Nem segít a „Be Bold” kampány

Hirdetés

Mike Walkley, a Canaccord Genuity elemzője szerint a Research In Motion agresszív „Be Bold” kampánya sem segített a BlackBerry 7 alapú készülékek forgalmának növelésében, hiszen februárban a Bold 9900 és a Curve 9360 eladásai továbbra is csökkenő tendenciát mutattak. A piaci elemző szerint a kanadai gyártó számára már nem csak az iPhone 4S és az Android-alapú modellek okoznak nehézségeket, hanem a Windows Phone platform is, mely a Nokia és a Microsoft szövetségének köszönhetően szolgáltatások terén is egyre versenyképesebbé válik. Thorsten Heins, a Research In Motion nemrég kinevezett vezérigazgatója és az okostelefonos részleg korábbi vezetője a beiktatását követő első napon a marketingstratégia újragondolását és a fejlesztések felgyorsítását ígérte. Walkley szerint a következő hónapokban megjelenő, fejlődő országok piacaira szánt olcsó BlackBerry modellek tovább csökkenthetik majd a Research In Motion nyereségét, illetve komoly stratégiai hibának nevezte, hogy a Mobile World Congress során egyetlen újdonság sem került leleplezésre.

  • Kapcsolódó cégek:
  • RIM

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés