2019. március 21., csütörtök

Gyorskeresés

Szponzorunk

Macblog: Mindig azt kell tenned, ami a leglogikusabb

  • (f)
  • (p)
Írta: | | Forrás: Mobilarena

Bekapcsoltam és túlestem a telepítésnek tűnő folyamaton.

Az első lépések után közvetlenül írtam az alábbiakat. Leginkább a rácsodálkozás volt a fókuszban.

A MacBook első bekapcsolása egy teljesen avatatlan júzernek - mint amilyen én vagyok - kifejezetten furcsa élmény. Kicsit mintha valami nagyon sokak által magasztalt, iszonyatosan jó filmre ülnék be, lemennek a reklámok, elsötétül a terem és onnantól jön az izgalmas rész. Egyből, nincs felvezetés, bele a közepébe.

Kinyomtam a Facebookra, hogy mától van MacBookom. Egyből jött három ismerős, hogy életed legjobb döntése, soha nem akarsz majd PC-t ezek után, de én csak legyintettem. Fanboy mind, ehh... És megkaptam az első instrukciót is: ha elakadsz, mindig azt tedd, ami a leglogikusabb: úgy fog működni. Muhaha.

Beindult a rendszer, megadtam a nevem és a jelszavam. Eddig sima ügy. Aztán jött az igény, hogy az e-mail címemet is közöljem. Persze, nyilván, bog, kukac... hol a tökömbe van a kukac? Nem alt-v, mint a Windows alatt, ez biztos, erre csak fenyegetően megmordul a rendszer. Mindig azt tedd, ami a leglogikusabb. Oké, akkor alt-... a kukac q-val kezdődik, megnyomtam és láss csodát. Nekem tényleg ez volt a logikus.

Akarok én Mobile.Me-t? Kérdezte a rendszer, 60 napos trial verzió kipróbálható, de nekem nincs mivel szinkronizálnom a dolgaimat, úgyhogy nem akartam. Egyből dobta fel a WLAN hálót is, hogy itt válasszál, apuka, jelszót megadtam, máris online voltam. (Ha azonban MAC-szűrés van a hálózaton, akkor nem jön össze a dolog, mert ezen a felületen nem tudom megnézni a gép címét - Bocha) Még valamit kavart a háttérben, és megkaptam a főképernyőt, meg a dokkot. No. Hát a dokk nekem túl nagy volt, ez volt az első, amin változtatni akartam. Akkor jobb klikk a dokkra? Nem, ez nem oké, csak az adott elemet tudom vele vakargatni. Nini, ezt az ikont ismerem az iPhone-ból, "preferencies", klikk. És ott a dokk beállítása, egy csúszkával lehet szabályozni a méretet, igencsak smooth, nem úgy, mint Win alatt, ahol egy soros, vagy két soros a tálca. Ez már tetszett. Ha már itt voltam, kicsit variáltam a hátteret, megadtam, hogy milyen effektussal tűnjenek el a lepakolt ablakok (ez a mókusvakítás-faktor), minden gyorsan és röccenésmentesen történt eddig, de hát ennyi művelet egy Windows-t sem izzaszt meg, hadd ne essek hasra.

Aztán jött a tipp Bochától: kukkantsak be a tapipad beállításaiba. Nos, itt azért megpihentem kicsit, elkortyoltam egy ásványvizet (mert ilyen baromi egészségesen kell mostanság táplálkoznom), aztán elkezdtem átnézni az opciókat, amelyek mellé videót is mutat a rendszer, hogy egyértelmű legyen. Hamar kiderült, hogy a klikket el lehet felejteni, elég a "tap", azaz a sima érintés, így sokkal jobban kezelhető az egész. A multitouch okosságok közül ismertem a kicsinyítés-nagyítás két ujjas gesztusait a telefonokról, de érdekes módon pont ez nem jön annyira be, sosem sikerül elsőre. Viszont a három ujjas jobbra-balra húzás böngészőben történő előre-vissza parancsa nagyon frankó, s persze a két ujjal lefele történő mozdulattal egyenértékű görgetés is kiváló. Bár ettől azért nem kell hasraesni, más gépek is tudnak hasonlót. Így már elboldogultam a Social City játékban is (Facebook), de egy Bejeweled Blitz még mindig kihívás, ahhoz valós egér kell. Gondolom majd a fotós műveletekhez is, de ez kiderül a napokban. Ráadásul - lehet köveket dobálni - én pöcökegér-hívő vagyok, eléggé zavart is, hogy a mostanság kapható gépek zömében ezt hiába keresem, pedig ha egy 5-6 éves IBM notin a mai napig hibátlan, akkor nem lehet olyan rossz konstrukció. Persze rá is voltam kényszerítve, hogy hozzászokjak, az X40-en nincs is touchpad egyáltalán.

Van még egy dolog, ami ide kívánkozik, mert néhány nap alatt rászoktam. Ha felviszem a kurzort valamelyik sarokba (ez állítható), akkor hirtelen az összes futó alkalmazás ablaka egymás mellé kerül, ha valamelyikben történik épp valami, akkor az kicsiben látszik (ez nagyon édes), és aztán oda kattintok, amelyiket használni szeretném. Ezt eleinte nagyon hasznosnak értékeltem, milyen jó így váltani, mert nem kell a billentyűzethez érnem, aztán konkrétan három dolog miatt felidegesített:
1. Ha visszaülök Windows elé, akkor is felrántom a sarokba az egeret, de persze nem történik semmi, ami nyilván nem a Mac hibája.
2. Teljesen véletlenszerűenek érzem, hogy az ablakok sorrendje mi. Nincs az, hogy az első ablakocska a legutóbb megnyitott alkalmazás, tök random az egész, 5-6 ablaknál ez zavaró.
3. Egyáltalán nem mindig működik, hogy szakadna rá az ég. Ha valamelyik futó taskban van valami plusz belső ablak, akkor arra nem hajlandó elsőre visszaváltani, csak másodikra. És rögtön az történik, hogy az ember felidegeli magát, szidja az egész rendszert, mert ha 10-ből 9-szer jól szuperál, akkor a maradék egy alkalomnál nem számítasz rá, hogy nem vált át. Hülye emberi reakció, de ilyenkor hirtelen felhúzod magad, mert nem érted. Miért nem vált át? Most szivat? Eddig működött, most miért kell itt az egérrel kötélhúzást játszanom? Persze megtanulom: ha az iMovie épp tölti fel YouTube-ra a videót, akkor garantáltam behal az ablakváltó. Együtt lehet vele élni, csak rombolja a kialakított képet, pedig apróság, de pont egy olyan apróság, ami abszolút Mac-only funkciónál jön fel.

Bog

Gyártók, szolgáltatók

Copyright © 2000-2019 PROHARDVER Informatikai Kft.