Az iPad sikerét a legtöbb globális gyártó megpróbálta meglovagolni, ám komolyabb eredményeket csak a Samsung tudott felmutatni, igaz, a Galaxy Tab sorozat forgalma az agresszív reklámhadjáratok ellenére is messze elmarad az Apple üdvöskéje mögött. A HP például alig két hónappal a TouchPad piaci bevezetése után döntött a webOS-alapú készülékek fejlesztésének leállításáról, míg a többi gyártó inkább drasztikus árcsökkentéssel próbál keresletet gerjeszteni. Az Egyesült Királyságban nemrég a Motorola Xoom ára is hatalmasat esett, hiszen az eredetileg 499,99 angol fontért kínált 32 GB-os modell már 329,99 fontért, azaz körülbelül 103 000 forintért is elvihető. A 10,1 hüvelykes megjelenítővel, kétmagos Nvidia Tegra 2 processzorral és 1 GB RAM-mal szerelt jövevény ennyiért már valóban versenyképes lehet.
Mélyrepülésben a Motorola Xoom ára
Azóta történt
-
Motorola Xoom Family Edition – 379 dollárért
Kedvezőbb áron, előre telepített prémium alkalmazások széles választékával érkezik a Motorola Xoom családi csomagja.
Előzmények
-
Motorola KORE: Négymagos XOOM utód?
Négymagos Nvidia Kal-El processzor köré épülhet a Motorola XOOM Android 4.0 alapú utódja.
-
Elérhető a Motorola Xoom Android 3.2 frissítése
Az első Honeycomb alapú internettábla frissítésével egy időben került bejelentésre az Android 3.2 forráskódjának részleges megnyitása is.
-
Motorola Xoom WiFi only - korán kezdi
A Honeycomb rendszer a Motorola gépén debütált, megnézzük, mit kínál a referenciamodell.

Aktív témák
- AMD K6-III, és minden ami RETRO - Oldschool tuning
- Filmgyűjtés
- Egyre csak fejlődik az AI, emberek tízezreit rúgja majd ki a BT
- Apple MacBook
- Debrecen és környéke adok-veszek-beszélgetek
- E-roller topik
- Android játékok topikja
- Kevesebb dolgozó kell az Amazonnak, AI veszi át a rutinfeladatokat
- Kínai és egyéb olcsó órák topikja
- Hálózati / IP kamera
- További aktív témák...