Mit tervez a OnePlus szombatra?

Nem valószínű és nem is jellemző, hogy az új csúcsszéria előzetesét mindössze három nappal a bemutató előtt tennék közzé.

Valamire készül a OnePlus, bár azt egyelőre nem tudjuk, hogy mire. Azt viszont gyanítjuk, hogy a most szombatra bejelentett rendezvényen nem a OnePlus 11-es csúcsszériát fogjuk látni, és nem is a szintén jövő év elejére várt OnePlus 11R/Ace 2 modelleket. Már csak azért sem, mert az ilyen volumenű eseményeket jellemzően nem pár nappal előbb említi meg a gyártó. De akkor mi van még? A OnePlus kilencedik évfordulóját leszámítva.

Esetleg a OnePlus Pad, de a jólértesültek ezt a terméket is a jövő évi termékkínálatba datálták. Mellesleg egyáltalán nem biztos, hogy a GizmoChina elképzeléseinek megfelelően lesz konkrét termék, az előzetes csak a brand és a termékek számára jelentős pillanatot emleget az esemény kapcsán, "új irányvonal, új események, új jövő" címszavakkal. Úgyhogy egyelőre fogalmunk sincs, mit tervez a gyártó, de szombatig már féllábon is kibírjuk.

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés