Hirdetés

Megvan az Xperiák Android 11-es menetrendje

Egy készülék még idén új főverzióra vált, négy másik csak jövőre.

Hirdetés

Hiába az ígéretek és a rendszerszintű változtatások a dolog leegyszerűsítésére, nem lett gyorsabb az androidos generációváltás a Google gyártópartnerei részéről, sőt: idén mintha a korábbiaknál is kevesebb új telefon debütált volna a több hónapja elérhető Android 11-gyel. Ezt azért ráírhatjuk a pandémia számlájára, mindenesetre az iOS-es eszközök hosszú évekig tartó, gyors frissítése mellett az androidos gyártók elbújhatnak szégyenükben.


Az Xperia 1 II [+]

Szerencsére a Sony a szorgalmasabb márkák táborát gyarapítja a zöld robotos térben, és az egyébként is remekül optimalizált felület készen áll a generációs ugrásra. A kissé furcsa nevű Xperia 1 II lesz az első, amelyik megkapja az Android 11-et, méghozzá ebben a hónapban, úgyhogy akár már publikáláskor jelezhet a 4K HDR paneles zászlóshajó, majd az Xperia 5 II következik, amelyről halkan eláruljuk: épp mobilarenás tesztköreit futja.

Az Xperia 5 II
Az Xperia 5 II [+]

Ahogy az őszi csúcskészülék, úgy az Xperia 10 II is január végén kaphatja le a netről az OTA csomagot, amit a következő hónapban az Xperia 1 és 5 követhet. Ezzel pedig jó időre visszamenően letudhatja a Sony a frissítéseket, mostanság ugyanis kisszámú telefonnal rukkol elő, és jövőre állítólag kizárólag az 5G-s kategóriára fókuszál – az első két jövevény 2021-ben várhatóan az Xperia 1 III és 10 III lesz.

  • Kapcsolódó cégek:
  • Sony

Azóta történt

Előzmények

Hirdetés