kijelzővel szerelt idei csúcsmodellje.
-
Galaxy Note 3 - túl az ötmillión
Az óriásmobilok növekvő népszerűségét jól tükrözi a Samsung méretes kijelzővel ellátott készülékei iráni egyre nagyobb kereslet.
-
Samsung Galaxy Note 3 - fókuszban a szolgáltatások
A Note széria harmadik tagja hardveres szempontból egy kisebb erődemonstráció, de egyedi szoftveres képességei miatt több is annál.
-
Galaxy Note 3 – LCD kijelzővel is
Alacsonyabb felbontású kamerával, illetve AMOLED helyett folyadékkristályos kijelzővel kerülhet forgalomba a Samsung óriásmobiljának olcsóbbik kiadása.
Hirdetés

Aktív témák
- Hisense LCD és LED TV-k
- Apple AirPods Pro (2. generáció) - csiszolt almaságok
- League of Legends
- GeForce RTX 5060: Ezt kapjuk 150 ezerért
- Google Pixel topik
- Telekom mobilszolgáltatások
- Brogyi: CTEK akkumulátor töltő és másolatai
- Gyúrósok ide!
- urandom0: Kicsit most elfáradtam...
- AMD Ryzen 9 / 7 / 5 9***(X) "Zen 5" (AM5)
- További aktív témák...